Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics (Владимир Николаевич Войнович), (Sztalinabad, 1932. szeptember 26. – Moszkva, 2018. július 27.) orosz író, többek között az Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai című regény szerzője.
Élete és pályája
A Szovjetunióban
Vlagyimir Vojnovics 1932-ben az akkori Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosában, Sztalinabadban született, amely neve 1961 óta Dusanbe.Vojnovics 2010, 8–635. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat. Apja újságíró volt. Az író fia, Pavel Vojnovics építész, történész és író kikutatta, hogy apai ágon ősük a montenegrói Marko Vojnović volt, aki a 18. században az orosz haditengerészethez szegődött és tengernagy lett.Szmagulova 2014. 1936-ban Vlagyimir Vojnovics apját letartóztatták úgymond szovjetellenes agitálás és propaganda miatt, és öt év büntetőtáborra ítélték. 1941-ben a frontra küldték, és ott rokkant lett. Anyja zsidó származású volt,Kolcsinszkij 2006. ő is előbb újságíró, majd matematikatanár.
A háború alatt és után a család többször költözött egyik városból vagy faluból a másikba. Zaporizzsjában Vlagyimir Vojnovics szakiskolába járt 1948-ig, majd asztalosként dolgozott egy gyárban. 1951 és 1955 között katonai szolgálatot teljesített, ennek egy részét a Lengyelországban állomásozó szovjet csapatokban. Itt repülőgépmotor-szerelői kiképzést is kapott. Ekkor gondolt arra, hogy költő legyen, és gyakorolta a versírást. Küldött is verseket egy vidéki katonai újságnak, de csak az egyiket jelentették meg. Ez időben családja Kercsben telepedett le, ahol apja újra újságíróként dolgozott. Újságában jelentek meg 1955-ben előbb álnév alatt a fia még a katonaságnál írt egyes versei, majd a katonai szolgálat után ugyanitt saját nevén egyéb versei. Beiratkozott a középiskola utolsó osztályába és 1956-ban elvégezte esti tagozaton.
Azonnal az iskola elvégzése után Vlagyimir Vojnovics Moszkvába ment, ahol előbb segédmunkásként vasútfelújításon, majd tanult mesterségével lakóház- építkezésen dolgozott és munkásszálláson lakott. Szabadidejében irodalmi önképzőkörbe és irodalmárok előadásaira járt. Kétszer próbált bejutni a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolára, de nem vették fel, majd 1957-ben hivatástudat nélkül bejutott az N. K. Krupszkaja Tanárképző Főiskola történelemkarára. Itt nem nagyon járt az előadásokra, hanem folytatta a versírást, és publikált a főiskola lapjában, valamint egyes újságokban. Ugyanakkor kispróza írását is gyakorolta. 1958-ban a nyári szünidőben diáktársaival együtt Kazahsztánba ment a szűzföldeken dolgozni. Folytonos anyagi gondjai voltak a csekély ösztöndíja miatt, ezért 1959-ben otthagyta a főiskolát és azután több újságírói állást töltött be ideiglenesen.
1960-ban próbaidőre szerkesztő lett az országos rádió szatíra és humor osztályán. Ott egyszer szükség volt a világűr meghódításáról dalszöveget írni, és nem volt pillanatnyilag olyan tapasztalt dalszövegíró, akivel szokásosan együttműködtek. Vállalta Vojnovics és megírta a Четырнадцать минут до старта (Tizennégy perc az indulásig) című dal szövegét, amely adásba ment és azonnal népszerű lett. Azután kb. még negyven dal szövegét írta meg, és anyagi helyzete jelentősen megjavult. 1961-ben közölték a Novij Mir folyóiratban a Мы здесь живём (Mi itt élünk) című kisregényét. A Tizennégy perc az indulásig a szovjet űrhajósok kedvenc dala lett. Énekelték föld körüli útjukon Jurij Gagarin, majd 1962-ben Andrijan Nyikolajev és Pavel Romanovics Popovics. Fogadva az utóbbiakat visszatérésükkor, Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió akkori első embere is idézte. E sikernek köszönhetően Vlagyimir Vojnovics közismert lett, és 1962-ben felvették az írószövetségbe.
