Gyárfás Endre (Szeged, 1936. május 6. –) József Attila-díjas (2004) magyar író, költő, tanár.

Életpályája Gyárfás (Grünberger) Zoltán ügyvéd, magántisztviselő és Kálmán (Klein) Erzsébet fia. Technikumi érettségi után 1954–1956 között Csepelen motorszerelőként dolgozott. Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar–angol szakán végezte 1956–1961 között. 1960–1963 között az Európa Könyvkiadó, 1963–1966 között a Magyar Televízió szerkesztőjeként tevékenykedett. 1966–1967 között gimnáziumban tanított. 1967–1968 között a Nemzetközi Előkészítő Intézetben csoportvezetői beosztást kapott. 1969–1981 között a Csepel Művek kulturális tanácsadójaként működött. 1981 óta írásaiból él. 2006-ban Írországban volt ösztöndíjas.

Számos ifjúsági mű, tv-játék, hangjáték szerzője és műfordító.

Magánélete 1963-ban feleségül vette Kincses Editet. Egy fiuk született; Péter (1969).

Művei "Emberségről példát ...". Regény; B. M. Határőrség, Bp., 1963 (Határőrök kiskönyvtára) Partközelben; Magvető, Bp., 1964 (Új termés) Baranyi Ferenc–Gyárfás Endre: Piros karikák. Versek; Határőrség, Bp., 1968 Pazarló skótok; Táncsics, Bp., 1970 (Útikalandok) Nyugtalan egriek. Regény; Gondolat, Bp., 1971 Spanyolföldön – húsvétkor; Tankönyvkiadó, Bp., 1974 (Útikalandok) Gyárfás Endre–Kecskés András: Avatástól ballagásig; Zeneműkiadó, Bp., 1977 Apáczai; Gondolat, Bp., 1978 Tengertánc és tulipán; Kossuth, Bp., 1981 (Ország-világ) Varázslások; ILK, Bp., 1984 Tücsökkaland; Móra, Bp., 1985 (Óvodások könyvespolca) Görög tüzek; Gondolat, Bp., 1985 (Világjárók) Gyermeknap az állatkertben; Ifjúsági, Bp., 1986 Ábécéskert; Kossuth–MNOT, Bp., 1986 Anthony Lupatelli: Sportoló állatvilág; vers Gyárfás Endre; ILK, Bp., 1987 Hosszú útnak pora (regény, 1988) Pálfalvi Dorottya: Állatkerti mulatságok; vers Gyárfás Endre; MTV–Kossuth Ny., Bp., 1988 Zsuzsanna kertje; Kossuth, Bp., 1989 Dörmögőék kalandjai, 1-22.; ill. Radvány Zsuzsa; RTV Belkereskedelmi Igazgatóság–Kossuth Ny., Bp., 1988–1990 1. A vásározók; 1988 2. A labdaművészek; 1988 3. Dinnyeverseny; 1988 4. A madárboltosok; 1989 5. Cirkusz a kertben; 1989 6. Az ajándékozók; 1989 7. A vendéglátók; 1989 8. A madárijesztő; 1989 9. Az ezermesterkedők; 1989 10. A homokvár; 1989 11. A cukrászkodók; 1989 12. A gyűjtögetők; 1989 13. A farsangolók; 1990 14. A tojásfestők; 1990 15. A bevásárlók; 1990 16. A hirdetők; 1990 17. A vendégfogadók; 1990 18. A zenebonálók; 1990 19. Az arcképfestők; 1990 20. Az ?akadályelhárítók; 1990 21. A versengők; 1990 22. A fazekaskodók; 1990 Zöldág-parittya. Versek; Tipo-kolor, Bp., 1990 A varázsgombóc; Gondolat, Bp., 1991 Őserdei táncmulatság; Gondolat, Bp., 1991 Cowboyok, aranyásók, csavargók. Észak-amerikai népköltészet; vál., ford. Gyárfás Endre; Zrínyi–Tevan, Bp.