Ronnie O’Sullivan, teljes nevén Ronald Antonio O’Sullivan OBE (Wordsley, West Midlands, 1975. december 5. –) angol snookerjátékos, hétszeres világbajnok. Rendkívül gyors, támadó szellemű játékstílusa miatt kapta a Rocket (rakéta) becenevet.
Hivatásossá 1992-ben, tizenhét évesen vált, első szezonja után az ötvenhetedik helyen állt. Először a 2002–03-as szezonban volt világelső, ezt később még négyszer mondhatta el magáról, valamint 2019. március 25-e és augusztus 11-e között ismét világelső volt. A sportág legnagyobb presztízzsel bíró versenyei közül a világbajnokságot hétszer (2001, 2004, 2008, 2012, 2013, 2020, 2022), a UK Championshipet nyolcszor (1993, 1997, 2001, 2007, 2014, 2017, 2018, 2023) és a Masterst nyolcszor (1995, 2005, 2007, 2009, 2014, 2016, 2017, 2024) tudta megnyerni. Ő tartja a rekordot a Mastersen és egy nem pontszerző versenyen, a Premier League Snookeren, ezen 2011-ben tizedszer sikerült az élen végeznie.
A százas breakek összetett listáján 1240-nel, az összkereseti listán több mint 13,8 millió angol fonttal áll az első helyen. Övé a legtöbb maximum break (147), ezt tizenhét alkalommal sikerült elérnie. A 16. maximum break 2025.08.15. Saudi Arabia Masters elődöntő, első frame, és a 17. maximum a hetedik frame. Párhuzam Hendryvel, hogy a skót 1996-os győzelme óta ő volt az első, aki meg tudta védeni világbajnoki címét (2012, 2013). Ezt követően 7 évvel később, 2020-ban hódította el a világbajnoki trófeát, ezzel holtversenyben a 2. legeredményesebb játékossá vált a világbajnokságok történetében.
Ronnie O’Sullivan napjaink egyik legnépszerűbb játékosa, akit többen a snookertörténet legjobbjának is tartanak. Eredményei mellett azonban számos vitás eset is az ő nevéhez fűződik, ezek közül a legismertebb az, amikor egy Hendry elleni összecsapáson rossz játéka miatt elhagyta a mérkőzés helyszínét.
Pályafutása Kezdetek
Az essexi Chigwellben nőtt fel, jelenleg is ott él. Középiskolába a Wanstead Gimnáziumba járt. Sznúkerezni ötévesen kezdett, első százas breakjét pedig tízévesen érte el (117). Tizenöt évesen lökte első maximum breakjét, majd egy évvel később lett profi játékos. Profiként az első 38 mérkőzését megnyerte, ez a mai napig rekord, az 1993-as világbajnokság alatt állította fel mindezt. Azzal, hogy kvalifikálta magát a főtáblára, a világbajnokság történetének második legfiatalabb játékosa lett, aki ezt véghezvitte. Végül az első körben esett ki Alan McManus ellen. Első szezonja után az ötvenhetedik helyet foglalta el a világranglistán. 1993-ban, nem egészen 18 évesen megnyerte a UK Championshipet, a döntőben Stephen Hendryt legyőzve, ezzel a torna történetének és egyben minden idők legfiatalabb pontszerző győztese lett. 1995-ben megnyerte első Masters-címét is.
Az 1996-os világbajnokság alatt a snookerszövetség bűnösnek találta egy újságíró, Mike Ganley megtámadásában. Büntetése két év felfüggesztett eltiltás, valamint húszezer font pénzbírság volt. O’Sullivan ezen felül további tízezret ajánlott fel jótékony célra. Egy évvel később, ugyancsak a világbajnokságon, az első fordulóban Mick Price ellen meglökte minden idők leggyorsabb maximum breakjét – ez 5 perc 20 másodpercet vett igénybe, ami lökésenkénti 8,3 másodperces átlagot jelent. 1997-ben másodszor is UK-győztes lett, ismét Hendryt legyőzve a döntőben.
1998-ban, miután Ken Doherty-t 9–3-ra legyőzte az Irish Masters döntőjében, drogfogyasztás miatt megfosztották címétől, így az Dohertyé lett. 1999-ben elődöntőt játszhatott a világbajnokságon, azonban ott vereséget szenvedett Hendrytől, 17–13 arányban. Egy évvel később már ő volt a torna favoritja, főleg azután, hogy Hendry már az első körben nem várt vereséget szenvedett Stuart Binghamtől. Végül O’Sullivan is vereséget szenvedett az első fordulóban, kikapott David Graytől 10–9-re, pedig már 5–1-re, valamint 9–7-re is vezetett.
