A lapozgatós játékkönyv egyfajta egyszemélyes szerepjáték. A hagyományos regényekkel ellentétben a könyvet nem lineárisan kell olvasni, hanem előre-hátra lapozgatva, a könyv utasításának vagy a véletlen (például kockadobás) hatásának megfelelően. Az ilyen könyvek általában rövid bekezdéscsoportokból álló számozott fejezetecskékre vannak osztva, a fejezetek végén – a játékos választásától, a kockadobás eredményétől illetve a történet menetétől függően – utasításokkal, hogy melyik számú fejezethez kell továbblapozni (az egymás utáni fejezetek nem sorrendben követik egymást, hanem össze vannak keverve – hogy a játékos/olvasó ne tudja, vagy nehezebben tudja kitalálni a cselekmény végét addig, míg oda nem ér a cselekményben, és így a játékélmény ne romoljon el. Így általában sok-sok oldalon át kell lapoz(gat)ni, míg a soron következő fejezethez érünk – innen a név.

Legismertebb közülük két angol szerző, Steve Jackson és Ian Livingstone Fighting Fantasy sorozata (magyarul Kaland Játék Kockázat vagy Fantázia Harcos néven ismert). Az 1989-es magyar kiadás után itthon is népszerű lett, több követője is akadt.

A Fighting Fantasy sorozatban megjelent kötetek listája: Fighting Fantasy.

Magyarországon kiadott lapozgatós könyvek Önálló kötetek

Crag Hatchet: A sárkányvár titka. Budapest, Alabárd, 1989 Szlobodnik Gábor: A bizonytalanság börtönében. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2009 (illusztrálta: Scholtz Róbert) Kardos Péter, Nyári Gábor: Cigánylabirintus. Budapest, Jonathan Miller, 2004 (illusztrálta: Stark Attila) Kardos Péter, Nyári Gábor: Szabad Nép. Budapest, Jonathan Miller, 2006 Les R. Key, Vérvonal

Sorozatok

Fantasy Kalandjáték

Tihor Miklós, Mazán Zsolt: A sárkány háborúja. Budapest, LSI, 1989 (illusztrálta: Lexa Klára) Mazán Zsolt, Tihor Miklós: Kard és mágia. Kultúrprofil Kisszövetkezet, 1991 (illusztrálta: Lexa Klára)

Angus Dewer

Mark Evans: Riveti utcák. 1992 (illusztrálta: Németh István) Mark Evans: Sziklatorony. 1993 (illusztrálta: Németh István)

Vindgardia Hősei

Takács László, Szlobodnik Gábor: A Végzet Prófétái. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2020 (illusztrálta: Juhász Ernő) Manninger Barnabás, Szlobodnik Gábor: Karavánkísérők (Benne: A Háromszemű visszatérése). Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2021 (illusztrálta: Juhász Ernő)

Vindgardia Árnyai Mannász Viktor: Gyíkbőrben. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2023 (illusztrálta: Juhász Ernő, Szendrei Tibor)

Távoli Világok Krónikái

Valló Gábor: Viszályok ideje. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2022 (illusztrálta: Szabó Csaba) Czicza Ádám: A Bíbor Úrnő árulása. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2025 (illusztrálta: Szabó Csaba)

Akció és kaland Mark Acres: Vietnami tombolás. Debrecen, Hajja & Fiai, 1991

Csillagpróba

Christopher Black: Az elvarázsolt űr-kastély. Budapest, Móra, 1990 (illusztrálta: Maelo Cintron) Christopher Black: A végzet útvesztői. Budapest, Móra, 1990 (illusztrálta: Maelo Cintron) Christopher Black: A Titokzatos Zóna. In Robur 14., Budapest, Móra, 1986 (illusztrálta: Gábor József)