–Békéscsaba, 1992 Cirmoskalandok; General Press, Bp., 1992 Vidám állatóvoda; Program, Bp., 1993 Játékábécé. Versek, mondókák. Szabadtéri, mozgásra serkentő játékokhoz, óvodai, iskolai foglalkozásokhoz, az ábécé gyakorlásához; Ciceró, Bp., 1993 Mikulás az állatkertben; Vasvármegye Lapkiadó Kft., Szombathely, 1993 Szőlőhegyi varázslat. Regény; Cserépfalvi, Bp., 1995 Gyárfás Endre–Faludi Beatrix: Hurrá utazunk!; Falukönyv–Ciceró, Bp., 1996 Állatábécé. Gyermekversek óvodásoknak, kisiskolásoknak; Ciceró, Bp., 1996 Világjáró dalok. Daloskönyv; ford. Gyárfás Endre; Windsor, Bp., 1996 Dörmögőék Vidám Parkja és csodajátéka. Verses mesék; Ciceró, Bp., 1997 (Verses mesék – meseregények) Iskolások műsoroskönyve; összeáll. Gyárfásné Kincses Edit, Gyárfás Endre; Korona Nova, Bp., 1997 Dörmögőék legújabb kalandjai. Verses mesék; Passage, Bp., 1998 Maciék cirkusza; Falukönyv–Ciceró, Bp., 1998 Maciék uzsonnája; Falukönyv–Ciceró, Bp., 1998 Gyereknap maciéknál; Falukönyv–Ciceró, Bp., 1998 Szülinap maciéknál; Falukönyv–Ciceró, Bp., 1998 Mi leszel, Dorka?; Ciceró, Bp., 1999 Mi leszel, Gyurka?; Ciceró, Bp., 1999 Iskolások második műsoroskönyve; összeáll. Gyárfásné Kincses Edit, Gyárfás Endre; Krónika Nova, Bp., 1999 Erdőtanítvány. Válogatott versek; Halász, Pécs, 2000 Márkus mester ezermester; General Press, Bp., 2000 Gulliver utolsó utazása. Szatírák, humoreszkek és egy kisregény; PolgART–Tipográfia Múzeum Alapítvány, Bp., 2001 Dörmögőék nagy mézeskönyve; Alexandra, Pécs, 2002 Édes Öcsém! Mikes nénjének levelei. Levélregény; K. u. K., Bp., 2002 Cimborák; Ciceró, Bp., 2002 (Babakönyv) Hófehérke. A Grimm testvérek történetét versben elmeséli Gyárfás Endre; Lucullus, Bp., 2003 Alsóörsi mondák és mesék; Önkormányzat, Alsóörs, 2004 Magyar Lochness. Regény; Alexandra, Pécs, 2004 Karácsonyi lapozó; Ciceró, Bp., 2004 (Babakönyv) A félénk lepke (2007) A szorgos méhecske (2007) Gyárfás Endre–Kecskés András: Avatástól ballagásig. Diákdalok, diákszokások; átdolg. kiad.; Holnap, Bp., 2007 Dörmögőék kalandjai; Verses mesék; Ciceró, Bp., 2007 Történelmi kalandok a magyarság múltjában. Az államalapítástól a török hódoltságig; Napraforgó, Bp., 2008 Bakfark, Európa lantosa. Regény; Rózsavölgyi, Bp., 2008 Zöldségcirkusz. Verses lapozó; Medicina, Bp., 2009 (Lurkó könyvek) Bociék nyomoznak; Medicina, Bp., 2009 (Lurkó könyvek) Európa szőttese. Válogatott versek; Hungarovox, Bp., 2010 Víziló a Vidámparkban; Medicina, Bp., 2010 Történelmi kalandok a magyarság múltjában. Az államalapítástól a török hódoltságig. 96 darabos kirakóval; Gyárfás Endre elbeszélései nyomán; Napraforgó, Bp., 2011 Boldog születésnapot! (2012) Terüljasztalkám. Óvodások, kisiskolások versei újévtől szilveszterig; Móra, Bp., 2012 Mátyásföld, alkonyuló éden. Regény; Múlt és Jövő, Bp., 2013 (Holokauszt-életek) Noé meg a bárkája. Regény; K.u.K., Bp., 2015 Kívánságtarisznya. Mit kérnek pártfogóiktól az állatok? Gyerekversek; Móra, Bp., 2015 Történelmi kalandok a magyarság múltjában 2. – A felvilágosodástól a dualizmus koráig (elbeszélések, 2015) Noé meg a bárkája (regény, 2015) Alsóörs, szeretünk...; Önkormányzat, Alsóörs, 2016 A dzsungel újabb könyve. Felnőttmese; Hungarovox, Bp., 2017 Halló, itt Puskás! Puskás Tivadar kalandos élete; Móra, Bp., 2017 Túlélők dekameronja. Regény; Hungarovox, Bp., 2019 Ifjúságom, e zöld vadon; Múlt és Jövő, Bp., 2020 (Holokauszt-életek) Zöldág-zuhatag. Válogatott versek; Gondolat, Budapest, 2020 Történelmi kalandok a magyarság múltjában III. A 19. századtól napjainkig; Napraforgó, Budapest, 2020 Alsóörsi ABC; Önkormányzat, Alsóörs, 2022 Világra tárt ablak. Versfordítások; Hungarovox, Budapest, 2023