Első igazán sikeres szezonja a 2000–01-es volt, amikor végre világbajnok lett (a döntőben John Higginst győzte le 18–14 arányban), valamint a következő szezonban, 2001 decemberében ismét megnyerte a UK Championshipet (Ken Doherty, 10–1). Pályafutása során először, a 2002–03-as szezont világelsőként kezdhette.
Az első világbajnoki cím után
A 2002-es világbajnokságon ismét összekerült Hendryvel, ezúttal az elődöntőben. A mérkőzés előtt, leginkább O’Sullivan részéről, egyfajta üzengetés vette kezdetét. Az első nap után ő vezetett 8–5-re, másnap azonban Hendry fordítani tudott, és végül 17–13-ra nyert. Ezután O’Sullivan sportszerűtlenséggel vádolta meg őt, egy korábbi, meg nem nevezett összecsapásra hivatkozva. Később elnézést kért Hendrytől megjegyzéseiért.
A 2002–03-as szezonban hiába nyert meg több pontszerző versenyt (skót és ír Masters John Higgins, European Open Hendry ellen), az az évi világbajnokság mégis csalódással zárult, miután már az első körben búcsúzni kényszerült az akkor még újonc hongkongi Marco Fu ellen. A korai kiesés a következő szezonra nyilvánosságra hozott világranglistán is meglátszott, ugyanis visszacsúszott a harmadik helyre, Mark Williams és Hendry mögé.
2004-ben a korábbi sokszoros világbajnok Ray Reardon segített visszanyerni a formáját. A világbajnokság döntőjében rendkívül meggyőző fölénnyel, 18–8 arányban győzte le Graeme Dottot. Ugyancsak ezen a tornán, az elődöntőben aratta a világbajnokságok történetének legnagyobb különbségű győzelmét, a döntőbe jutásért Hendryt 18–4-re verte, egy nagyon egyoldalú találkozón. A következő két évad során O’Sullivan volt a világranglista éllovasa.
2004–2005
A szezon első két pontszerzőjét, továbbá a Masterst, Welsh Opent és az Irish Masterst is megnyerte, azonban a China Opent egészségügyi okokból kihagyta. Emiatt vetélytársa, Anthony Hamilton kritikával illette, mondván, neki kötelessége népszerűsíteni a sportágat.
A vb-n ezúttal a negyeddöntő jelentette számára a végállomást, miután Peter Ebdon 8–2-es hátrányból végül 13–11-re legyőzte őt. Kettejük mérkőzésén sokak szerint az dönthetett Ebdon javára, hogy rá tudta kényszeríteni saját, hihetetlenül lassú játékstílusát O’Sullivanre, kizökkentve őt a megszokott gyors ritmusból, ami abszolút ellentéte Ebdon játékának. A mérkőzést követően bejelentette, hogy a következő szezont kihagyja, sőt, talán soha többé nem fog versenyezni. Ezt a döntését 2005 szeptemberében megváltoztatta, ekkor azt nyilatkozta, hogy egy ideig az USA-ban, poolversenyeken fog szerepelni. Később kiderült, hogy az amerikai poolversenyek egybeesnek a Premier League Snooker-versenyekkel, így ez a terve végül kudarcba fulladt. Végül a Premier League döntőjében sima 6–0-lal győzte le Hendryt, a mérkőzésen lökött még négy százas breaket is.
2005–2006
A Premier League-címe mellett további két versenyen, a Grand Prix-n és a Mastersen is döntőbe jutott, ám mindkétszer vereséget szenvedett John Higginstől, előbbin 9–2, utóbbin 10–9 arányban. Az ez évi UK Championshipen már a legjobb 32 között kiesett Mark King ellen.
A világbajnokságon első mérkőzését simán, 10–4 arányban nyerte Dave Harold ellen. Ezt két szorosabb összecsapás követte, előbb egy 13–10 Ryan Day, majd egy hasonlóan szoros, 13–11-gyel végződő Mark Williams ellen. Utóbbi mérkőzésen már 10–6-ra vezetett Williams ellen, innen sikerült ellenfelének egyenlítenie, 11–11-nél. O’Sullivan nyert végül 13–11-re. A következő fordulóban Graeme Dott volt az ellenfele. 8–8-ig fej-fej mellett haladtak, egyikőjük sem tudott nagyobb előnyt kiharcolni a másikkal szemben. Ekkor csúcsosodott ki az O’Sullivant az egész versenyen át végigkísérő dákóproblémája. Ekkor engedélyt kapott a mérkőzés vezetőjétől, hogy 15 perc alatt újraragassza a dákó hegyét. A kényszerszünet lejárta utáni frame-ben O’Sullivan egy 124-es breaket lökött, ekkor felmerült a mérkőzésvezetőben, hogy esetleg szabálytalan változtatásokat is eszközölt dákóján, ám végül ez a gyanú nem igazolódott be. Ennek ellenére számos kritikát kapott vetélytársaitól, Steve Davistől, John Parrott-tól és Dott-tól is. Innentől Dott zsinórban nyolc frame-et nyert, így már mindössze egyre volt szüksége a továbbjutáshoz. Ekkor még O’Sullivan feljebb tudott zárkózni három frame erejéig, azonban végül Dott jutott tovább. Az összecsapás befejeztével O’Sullivan odaadta hibás dákóját egy fiatal fiúnak a nézőtéren.