Fantázia harcos, lásd Fighting Fantasy

Harcos képzelet, lásd Kaland Játék Izgalom

Időgép-regény Jim Gasperini: A lovagok titka. Budapest, Móra, 1989 (illusztrálta: Richard Hescox) David Bischoff: A sárkánygyíkok nyomában. Budapest, Móra, 1990 (illusztrálta: Doug Henderson, Alex Nino) Michael Reaves, Steve Perry: A szamuráj kardja. Budapest, Móra, 1991 (illusztrálta: Richard Hescox) Steve Perry: A polgárháború titkos ügynöke. Budapest, Móra, 1992 (illusztrálta: Alex Nino)

Kaland játék varázslat, lásd Fighting Fantasy

Kaland, játék, kockázat, lásd Fighting Fantasy

Kaland, játék, paródia Gordon Fletcher: A tök(él)etlen katona. Budapest, Új Vénusz, 1993 (illusztrálta: Lesli Gall) Gordon Fletcher: A tök(él)etlen katona 2. Budapest, Új Vénusz, 1993 (illusztrálta: Lesli Gall)

Kaland, játék, szerelem Pamela Chester: A szerelem útvesztői. Szeged, Szukits, 1993 (illusztrálta: Zubály Sándor)

Magányos farkas Joe Dever: Menekülés a Sötétségből. Budapest, Totem Könyvkiadó, 1993 (illusztrálta: Gary Chalk)

Nintendo, játék az erővel Clyde Bosco: Dupla gubanc. Budapest, Rakéta, 1992 Clyde Bosco: A nyúlkirály. Budapest, Rakéta, 1992 Bill McCay: A nagy kavarodás. Budapest, Rakéta, 1992

Nyomkereső Allen Sharp: Sherlock Holmes megoldatlan esete. Budapest, Rakéta, 1990 Allen Sharp: Rettegés a negyedik dimenzióban. Budapest, Rakéta, 1990 Allen Sharp: Vér ezredes összeesküvése. Budapest, Rakéta, 1990

Száguldó harcos Joe Dever: Kaliforniai Visszaszámlálás. Budapest, Új Vénusz, 1992 (illusztrálta: Brian Williams)

Űrkaland játékkönyvek Nemes István: Csillagharcos. Debrecen, Cherubion, 2000 (illusztrálta: Vass Richárd)

Western Kalandjáték Jack O'Brian: A rettegés városa. Budapest, Happyland, 1991

Fantasy-Játék-Könyv Ian Borouge: Ahol a Gonosz lakik. Debrecen, Kherion '97, 2000

Kalandos küldetés

John Townsend: Veszélyben a hegyi folyó John Townsend: Irány a Föld mélye! John Townsend: Mélytengeri vészhelyzet Dan Green: A titkos recept John Farndon: A feltalálók futama John Townsend: A hegyvidéki rém nyomában Dan Green: A kocka mentőakciója Timothy Knapman: A lovagi viadal Clive Gifford: A robotok lázadása Dan Green: Zűr az űrben Timothy Knapman: A Minótaurosz labirintusa James Floyd Kelly: Győzd le a programot David Glover: A kalózok barlangja David Glover: A talányok bolygója Timothy Knapman: A római császár nyomában Dan Green: Az Amazonas titka David Glover: A rejtélyek múzeuma David Glover: Az útvesztők háza Timothy Knapman: A titkok kamrája Dan Green: Hajsza a vidámparkban

M.A.G.U.S.

Indira Myles: A Viharfaló titka Shane Carrson: Kígyófészek Nagy Dániel: A kincses térkép

Star Wars

A klónok háborúja – A Jedi útja A klónok háborúja – Az elveszett légió

Egy lány

Egy lány belép a bárba Egy lány beállít az esküvőre

Források Szellemlovas.hu Előszó In Titán. Budapest, Rakéta Könyvkiadó, 1992 Részletek a 25. évfordulóra készült könyvből gamebooks.org https://moly.hu/polcok/lapozgatos-jatekkonyvek https://moly.hu/sorozatok/egy-lany vindgardia.hu Játékkönyvtár

Magyar lapozgatós játékkönyv oldalak Online bővíthető lapozgatós játékkönyv Magyar Kaland Játék Kockázat könyvek PDF-ben