Színházi művei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 10.2013. augusztus 17-i lekérdezés Kiszera méra bávatag (1969) Cseppek (1975) Márkus mester ezermester (1983) Dörmögőék vidámparkja (1984) Dörmögőék csodajátéka (1989–1990) Márkus mester visszatér (1990) Dörmögőék űrvendége (1995, 2004) Aelita (2003)

Filmjei

Színészként Ifjú szívvel (1953) Rákóczi hadnagya (1953) Én és a nagyapám (1954) Az eltüsszentett birodalom (1956) Két vallomás (1957) Csigalépcső (1958)

Forgatókönyvíróként Cseppek (1971) Uraim, beszéljenek! (1974) Mozgófénykép (1977) Családi kör (1981) A Hétpettyes Lovag (1981) Apród voltam Mátyás udvarában (1981) Fürkész történetei (1983) Dörmögőék kalandjai (1987) Dörmögőék legújabb kalandjai (1990–1991)

Rádiójátékok

A kiskakas gyémánt krajcára (1963) Hervad már ligetünk… (1965) Az Altamira-ügy (1974) Áldozat Trójáért (1975) Hungarobálna (1975) Az Osszián rejtély (1975) Don Juan dédunokája (1975–1976) Kéknyakkendős honfoglalók (1976) A rögösebbik út (1976) Ábris vagy Ibrahim (1977, 2004) Czabán tanító úr (1978) Ifjúság, mint sólyommadár (1978) Az indiánok királya (1982) Történelmi kalandok - Zotmund, a búvár (1985)

Zotmund, a búvár (1985–1986) Nagy Lajos udvarában (1985–1986) Két pogány közt (1986) Mátyás király könyvei (1986) Történelmi kalandok - A tűz csiholója (1987) Történelmi kalandok - Fényhozók és árulók (1987) Történelmi kalandok - Két pogány közt (1987) Egy maffiavezér folyamodványa (1989) A holló árnyéka (1989) A varázsgombóc (1991, 1997) Cseppek (1993) A dzsungel újabb könyve (1994) A szegény ördög tragédiája (1996, 2001) Feleségek felesége (1999, 2001)

Díjai Egriek A Városért-díj (1975) A Gyermekekért Érdemérem (1986) Fullbright-ösztöndíj (1988) József Attila-díj (2004) Bertha Bulcsu-emlékdíj (2007) Quasimodo költői verseny elismerő oklevele (2009)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk Szépírók Társasága Napkút Kiadó

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Szegediek Kategória:1936-ban született személyek Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Bertha Bulcsu-emlékdíjasok Kategória:Élő személyek