A The Elder Scrolls III: Morrowind egy akció-szerepjáték, amelyet a Bethesda Game Studios fejlesztett, és a Bethesda Softworks, illetve a Ubisoft adott ki. A The Elder Scrolls sorozat harmadik része, 2002 májusában jelent meg Microsoft Windows operációs rendszerre később pedig Xbox konzolokon is elérhetővé vált. Elődje a The Elder Scrolls II: Daggerfall 1996-ban jelent meg, míg a folytatása, az The Elder Scrolls IV: Oblivion 2006-ban került a boltok polcaira. A játék a kritikusok és a játékosok tetszését egyaránt elnyerte: több mint négy millió példány kelt el a játékból és több mint 60 különböző díjat kapott. A játékhoz két kiegészítő készült, a Tribunal, valamint a Bloodmoon. A kiegészítőket, illetve az alapjátékot tartalmazó Morrowind: Game of the Year Edition Microsoft Windows és Xbox platformra egyaránt 2003 őszén került a boltokba.
Fejlesztés Az Elder Scrolls sorozat harmadik részének ötlete a Daggerfall készítése alatt fogant meg. Az elképzelés szerint a játék neve Tribunal lett volna, és a Summerset Isles-ön játszódott volna. Eredetileg közelebb állt volna a Daggerfall-hoz. Dagoh Ur serege dinamikus erőnek volt eltervezve, ami terjeszkedik és városokat pusztít a játék során. A végső döntés viszont az volt, hogy a jelenlegi technológiával a célokat nem lehet megvalósítani. Ken Rolston szerint egy hasonló mondat hangzott el: "We’re not ready for it, we don’t want to jump into this and fail" („Nem vagyunk felkészülve rá, nem akarunk beleugrani, és megbukni vele”).
A tervet végül 1997-ben felfüggesztették, amíg a Bethesda a Redguard-on és a Battlespire-on dolgozott. A Redguard projekt befejezése a Morrowindhez való visszatérést eredményezte. Mivel úgy érezték, hogy a köztük és a rivális cégek között a technikai különbségek megnőttek, a régi XnGine-t lecserélték egy Direct3D-s motorra ami sok újítást vezetett be, például támogatta a 32 bites textúrákat.
A játék arányait csökkentették az eredeti elképzeléshez képest. Úgy döntöttek, hogy a játékbeli világ teljes mértékben "kézzel" lesz benépesítve, ahelyett, hogy algoritmikus módszereket alkalmaznának, mint az Arená-ban, vagy a Daggerfall-ban. 2000-re a játék egyértelműen egyjátékos módú volt, amihez nem terveztek többjátékos módot. A projekt a csökkentett arányok ellenére is óriási befektetéssé nőtte ki magát, így a Bethesda megtriplázta alkalmazottainak számát, és a fejlesztés első évét a The Elder Scrolls Construction Set-re fordította, ami lehetővé tette a programozóknak, hogy könnyedén változtassák a játékot a legapróbb részletekig. Todd Howard projektvezető szerint a Construction Set egy közösségi sóvárgás eredménye volt "RPG operációs rendszer" után, ami képes a bővítésre és módosításra, és nem csak egy egyszerű játék. A nagy létszám ellenére Ken Rolston később kijelentette, hogy a tervezőosztály létszáma kicsi volt az Oblivionhoz képest.
2000 májusában a Bethesda bejelentette, hogy PC-re a játék 2001 végére várható. 2001 májusában bejelentették, hogy megjelenik Xbox-ra is. Az E3-n, 2001-ben bemutattak egy demót a játékról. 2001. október 12-én jelentették be, hogy a játék 2002 tavaszára várható. 2002. április 23-án a játék kapható volt.
A szokástól eltérő módon a Bethesda úgy döntött, hogy a tanácsokkal ellátott útmutatót nem másik céggel adatja ki, hanem megcsinálják ők maguk. A döntés annak köszönhető, hogy a fejlesztői csapat úgy gondolta, hogy jobban érti a játékot, mint bármilyen a cégen kívül álló személy(ek), és nagyobb elismerést akartak kivívni a játéknak, mint amennyit általában kapott. Így a Bethesda felbérelte Peter Olafsont, és 2002 januárjában elkezdték megszerkeszteni az útmutatót, négy hónappal a játék piacra dobása előtt. A kész termékből, a Morrowind Prophecies Strategy Guide-ból végül több mint 200 000 példány kelt el.
