Bille August (Brede, 1948. november 9. –) dán filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró.

Élete és pályafutása Tanulmányait a Filmművészeti Akadémián végezte el 1971-ben. Építészetet, majd fotózást és dokumentumfilm-rendezést is tanult, később operatőr lett. 1978-ban készítette el első filmjét, a Mézesheteket. Ezután számos televíziós munkában dolgozott, mint például az 1983-as Zappa és az 1985-ös Hit, remény és szerelem című filmek. A nemzetközi sikert az 1988-as év hozta meg számára: a Hódító Pelle ekkor nyert Cannes-ban Aranypálmát, és a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is kiérdemelte. A XIX. századi svéd emigránsokról szóló nagyszerű történet még Ingmar Bergmant is lenyűgözte, aki ezek után felkérte Augustot, hogy rendezze meg Legjobb szándékok című forgatókönyvét. 1992-ben ismét egy kis kitérőt tett a tévé világába: George Lucas nagy sikerű Ifjú Indiana Jones sorozatának két epizódját vezényelte le, amiért Emmy-díjas jelölést kapott. Munkásságának következő jelentős állomása az amerikai sztárokkal telezsúfolt családtörténet, a Kísértetház volt 1990-ben. A Jeruzsálem (1995), A hó hatalma (1996) és a Nyomorultak (1998) után 2001-ben a Dal Martinért című filmmel visszatért hazájába.

Magánélete 1991-1997 között Pernilla August svéd színésznő volt a felesége, akitől két gyermeke született.

Filmográfia Film Filmrendező és forgatókönyvíró ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörRendezőÍró 1978 Honning måne 1983 Zappa Zappa 1984 Buster világa Busters verden Hit, remény és szerelem Tro, håb og kærlighed 1987 Hódító Pelle Pelle erobreren 1992 Legjobb szándékok Den goda viljan 1993 A kísértetház The House of the Spirits 1996 Jeruzsálem Jerusalem 1997 A hó hatalma Smilla's Sense of Snow 1998 A nyomorultak Les Misérables 2001 Dal Martinért En sång för Martin 2004 Return to Sender 2007 Goodbye Bafana Goodbye Bafana Chacun son cinéma 2012 Marie Krøyer 2013 Éjféli gyors Lisszabonba Night Train to Lisbon 2014 Csendes szívStille hjerte 2017 Feng huo fang fei 55 lépés 55 Steps 2018 Egy szerencsés férfi Lykke-Per 2021 Pagten 2023 Ehrengard – Egy csábítás története Ehrengard: The Art of Seduction

Operatőr Év CímMegjegyzések1977 Christiania dokumentumfilm Hemåt i natten Jon Lindström 1978 Män kan inte våldtas1980 Love Mördare! Mördare! Tomas: A Child You Cannot Reach dokumentumfilm 1981 Gräset sjunger 1982 Sova räv

Televízió

Az ifjú Indiana Jones kalandjai (1993) Az ifjú Indiana Jones: Az ártatlanság meséi (2000)

Díjai Bodil-díj (1979, 1988) Robert-díj (1985, 1988, 1994) A cannes-i fesztivál Arany Pálma-díja (1988, 1992) Oscar-díj a legjobb nemzetközi játékfilmnek (1988) Hódító Pelle Amanda-díj (1993) havannai Koral-díj (1994) Kísértetház berlini Békedíj (2007)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk

Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dán filmrendezők Kategória:Operatőrök Kategória:Dán forgatókönyvírók