A titánok harca (eredeti cím: Clash of the Titans) 2010-ben bemutatott amerikai–brit koprodukcióban készült fantasyfilm Louis Leterrier rendezésében.

Rövid történet Perszeusz félisten Hádész és az alvilág csatlósai ellen harcol, hogy megakadályozza őket az Olümposz és a Föld meghódításában.

Cselekmény Az idők kezdetén Zeusz, Hadész és Poszeidón harcoltak a titánok ellen. Hádész – Zeusz tanácsára – saját testéből késztette el a Krakent, ami sikeresen elpusztította ellenfeleiket. Zeuszé lett az Olümposz trónja, Poszeidóné a tenger. Hádész viszont, – akit Zeusz becsapott – levettetett az alvilágba. Az Olümposz ura megteremtette az embert azért, hogy azok imáikkal, fohászaikkal erősítsék teremtőjüket, s az Olümposz minden istenét. Az ember azonban tudatra ébredt, s megelégelte, hogy imáikért cserébe sokszor árvizet, földrengést küldenek az égi urak. Elfordultak régi imádottjaiktól, lerombolták templomaikat, s saját útjukat kezdték járni. Az istenek bosszút esküdtek...

Egy kicsiny halászhajó egy ládát talál a tenger habjaiban, ami egy halott asszonyt és egy élő kisbabát rejt. Az öreg hazaviszi, s feleségével együtt felneveli Perszeuszt, aki szép szál legénnyé serdül és folytatja apja mesterségét. Elzarándokolnak kis hajójukkal Zeusz kolosszusáig, amelyet épp érkezésükkor dönt a tengerbe egy sereg katona. A szobor szerencsére nem tesz kárt a hajóban, de Hádész megjelenik, a katonákra alvilági lények tömegét küldi, a kis hajót pedig egyetlen mozdulattal elsüllyeszti.

Csak Perszeusz éli túl a katasztrófát, akit a katonák Argosz városába visznek a király elé. Az udvarban folyik a mulatozás, mindenki jókedvű. Isteneikről elfeledkezve az emberek a király leányának szépségét Aphroditéhoz hasonlítják. Ez végképp kihozza Zeuszt a béketűréséből, és engedi Hádésznak, hogy „gondoskodjon” az emberekről, így az alvilág ura nekilát, hogy megvalósítsa sötét célját. Őt ugyanis nem érdeklik a fohászok, a félelem és a rettegés az, ami erőt ad neki. Ellátogat hát Argoszba, hogy közölje: 10 nap múlva rájuk uszítja a Krakent, vagy feláldozzák Androméda hercegnőt, akit Aphroditéhoz hasonlítottak.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Perszeusz Sam Worthington Széles Tamás Zeusz Liam Neeson Helyey László Ió Gemma Arterton Bertalan Ágnes Drakó Mads Mikkelsen Kaszás Gergő Hádész Ralph Fiennes Forgács Péter

Jegyzetek

További információk

Kategória:2010 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai fantasyfilmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:Remake filmek Kategória:Brit akciófilmek Kategória:Brit fantasyfilmek Kategória:Brit kalandfilmek Kategória:Legendary Pictures-filmek Kategória:Boszorkányságról szóló filmek