Fontosabb szereplők Caius Cosades- A Blades-nek (Pengék) nevezett királyi kém és hírszerző szervezet legrangosabb tagja a szigetről Dagoth Ur - (eredeti neve „Dagoth Voryn”, Lord Vivec „Sharmat” néven említi) a Vörös hegyen lakó gonosz ellenség Azura - Daedra hercegnő Nibani Maesa - Az Urshilaku törzs sámánja Sul-Matuul - Az Urshilaku törzs vezére Jentleman Jim Stacey - A tolvajok céhének feje Trebonius főmágus - A varázslók céhének feje Sjoring Hard-Heart - A harcosok céhének feje Divayth Fyr - Egy Telvanni mágus, aki kigyógyítja a főhőst a gyógyíthatatlannak hitt Corprus betegségből Orvas Dren - A Camonna Tong feje Lord Vivec - Egy halandóból lett isten Yagrum Bagarn - Az utolsó élő Dwemer (Dwarf) Gothren- A Telvanni ház feje Bolvyn Venim- A Redoran ház feje Crassius Curio- Egy excentrikus Hlaalu tanácsos
Történet
Régen két népcsoport létezett: chimer (elf) és dwemer (törp). A chimerek a régi isteneket imádták, a dwemerek a tudományokat kedvelték, kizárólag két dolgot imádtak: a logikát és a racionalitást. A két népcsoport folyton összeütközésbe került, mert a chimerek rossz szemmel nézték a dwemerek kísérleteit. Kutatásaik során a dwemerek megtalálták Lorkhan isten földbe ásott szívét, a Red Mountain (Vörös Hegység) alatt. Mivel a szív érintése puszta kézzel azonnali halált okozott, Kagrenac dwemer mérnök elkészítette a később Kagrenac eszközei néven közismertté váló eszközöket, a Repesztőt, a Kísértetőrt, és a Hasítót, hogy azok segítségével kísérletezhessen a szívvel. A chimerek és dwemerek közti végső ütközet alatt Kagrenac megpróbálta a dwemereket halhatatlanná tenni eszközei segítségével, Lorkhan szívéből merítve erőt. Ekkor az összes dwemer eltűnt, és azóta sem derült ki, mi történt velük (feltételezések szerint egyszerűen nyom nélkül elpusztultak, egy másik változat szerint átkerültek egy másik dimenzióba). Nerevar és Dagoth Úr, a chimer sereg két vezetője szemtanúi voltak a műveletnek. Megtalálták az eszközöket, amiket Dagoth Ur rögtön meg akart semmisíteni, de Nerevar úgy döntött, megkérdi tanácsosait (Vivec, Sotha Sil, Almalexia). Megbízta Dagoth Urt, hogy amíg távol van, ügyeljen az eszközökre. Nerevar és tanácsosai úgy döntöttek, hogy megtartják az eszközöket, arra az esetre, ha a dwemerek valamilyen úton visszatérnek. Esküt tettek mind, hogy nem használják Kagrenac eszközeit. Mire visszaértek, Dagoth Ur az eszközök hatalmától megbolondult, és nem akarta átadni a szerszámokat. Ütközetre került sor, ami során Nerevar meghalt, és Dagoth Ur halálosan megsebesült, de sikerült elmenekülnie. A három tanácsos idővel megszegte az esküjét és a szív erejét felhasználva istenekké változtatták magukat. Amiért megszegték az esküjüket, Azura istennő megátkozta az egész chimer fajt, ettől kezdve a bőrük sötét lett. Később kiderült, hogy Dagoth Ur túlélte a küzdelmet.
A játékos hosszú útját Seyda Neen-ben kezdi. Rabként érkezik, hajóval, és az uralkodó parancsára engedik szabadon. Itt választja ki, hogy milyen fajhoz fog tartozni, mi lesz a horoszkópja, és mik lesznek a fő adottságai.
A játék folyamán kiderül, hogy a szereplő valószínűleg a Nerevarine, Nerevar, az ősi chimer hős reinkarnációja. Később, a küldetések során lassanként egyre többet és többet tudunk meg saját magunkról, a környezetünkről, történetéről, valamint az ellenségről, Dagoth Ur-ról. A szereplő egyre több tulajdonságát mutatja a Nerevarine-nek, akivé a próbák során válik. A főhős csak azután válhat a Nerevarine-né, miután megfelel a változatos jóslatoknak, mint például az, hogy a Nerevarine-t nem sújtja a "hús átka", ami alatt azt kell érteni, hogy nem kaphat el semmilyen betegséget, és nem öregedik. Ahhoz hogy ezt teljesítse, el kell kapjon egy halálos betegséget, a Corprus-t, aminek egy varázsló a negatív hatásait majd meggyógyítja. Ilyen próba továbbá az, hogy az összes nagy ház Horthatornak és az összes Ashlander törzs Nerevarine-nek kell elfogadja. Miután kiállta a próbákat, a karakter a Red Mountain barlangrendszereibe merészkedik, hogy megküzdjön Dagoth Ur-ral. A történet Dagoth Ur halálával végződik, így a járványok elmúlnak, és Azura gratulál a szereplőnek.
