Felsőkerepec (, átírva: Verhnyij Koropec) település Ukrajnában, Kárpátalján, a Munkácsi járásban.
Fekvése Munkács egyik közvetlen keleti szomszédja, a város és Nyírhalom közt fekvő település.
Története A település a 14. században települt a Kerepec-patak felső folyásán. Ekkortájt „Oláh Kerepecz” néven említik, és a Munkácsi várhoz tartozott. Neve a rajta átfolyó patakra és oláh (román) alapítóira utal.
1466-ban már csak „Kerepecz”, majd 1542-ben „Kerepeczke” formában írják a nevét. Innentől kezdve ez utóbbi névalak különböző írásmódjaiban fordul elő egészen a 17. század végéig, amikor is Munkács ostroma során elpusztult. A Rákóczi-birtokok elkobzása után az elnéptelenedett falu a gróf Schönborn család tulajdonába került. A család Ervin nevű tagja telepítette be Németországból származó telepesekkel 1730-ban. 1746-ban „Superior Schönborn” néven említik.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „SÖNBORN. Alsó, ’s Felső Sönborn. Német faluk Bereg Várm. földes Urok Gr. Sönborn Uraság, lakosai katolikusok, fekszenek Munkátshoz 1/2 mértföldnyire; 2 nyomásbéli határjok egyenes, és jó búzát terem, erdejek nintsen, piatzok Munkátson.”
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Schönborn (Felső), Koropec, német falu, Beregh vmegyében, Munkácshoz 3/4 mfnyire: 332 r., 21 gör. kath., 9 zsidó lak. Romai kath., parochia. Földe szorgalmatos javitást kiván. Itt lovas katonaság szokott tanyázni. F. u. gr. Schönborn.”
A falut a tulajdonosai nevére keresztelték át, de vele párhuzamosan magyar neve is használatban van: 1888-ban „Felső-Schönborn” és „Felső-Kerepecz” alakban egyaránt írják a nevét. Magyar neve, a „Felsőkerepec” megnevezés 1904-ben, az országos helységnévrendezés során vált hivatalossá.
A trianoni béke előtt Bereg vármegye Munkácsi járásához tartozott. Az első világháborút követően a mesterségesen létrehozott Csehszlovákiához csatolták, majd 1938 novembertől ismét Magyarországhoz tartozott 1944 őszéig, amikor a szovjet csapatok megszállták.
1945-ben az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, s ezzel együtt a Szovjetunió részévé vált. Jelenlegi „Верхній Коропець” neve 1946-tól hivatalos, a magyar név részfordítása. 1991 óta a független Ukrajna része.
Népessége 1910-ben 436 lakosából 22 magyar, 347 német, 66 ruszin volt; ebből 350 római katolikus, 65 görögkatolikus, 15 izraelita volt.
Nevezetessége Római katolikus templomát 1788-ban Nagyboldogasszony tiszteletére építették.
Források A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914 Sebestyén Zsolt: Kárpátalja helységnevei
Jegyzetek
Kategória:A Munkácsi járás települései Kategória:Bereg vármegye települései