thumb|right|A jogforrási hierarchia Magyarországon 2012-től
A jogforrás jogi fogalom. Egyik értelemben alanyi jogforrásról beszélünk, másik értelemben pedig tárgyi jogforrásról. Mindezek koronként és országonként különböznek illetve időről-időre változnak.
Fogalma A jogforrás kifejezést a jogtudomány többféleképpen értelmezi. Eszerint a jog forrása lehet az állam, mint minden jog forrása. Jog forrása lehet minden olyan tény, amelyhez szubjektív jog szerzése fűződik, végül a jog forrásai lehetnek mindazok az okiratok, jogszabályok, amelyek közvetítik a jogrend ismeretét.
Alf Ross megfogalmazta 1929-ben Theorie der Rechtsquellen című művében: „a jog végső forrása a rendszerben van […]. A jogrendszer a végső jogforrás."idézi:http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/2016_03_BragyovaA_GardosOroszF.pdf
Különböző felosztások A jogforrások felosztása több szempont szerint lehetséges:
Az alanyi és tárgyi jogforrások Az alanyi jogforrások a jogalkotó szervek, míg a tárgyi jogforrások maguk a jogszabályok, azok megjelenési formái.
Az anyagi és alaki jogforrások Anyagi jogforrások azon jogforrások, amelyek létesítik a jogot, míg alaki jogforrások azok a jogforrások, melyek a már keletkezett, fennálló szabályokat foglalják magukban.
Belső és külső jogforrások Belső jogforrás az a hatalom, amely a jogot alkotja, amely jogalkotó képességgel rendelkezik, míg külső a jogszabály megjelenési formája, ami alapján megismerhető az adott jogszabály.
Írott és íratlan jogforrások Az írott jogszabály a jogalkotó szervtől származó, leírt normatíva, mint pl.: törvény, rendelet, míg az íratlan jogforrás a jogalkalmazó döntéseiben keletkező jog, amely az ismétlődő követés, a kikényszerítés és az állam jogalkotó szerveinek hozzájárulása folytán általános és kötelező jogi szabállyá válik, pl. judge made law, szokásjog.
Területi hatályuk szerint Lehetnek olyan jogforrások, amelyek egy ország egész területén érvényesek, és lehetnek helyi, partikuláris jogforrások.
Személyi hatályuk szerint Vannak általános érvényű jogforrások, melyek egy területen mindenkire kiterjednek, és vannak olyanok, amelyek egy országban csak egyes csoportokra bírnak hatállyal.
A jogforrások története Tárgyi jogforrások a római jogban szokásjog (consuetudo) törvény (lex) senatus consultum edictum jogtudomány (iurisprudentia) császári rendelet
Tárgyi jogforrások az 5-6. századtól a 9-10. századig lex pactus, capitulare
Források Ruszoly József: Európa jogtörténete, Püski Kiadó, Budapest, 2002, Molnár Imre & Jakab Éva: Római jog, Szeged, 2008, Bíró Endre:Jogi szótár. 224 - 225. old.
Jegyzetek
További információk
Horváth Barna: A jogelmélet vázlata. Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő 2004, 62. old. Szamel Lajos: A jogforrások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1958.
Kategória:Jogi alapfogalmak