1963-ban Vlagyimir Vojnovics elkezdte a Жизнь и необычайные приключения солдата Ивана Чонкина (Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai) című szatirikus regény írását, de amikor fejezeteket adott belőle megítélésre a Novij Mir szerkesztőségének, nem találták megfelelőnek a politikai rendszer szempontjából. 1966-ban a rendszer ellen úgy kezdett megnyilvánulni, hogy kérvényeket írt alá Andrej Szinyavszkij és Julij Danyiel írók védelmében, akiket azért ítéltek el, mert Nyugaton jelentettek meg írásokat. Később is aláírt ilyen kérvényeket egyéb ellenzékiek üldözése miatt. Egyelőre még eltűrték az olyan nem túl hangos rendszerellenes megnyilvánulásokat, mint amilyenek a Vojnovicséi voltak, de 1968-ban, amikor elkezdődött a prágai tavasz, a kulturális intézmények és a kommunista párt hivatalnokai már nyomást gyakoroltak rá, hogy vonja vissza úgymond szovjetellenes elemeket védelmező aláírásait, vádolták a sajtóban, nem közölték írásait és leállították a forgatókönyvei nyomán készülő filmek forgatását, valamint színdarabjai előadását.
1969-ben az a hír jutott el hozzá, hogy könyvének első része beleegyezése nélkül megjelent Frankfurt am Mainban orosz emigránsok Granyi című folyóiratában. Az író szerint ez úgy történhetett meg, hogy elolvasásra adott belőle másolatokat több ismerősnek, el is veszített példányokat, így a megírt fejezetek szamizdatban terjedtek tudta nélkül, és valakik kijuttatták. A nyomások még nagyobbak lettek, és az író komoly anyagi gondokkal küszködött. Ezért el tudták érni tőle, hogy nyilvánosan tiltakozzon műve megjelentetése ellen, de azután is csak álnév alatt dolgozhatott, majd 1972-ben újból publikálhatott saját nevén.
1973-ban immár ő maga juttatta ki a Csonkin-regény egészét a párizsi YMCA Press emigráns orosz kiadónak, de nem adták ki azonnal. A cenzúra ellen tiltakozó levelet is kijuttatott, és ismert lett Nyugaton ottani rádióadások révén. 1974-ben kizárták az Írószövetségből, de felvette tagjai közé a Nemzetközi PEN Club francia központja. 1975-ben megjelent a Csonkin eredetije, de még azelőtt több országban jelentették meg ennek fordításait. Ezekért kapott honoráriumokból élhetett meg. 1976-ban a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagja lett. Folytatta rendszerellenes tevékenységeit. Többek között Vaszilij Grosszman egyik barátja átadta neki annak az írónak az Élet és sors című regény kéziratának az egyik megmaradt példányát, amit Vojnovics kijuttatott Nyugatra, ahol meg is jelent. Addig az a hiedelem élt, hogy a kézirat mindegyik példányát 1960-ban elkobozta a KGB.Valójában kettőt nem talált meg a KGB, de a második csak 1988-ban került elő. Vojnovicsot próbálták megfélemlíteni, de nem mentek a letartóztatásáig, mert már túl ismert volt külföldön. 1980-ban értésére adták, hogy hagyja el az országot. Meg is tette a Bajor Szépművészeti Akadémia meghívására.
Emigrációban
Második feleségével és gyermekükkel a bajorországi Stockdorf faluban telepedtek le.Vojnovics 2010, 660–706. o. nyomán szerkesztett szakasz. Eleinte könyvek megjelentetésén kívül Vojnovics humoros írásokat írt a BBC orosz nyelvű adása számára, előadásokat tartott Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban, valamint interjúkat adott. 1981-ben megfosztották állampolgárságától, és politikai menedéket kapott Nyugat-Németországban. Azután egy évig meghívott professzorként dolgozott a Princetoni Egyetemen, majd 1983-tól 1987-ig a Szabadság Rádiónak is dolgozott.
1985-ben a Szovjetunióban elkezdődött az ország első emberévé vált Mihail Gorbacsov által kezdeményezett reformok folyamatos megvalósulása. 1988-ban először jelent meg Oroszországban, a Junoszty folyóiratban a Csonkin-regény. 1989-ben Vojnovics megkapta a német állampolgárságot, és először térhetett vissza hazájába. Ugyanabban az évben újra az Egyesült Államokba ment egy évre ösztöndíjasként a washingtoni Kennan Intézet meghívására. 1990-ben visszakapta a szovjet állampolgárságot, és lakást is kapott Moszkvában. Mikor itt, mikor Münchenben lakott, ahol a családja maradt. Hazájában kiadták az addig betiltott és az újabb műveit.
Újból Oroszországban
2004-ben végleg visszaköltözött Oroszországba. Ott folytatta úgy írói, mint társadalmi tevékenységét. Még 1994-ben elkezdett festeni is naiv stílusban.Vojnovics 2010, 804. o. Több személyes kiállítása volt Oroszországban, Németországban és Bécsben.
