A Kincső Néptáncegyüttes A Kincső Néptáncegyüttes 1980-ban alakult Budapesten egy békásmegyeri általános iskola tornatermében. Székhelye ma is a Medgyessy Ferenc nevét viselő iskolában található.
Kincső A Kincső néptáncegyüttes lehetővé teszi régi néptánckincs elsajátításával és színpadra állításával - mind szélesebb körrel megismertetni és megszerettetni a Kárpát-medencei magyarság hagyományos tánckultúráját. Az együttes vezetője Turcsánné Horváth Annamária, oktatók Fejér Erika, Taba Csaba, Vattai Barbara, valamint Galát Péter, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa. Jelenleg az Aelia Sabina Zene-, Képző- és Táncművészeti iskola kihelyezett tánctagozataként tanítják a néptáncokat és népi dalokat. A legfiatalabbak hatévesen kezdik a BABSZEMBEN-ben, onnan vezet az út, az APRÓ-, KIS- és IFJÚKINCSŐN keresztül a felnőtt táncosok közé. Mára gyerekek, és fiatal felnőttek százaival szerettettük meg a magyar néptáncot és a népzenét.
Miből lett a KINCSŐ? Együttesünk neve magában rejti, amit a néphagyományról, mit a közös kincsekről gondolnak: KINCS Ő : számukra kincset jelentő. Minden fellépésükön ennek a csodálatos néptánc kincsnek adóznak. Ez a kimeríthetetlen gazdag néphagyomány teszi lehetővé számukra a folyamatos megújulást, előadásaik sokszínűségét.A magyar néptánc gazdag tárházát, táji változatait avatott koreográfusok segítségével állítják színpadra.
Díjak Külföldi utak során Európa több országában szerettették meg a magyar néptáncot és népzenét. A fesztiválok közül 1995-ben a lengyelországi Kolobrzeg-ben megrendezett Nemzetközi fesztiválon elnyerték a Fesztivál Nagydíját és a sajtó különdíját is. 1998-ban együttesük résztvevője volt a XXXI. Murcial Nemzetközi Mediterrán Fesztiválnak. Többször szerepeltek olaszországi, görögországi és németországi regionális fesztiválokon. 2003-ban Belgiumban a Dendermondei Nemzetközi Fesztiválon Fesztiváldíjat kaptak. A Kincső Néptáncegyüttes 2003-ban Budapestért díjat kapott „A Fővárosban és határainkon túl a magyar néptánc terjesztése érdekében végzett magas színvonalú tevékenysége elismeréséül”. 2004 óta rendszeresen előadást tartanak a Hagyományok házában. 2006-ban az együttes mindkét gyermekcsoportja (Kis Kincső, Apró Kincső) is bejutott az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület által szervezett régiós, majd országos fesztiválra is. 2006-ban a Néptáncosok országos bemutató színpadán a Kincső néptáncegyüttes kiváló minősítést szerzett. Kiválóan minősült Együttesünk, számos hazai és nemzetközi fesztivál díjazottja. 2004-ben Budapest Díjat, 2011-ben Óbuda Kultúrájáért Díjat kapott. 2011-ben a XXV. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon Nívódíjban és Koreográfusi Különdíjban részesült. 2012-ben a Néptáncosok országos bemutató színpadán a Kincső néptáncegyüttes ismét kiváló minősítést szerzett. 2013-ban a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon sikeresen szerepelt, sok élményt szerzett. 2013-ban VI. Vajdasági Szólótáncfesztiválon Pálfalvi Alexandra és Leidinger Dömötör által elért sikeres harmadik helyezés, és ezáltal Pálfali Alexandra a legstílusosabban és legautentikusabban táncoló különdíjban részesült. Indult a 2013-as Fölszállott a páván és továbbra is fellépések sorozatán vesznek részt.
Források https://web.archive.org/web/20080502210245/http://kincso.hu/index2.php?page=bemutatkozas&lang=hu https://www.facebook.com/kicsoneptancegyuttes?ref=hl http://www.hagyomanyokhaza.hu
Eredményei
1995-ben Kolobrzegben (Lengyelország) Nemzetközi Fesztiválon Nagydíj és a Sajtó különdíja 1998-ban a XXXI. Murciai Nemzetközi Mediterrán Fesztiválon szerepeltek 2003-ban „A fővárosban és határainkon túl a magyar néptánc terjesztése érdekében végzett magas színvonalú tevékenysége elismeréséül" Budapestért díjban részesült. 2004 óta rendszeresen előadást tartanak a Hagyományok házában. Év végén karácsonyi műsoruk tekinthető meg. 2006-ban az együttes mindkét gyermekcsoportja (Kis Kincső, Apró Kincső) bejutott az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület által szervezett régiós, majd országos fesztiválra is. 2006-ban a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán Kiváló Minősülést szerzett. 2010-ben Ifjúsági és Gyermek Néptánc Antológiai jelölést kapott az együttes. Külföldi turnék során jártak Görög-, Lengyel-, Német-, illetve Olaszországban. 2010-ben Franciaországi turnéra indulnak az Ifjú-és Nagy Kincsi táncosai. Repertoár: Táncra tánc Somogyból, Mozgókép, Visai táncok, Kalotaszegi legényes, Szatmári táncok, Táncok Csíkszentdomokosról, Rábaközi búcsú, Imregi táncok, Románc.
Külső hivatkozások Hivatalos weblapjuk
Kategória:Magyar népi együttesek Kategória:Budapestért díjasok