Soós Paula (Budapest, 1903. január 13. – Budapest, 1996. január 5.) matematika–fizika szakos tanár.

Munkássága 1929-ben szerzett doktorátust, disszertációjának címe Pascal metafizikája volt. 1935-től tanított a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban, ahonnan 1963-ban ment nyugdíjba, ám nyugdíjasként is tovább folytatta a tanítást, egészen 1988-ig. 1947 novemberében, házi sokszorosítással újraindította a Középiskolai Matematikai Lapokat, amelynek Surányi Jánossal szerkesztője volt.

Díjai 1951 – a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó-emlékdíját kapja matematikai munkásságáért 1994 januárja – a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Arany Katedra díját kapja

Művei Geometriai feladatok gyűjteménye (társszerző, Czapáry Endrével; 2003-ban a 32. kiadása jelent meg)

Emlékezete 2003 -ban a szegedi Tömörkény István Gimnázium az ő tiszteletére róla nevezte el az egyik termét.

Jegyzetek

Források Staar Gyula: Mindhalálig KöMaL – Az utolsó beszélgetés Bakos Tiborral TUDOMÁNYOK KATALIZÁTORA: a KöMaL KöMaL digitális archívuma a SuliNeten (1893–1999) Surányi János búcsúztató beszéde

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Beke Manó-emlékdíjasok Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar matematikatanárok