Donászy Magda (Szombathely, 1911. március 15. – Budapest, 1988. július 13.) magyar író, költő.

Élete 1929-ben Szombathelyen kereskedelmi érettségit tett, majd Salgótarjánban édesapja kereskedésének a könyvelését végezte. Két évig (1929 és 1931 között) vendéghallgató volt a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar irodalom szakán. 1935-ben ment férjhez, házassága alatt négy gyermeke született. 1942-től Kolozsvárott élt.

A 2. világháború után a családjával Budapestre költözött. 1954 és 1955 között a Hungarotex óvodájában óvónőként dolgozott. Első könyve a Jelmezbál az óvodában a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg, 1957-től szabadfoglalkozású író lett. Éveken keresztül a Magyar Rádió munkatársa is volt, óvodások számára készített műsorok szerzőjeként.

Az 1960-as évektől kezdve számos gyermekkönyve jelent meg a Minerva Kiadónál (Arany ABC, Állatos ABC, A mókus és a szarka, Makkos, Csóri, Hosszúláb, Zsóka óvodája, Zsóka új óvodában, Madaras karácsonyfa).

Az 1970-es évektől a Móra Ferenc Könyvkiadó több nagy sikerű könyvét jelentette meg (Táltosmackó, Csálé Kati, Cserebere Csóri). Verseit diafilmeken is feldolgozták (Első nap az óvodában, Tapsi és a villanyrendőr).Donászy Magda művei - Diafilm archívum

Rengeteg versét megzenésítették. Könyveit több nyelvre lefordították, többek között német, angol, francia, finn nyelvekre, ezek a kötetek a Corvina Könyvkiadó gondozásában jelentek meg több kiadásban is.

A Magyar Rádiónak gyermekszínjátékokat és gyermekoperákat írt (A kiskakas gyémánt fél krajcárja, Az aranyszőrű bárány).

2000 után a könyvei új kiadásban a Holnap Kiadó gondozásában jelentek meg (Arany ABC, Állatos ABC, Táltosmackó, Cinkeház).

Művei

Díjai A Nemzetközi Könyvművészeti Kiállítás aranyérme (1965) Szocialista Kultúráért (1973)

Emlékezete Szülővárosában, Szombathelyen óvodát neveztek el róla: Donászy Magda Óvoda.

A popkultúrában

Varga Ferenc József humorista jeleneteiben visszatérő fordulat a „Donászy Magda verse” megjegyzés, mindig versmondó gyermekek szájából, bárki legyen is a vers szerzője. A szerző megfigyelése szerint az ő gyerekkorában az iskolákban és óvodákban nagyon gyakran találkoztak Donászy Magda verseivel, alig telt el iskolai vagy óvodai ünnepség a költőnő verse nélkül, ezt hivatott kifigurázni ez a – a humorista kvázi szlogenjévé vált – fordulat.

Jegyzetek

Források

100 éve született Donászy Magda - Csodaceruza Szerzői adatlapja a Molyon OSA Diafilm archívum

További információk [ Kortárs magyar írók] Donászy Magda - Holnap Kiadó Donászy Magda - Pagony

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Szombathelyiek Kategória:Magyar nők Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek