Déri Frigyes, Deutsch (Bács, 1852. december 10. – Bécs, 1924. október 27.) gyáros, műgyűjtő, a debreceni Déri Múzeum névadója. Testvérei Déry Júlia írónő, Déri Kálmán festőművész és Déri Miksa mérnök, feltaláló.

Élete Apja Déri Károly (Deutsch Mór) bácskai földbirtokos és kereskedő volt, aki előbb Bajára, majd 1873-ban családjával Bécsbe költözött. Frigyes ott kereskedelmi érettségit tett, majd 1877 körül több selyemgyárat alapított. 1882-ben házasságot kötött Brix Lujzával, de frigyük gyermektelen maradt. Ugyanezen évben kikeresztelkedett és felvette a Déri családnevet, akárcsak testvérei az 1880-as években. Jövedelmét értékes könyvtárra és műgyűjteményre fordította. Gyűjteményét bécsi lakásában és stájerországi vadászkastélyában helyezte el és felesége 1910-es halála után múzeummá kezdte szervezni. 1916-ban megvásárolta Baján a ferencesek 5 holdas parkját, és ott közművelődési könyvtárat állított fel. A parkot később a városnak ajándékozta és jelenleg az ő nevét őrzi Déri-kert néven. 1919-ben 50 000 darabból álló és 10 millió aranykoronát meghaladó értékű régészeti, képzőművészeti, numizmatikai, könyv- és kéziratgyűjteményét felajánlotta a magyar államnak, 1920-ban pedig Debrecen városának adományozta (eredetileg Bajának szerette volna). Ezen nemes tetteiért kormányfőtanácsosi címet kapott, illetve Debrecen díszpolgárává választották. A múzeum új épületére szánt hatalmas felajánlásának gyors elértéktelenedése és végrendelkezés nélküli váratlan halála miatt, nem érhette meg annak elkészültét. A bécsi Zentralfriedhofban nyugszik. A műkincsek befogadására 1928-ban készült el a róla elnevezett múzeum főépülete.

Emléke Debrecenben a róla elnevezett múzeum Baján mellszobor a róla elnevezett Déri-kertben

Irodalom Sőregi János (szerk.) 1939: Vezető Debrecen sz. kir. város Déri Múzeumában. 2. kiad. Debrecen, 10-12. Lakner Lajos: Déri Frigyes és múzeuma. Debrecen, 2014.

Jegyzetek

Források Debrecen.hu Debreceni múzeumtörténet Déri Frigyes (derimuzeum.hu)

Kategória:Magyar gyáralapítók, gyártulajdonosok Kategória:Magyar műgyűjtők Kategória:Debrecen díszpolgárai Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1924-ben elhunyt személyek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Wiener Zentralfriedhofban eltemetett személyek