Az író úgy látta, hogy Oroszországban a politikai rendszer áldemokratikus lett, ahol gyakorlatilag egypártrendszer van, az Egységes Oroszország párté,Vojnovics 2010, 802. o. és szembekerült vele. Többek között 2001-ben személyiségek nyílt levelét írta alá a független NTV tévécsatorna védelmében. Письмо видных деятелей науки, культуры и политики в защиту НТВ (Tudományos, kulturális és politikai személyiségek levele az NTV védelmében). newsru.com. 2001. március 28. Hozzáférés: 2023 december 20. 2003-ban több személyiséggel együtt a csecsenföldi háború leállítását követelte. ОСТАНОВИМ ЧЕЧЕНСКУЮ ВОЙНУ ВМЕСТЕ (Állítsuk le együtt a csecsenföldi háborút). Novaja Gazeta, 20. sz., 2003. március 20. Hozzáférés: 2023 december 20. 2014-ben a Krím elcsatolása előtt több értelmiségivel együtt felhívást írt alá ez ellen való tiltakozásra.A Novaja Gazeta újság közölte egy Vlagyimir Putyin politikáját támogató értelmiségiek levelével együtt: Обращение инициативной группы по проведению Конгресса интеллигенции «Против войны, против самоизоляции России, против реставрации тоталитаризма» и письмо деятелей культуры в поддержку позиции Владимира Путина по Украине и Крыму (Kezdeményező csoport felhívása „A háború, Oroszország elszigetelődése és a totalitarizmus visszaállítása elleni értelmiség kongresszusának” összehívására, és kulturális személyiségek levele Vlagyimir Putyin hozzáállásának támogatásáról Ukrajna és a Krím kapcsolatában). Novaja Gazeta. 2014. március 13. Hozzáférés: 2023 december 20.
Humanitárius téren az író a Vera (Hit) hospice ellátást biztosító szervezetek támogatására alakított alap igazgatótanácsa elnökségének a tagja volt. Попечительский совет. Со-председатели Попечительского Совета (Igazgatótanács. Az igazgatótanács elnökségének a tagjai). hospicefund.ru. Hozzáférés: 2023 december 20.
Vlagyimir Vojnovics 1957-ben házasodott meg először, de 1965-ben elvált, és ugyanabban az évben újraházasodott. Második felesége, akivel együtt emigrált, 2004-ben elhunyt. Ugyanabban az évben, Oroszországban telepedve le, az író harmadszor is megházasodott. Az első feleségével két gyerekük született: egy lány, aki 2006-ban halt meg, és egy fiú, Pavel Vojnovics, építész, történész és író, aki Montenegróban él. A második feleségével is van egy lánya, Olga Vojnovics, aki német nyelvű író. Ольга Войнович о своем творчестве и планах на будущее (Olga Vojnovicscsal alkotásáról és terveiről). learngerman.dw.com. 2002. április 21. Hozzáférés: 2023 december 20.
Az író 2018-ban hunyt el.
Főbb művei
Vlagyimir Vojnovics verseket, dalszövegeket, regényeket, kisregényeket, novellákat, színdarabokat, esszéket és rádiónak szánt szövegeket írt. A versírásról lemondott, mivel nem tartotta magát elég jó költőnek. Alább a jelentősebb prózai műveinek orosz nyelvű első megjelenései.
A Szovjetunióban, kivándorlása előtt
Мы здесь живём (Mi itt élünk), 1961Zárójelben normál betűkkel a magyarul meg nem jelent művek címeinek szó szerinti fordítása.In Novij mir, 1. sz. (1961). – kisregény; Хочу быть честным (Becsületes akarok lenni), 1963In Novij mir, 2. sz. (1963). – kisregény; Расстояние в полкилометра (Félkilométernyi távolság), 1963 – novella; Смеётся тот, кто смеётся (Nevet az, aki nevet), 1964In Nyegyelja, április–július (1964). – sorozatban megjelent kollektív regény, amelynek Vojnovics az egyik szerzője nyolc másikkal együtt; Два товарища (Két barát), 1967In Novij mir, 1. sz. (1967). – kisregény; Степень доверия. Повесть о Вере Фигнер (A bizalom foka. Vera Fignerrről szóló kisregény).Moszkva, Politizdat, 1972.
Külföldön, kivándorlása előtt és alatt
Жизнь и необычайные приключения солдата Ивана Чонкина (Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai), 1969Zárójelben dőlt betűkkel a magyarul is megjelent művek címei.In Granyi (Frankfurt am Main), 72. sz. (1969). – az 1975-ben megjelent regény első része.