A katolikus egyház világi intézményei a megszentelt élet sajátos közösségei. Tagjaik olyan világban élő keresztények, akik az evangéliumi tanácsok (tisztaság, szegénység, engedelmesség) szerinti életre kötelezik el magukat, de a szerzetesrendek tagjaival szemben nem hagyják el világi hivatásukat, és nem élnek közösségi életet.

Kialakulásuk története

Jóllehet a katolikus egyház történetében már századokkal korábban is találkozhatunk hasonló törekvésekkel, a világi intézmények hivatalos jogi elismerésére csak a múlt század közepén került sor. XII. Piusz pápa 1947. február 2-án kelt Provida Mater Ecclesia kezdetű apostoli konstitúciója az a hivatalos dokumentum, amely ezt a formális jóváhagyást megfogalmazta, és amely azóta is az Istennek szentelt világi élet egyfajta magna chartája.

Az egyházi jóváhagyás hatására a már korábban is létező közösségek megerősödtek, és mellettük egyre több új közösség született. A Provida Mater kiadásának ötvenedik évfordulóján, 1997-ben már mintegy négyszáz különböző intézmény tagjai ünnepeltek együtt a portugáliai Fátima híres kegyhelyén.

Szerepük az egyházban Amint azt szinte minden megnyilatkozás hangsúlyozza, a világi intézmények tagjainak sajátos hivatása hogy a világot belülről, mintegy kovász módjára evangelizálják.

VI. Pál pápa 1970-ben, a világi intézmények nemzetközi kongresszusán "a modern Egyház bátorító jeleinek" nevezte a résztvevőket. Ugyanezen a kongresszuson mondta Antoniutti bíboros, hogy ő a világi intézmények elterjedésében a mai Egyház csodálatos, reményteljes, sokat ígérő tavaszát látja.

VI. Pál szerint mély összhang van a világi intézmények megjelenése és elterjedése valamint a második vatikáni zsinat legfontosabb témája között, ami nem más, mint az egyház jelenléte a mai világban. A világi intézményeket a "Szentlélek különleges ajándékának" nevezi, amelyet korunknak ad segítségül a mai élet kihívásainak megoldására.

Ismertebb világi intézmények Instytut Świecki Pomocnic Maryi Jasnogórskiej, Matki Kościoła Istituto Secolare Caritas Christi Istituto Secolare Cristo Re Istituto Secolare Volontarie di Don Bosco Jesus-Caritas Papi Közösség Schönstatt Mozgalom

Világi intézmények Magyarországon Női közösségek Don Bosco önkéntesei Egyházközségi Nővérek Társasága Schönstatti Márianővérek Világi Intézménye Úti Boldogasszony Társasága Vinculum Caritatis Közösség

Források Istennek szentelt világiak, KORDA Kiadó, Kecskemét, 2000.

Külső hivatkozások Szimpózium XII. Piusz pápa „Provida Mater Ecclesia” k. apostoli konstitúciójáról XVI. Benedek pápa beszéde a Világi Intézmények nemzetközi szimpóziumának résztvevőihez ITALIANA DEGLI ISTITUTI SECOLARI (CIIS)

Kategória:Római katolikus egyház