Később, miután nem indult a Malta Cupon, a következő idényre elvesztette világranglista-vezető pozícióját.
2006–2007
A 2007-es északír versenyen, ahol egyébként döntőt játszhatott (6–9 a kínai Ting Csün-huj ellen), az elődöntőben minden idők leggyorsabb hat nyert frame-ig tartó mérkőzését játszotta Dominic Dale ellen. A mérkőzés teljes játékideje mindössze 53 perc volt.
A UK Championshipen a negyeddöntőben a régi rivális Hendryvel találkozott. Az összecsapás nem indult jól számára, ugyanis Hendry gyorsan négyframe-es előnyre tett szert. O’Sullivan innen kapaszkodott vissza, megnyerve az ötödik frame-et, és a hatodik frame-ben is breakelt, amikor egy könnyen belökhető piros golyót nem tudott belökni. Ekkor nyugodtan kezet rázott előbb Hendryvel, majd a játékvezető Jan Verhaasszal, és mindenki legnagyobb meglepetésére elhagyta a mérkőzés helyszínét. A hivatalos álláspont szerint O’Sullivan feladta a meccset, így Hendry 9–1-gyel jutott tovább. A szervezők emiatt a torna egy későbbi szakaszára ingyenjegyet biztosítottak azoknak, akik elutaztak erre az összecsapásra. 2007. május 31-én emiatt a cselekedete miatt 20 800 fontra büntették, valamint 900 világranglista-pontját is levonták.
Legközelebb a Mastersen indult. Korábbi incidense miatt vegyes fogadtatásban részesült a közönség részéről, volt, aki kifütyülte, viszont a rajongók nagy része a korábbi szeretettel fogadta. Bár sima győzelmet aratott Ali Carter felett, mégsem ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy nem jelent meg a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Később emiatt többen, például Shaun Murphy és Ken Doherty is kritizálták őt, mondván, neki nem kötelező részt venni a hivatalos rendezvényeken, így egyfajta különleges bánásmódban részesül hozzájuk képest. Végül O’Sullivan megnyerte a Masterst, a döntőben Ting Csün-hujt legyőzve.
A további versenyeken viszonylag közepes eredményeket tudott felmutatni, a Malta Cupon az első körben, a Welsh Openen a negyeddöntőben, a China Openen az elődöntőben esett ki. A világbajnokságon az első körben ismét Tinggel találkozott. Az összecsapás előtt megvádolta a szövetséget azzal, hogy a sorsolás előre meg volt rendezve. Később ezt az álláspontját visszavonta, és simán, 10–2 arányban múlta felül kínai ellenfelét. Végül a negyeddöntőben, a későbbi győztes John Higgins ellen esett ki (13–9).
2007–2008
Az évad első két versenyén, a Shanghai Mastersen és a Pot Black elnevezésű tornán hátproblémák miatt nem vett részt.
Először a Grand Prix-n indult, ahol sikerült a döntőig jutnia. Az utolsó mérkőzésen 9–6-os vereséget szenvedett Marco Fútól. A Northern Ireland Trophyn új rekordot állított fel azzal, hogy az Ali Carter elleni mérkőzésen ötször is sikerült százas breaket löknie. Ebben benne volt egy 147-es is, a hetedik pályafutása során. A következő körben Fergal O'Brien ellen esett ki. December 2-án megnyerte zsinórban negyedik, összességében már hetedik Premier League-jét is.
December 15-én, a UK Championshipen lökte nyolcadik 147-es breakjét, a Mark Selby elleni elődöntő döntő frame-jében. Később meg is nyerte a tornát, a döntőben 10–2-re legyőzve Stephen Maguire-t. Ezzel közel három év után nyert ismét pontszerző tornát.
A Masters során már az első körben búcsúzott. Ellenfele ismét Maguire volt, így megint a világranglista első két helyezettje csapott össze egymással. Maguire már 4–1-re is vezetett, innen sikerült O’Sullivannek 5–5-re felzárkóznia, azonban a döntő frame ismét Maguire-é volt. Ezt követően legközelebb a Welsh Openen indult, ahol a döntőben Mark Selbytől kapott ki 9–8-ra, noha már 8–5-re is vezetett.