István Tamás (1412 körül – 1461. július 10.), bosnyákul és , , bosnyák király. A Kotromanić-ház tagja.

Élete Ostoja István bosnyák királynak egy ismeretlen nővel folytatott házasságon kívüli viszonyából származó fia. 1443 novemberében annak ellenére választották királlyá II. Tvrtko halála után mint annak unokaöccsét, hogy II. Tvrtko a Cillei családot jelölte ki trónja örököséül. Cillei Hermann azonban még Tvrtko életében meghalt, és az unokáját, Cillei Ulrikot pedig legfőbb magyarországi riválisa, Hunyadi János ütötte el a bosnyák tróntól, István Tamás királyságát támogatva. Első házasságát Vojača úrnővel, melyet patarénus szokás szerint kötött még trónra lépése előtt, IV. Jenő pápa egy 1445. május 29-én kelt oklevélben érvénytelenítette, ugyanakkor a válás ellenére a fiukat, Tomašević Istvánt is törvényesnek ismerte el.Lásd Wertner (1891: 230–231). Ezután István Tamás feleségül vette országa legnagyobb főurának, Szent Száva hercegének, Vukčić Istvánnak a lányát, Vukčić Katalin hercegnőt 1446 áprilisában, és így sikerült apósával is elismertetni az uralmát Bosznia felett.

Gyermekei Vojača (1417 körül–1445 után) bosnyák úrnőtől, 2 fiú: István (1438 körül–1463) bosnyák királyi herceg, Szerbia (1459) és Bosznia (1463) utolsó uralkodója, felesége Brankovics Mária (1447–1498 körül) szerb hercegnő, gyermekei nem születtek N. (fiú) bosnyák királyi herceg, meghalt 14 évesenLásd Wertner (1891: 231–232). Vukčić Katalin (1424–1478) szent szávai hercegnőtől, 2 gyermek: Zsigmond (1449–1490 körül) bosnyák királyi herceg, 1463-ban anyja ellenkezése ellenére İshak bey Kraloğlu/Ishak-beg Kraljević/Исхак-бег Краљевић néven iszlám hitre tért, 4 gyermek: Hatidzse Ali Musztafa Nilüfer Katalin (Stefánia) bosnyák királyi hercegnő, 1463-ban anyja ellenkezése ellenére iszlám hitre tért

Jegyzetek

Források Wertner Mór: (Ostojics) István Tamás király, In: W. M.: A középkori délszláv uralkodók genealogiai története, Temesvár, nyomtatott a Csanád-Egyházmegyei Könyvsajtón, 229–232, 1891.

További információk

Kategória:Bosznia uralkodói Kategória:Kotromanić-ház Kategória:Királyi fattyúk Kategória:Az 1410-es években született személyek Kategória:1461-ben elhunyt személyek Kategória:Meggyilkolt uralkodók