A karakter létrehozása Amint a játékos hajón megérkezik Seyda Neen-be, elkezdheti a karakterét létrehozni, úgynevezett NPC-k (számítógép által irányított szereplők) kérdéseire válaszolva. Meg kell adja a karaktere nevét, választania kell, hogy milyen fajhoz tartozzon (Altmer, Argonian, Bosmer, Breton, Dunmer, Imperial, Khajiit, Nord, Orc, Redguard), kategóriáját (Acrobat, Agent, Assassin, Barbarian, Bard, Bettlemage, Crusader, Healer, Knight, Mage, Monk, Nightblade, Pilgrim, Rogue, Scout, Sorcerer, Spellsword, Thief, Warrior, Witchhunter), és csillagjegyét (The Warrior, The Mage, The Thief, The Serpent, The Lady, The Steed, The Lord, The Apprentice, The Atronach, The Ritual, The Lover, The Shadow, The Tower). Mindegyik választása nagy hatással lesz a játék további részére, mivel minden választásnak megvannak az előnyei, ugyanúgy, mint a hátrányai.
Céhek, szervezetek Azon céhek, szervezetek felsorolása, amelyekbe a játékos beléphet, vagy más okokból kiemelten fontosak a játékos számára.
Ashlanders
A homokos pusztában élő nomád törzsek gyűjtőneve. A fő küldetés során automatikusan csatlakozik a játékos. Rangok (növekvő sorrendben): Clanfriend, Heartfriend, Brother, Initiate, Clanholder, Guide, Champion, Gulakhan, Farseer, Ashkan.
Blades
A királyi kém és hírszerző szervezet. A játékos a fő küldetések során automatikusan tagjává válik. Rangok (növekvő sorrendben): Novice, Apprentice, Journeyman, Finder, Traveler, Operative, Agent, Spy, Spymaster, Grand Spymaster.
Dark Brotherhood
Bérgyilkosok szervezete, esküdt ellensége a Morag Tongnak. Nem lehet csatlakozni hozzájuk, csak az Oblivionban, a The Elder Scrolls IV. részében. Rangok (növekvő sorrendben): Underling, Clerk, Steward, Fixer, Agent, Negotiator, Officer, Deputy, Factor.
East Empire Company
A Bloodmoonban lehet csatlakozni hozzájuk. Egy birodalmi kereskedői cég, ami a következőket árulja: Flin, nyers ében, nyers (megmunkálatlan) üveg, Dwemer leletek.
Fighters Guild
A magyarul „harcosok céhébe” tartoznak az alábbi rangok (növekvő sorrendben): Associate, Apprentice, Journeyman, Swordsman, Protector, Defender, Warder, Guardian, Champion, Master.
House Hlaalu
A kereskedők háza, haladó szellemiségű, gazdaságilag és politikailag a legbefolyásosabb ház. Rangok (növekvő sorrendben): Hireling, Retainer, Oathman, Lawman, Kinsman, House Cousin, House Brother, House Father, Councilman, Grandmaster.
House Redoran
A Redoran ház tagjai az összes többi erény elé helyezik a becsületet, úgy tartják, hogy könnyű, semmittevéssel eltelt életet nem érdemes élni. Rangok (növekvő sorrendben): Hireling, Retainer, Oathman, Lawman, Kinsman, House Cousin, House Brother, House Father, Councilman, Archmaster.
House Telvanni
Magányos mágusok, tudósok háza. Nem törődnek környezetükkel, csak kutatásaikkal. Rangok (növekvő sorrendben): Hireling, Retainer, Oathman, Lawman, Mouth, Spellwright, Wizard, Master, Magister, Archmagister.
Imperial Legion
A legerősebb katonai erő Morrowindben, a birodalmi kormányzás alárendeltje. Rangok (növekvő sorrendben): Recruit, Spearman, Trooper, Agent, Champion, Knight Errant, Knight Bachelor, Knight Protector, Knight of the Garland, Knight of the Imperial Dragon.
Imperial Cult
Misszionáriusokhoz hasonlíthatók. A Nine Divines (magyarul: Kilenc Szent, név szerint Aedra Akatosh, Dibella, Arkay, Zenithar, Mara, Stendarr, Kynareth, és Julianos valamint a Talos Cult) tanításait terjesztik. Rangok: (növekvő sorrendben) Layman, Novice, Initiate, Acolyte, Adept, Disciple, Oracle, Invoker, Theurgist, Primate.
Mages Guild
A magyarul „mágusok céhe” a varázslattal, alkímiával foglalkozók összefogására, segítésére létrejött szervezet, rossz szemmel néz a Telvanni ház magányos mágusaira. Rangok (növekvő sorrendben): Associate, Apprentice, Journeyman, Evoker, Conjurer, Magician, Warlock, Wizard, Master Wizard, Arch-Mage.
Morag Tong
A Morag Tong bérgyilkosok szervezete, akik szigorú etikett szerint járnak el. Halálos ellenségei a Dark Brotherhood-nak.