A pécsi 72-es jelzésű autóbusz a Belváros és a rózsadombi lakótelep között teremtett közvetlen kapcsolatot. A járat a korábbi 7-es busz és a korábbi 62-es busz összevonásával jött létre. 72-es jelzéssel viszonylag ritkán járt, a legtöbb járat 73-as illetve 73Y jelzéssel közlekedtte. Ezek odafele a 72-essel megegyező útvonalon és menetidővel közlekedtek, Főpályaudvar felé (málomi és) Malomvölgyi úti betéréssel.
Története 2010. június 16-án indult az első 72-es busz, a 71-es járat sikere következtében. A járatot a 162-es délutáni indulásai kárára hozták létre, mivel nem volt komoly kihasználtsága a járatnak. 2010 és 2013 között a 7-es járat kiegészítőjárata volt, Kertvárosból indult, a 7-es vonalán haladt végig a belvárosig és vissza, a Bőrgyártól visszafelé a jelenlegi útvonalon. Csak hétköznap délután közlekedett, napi 17 járat. A járat sikerére (és az Árpád híd felújítására) való tekintettel 2013-ban minden 62-es helyett 72-es járatot terveztek, mely a belvárosi hurok helyett a Főpályaudvaron végállomást kapott, ezáltal megszűnt a 7-es és a 162-es járat is.
Útvonala Fagyöngy utca feléFőpályaudvar feléIndóház tér – Szabadság út – Rákóczi út – Alsómalom utca 18px – Siklósi út 18px – Maléter Pál út – Aidinger János utca – Nagy Imre út – Malomvölgyi út – Illyés Gyula utca – Fagyöngy utcaFagyöngy utca – Illyés Gyula utca – Malomvölgyi út – Nagy Imre út – Aidinger János utca – Maléter Pál út – Siklósi út 18px – Alsómalom utca 18px – Rákóczi út – Szabadság út – Indóház tér
Megállóhelyei
|0||Főpályaudvar végállomás||26||align=left| ||Vasútállomás, MÁV Területi Igazgatósága, Autóbusz-állomás |- |3||Zsolnay-szobor||24||align=left| ||Postapalota, OTP, ÁNTSZ, Megyei Bíróság, Zsolnay-szobor |- |5||Árkád||21||align=left| ||Árkád, Kossuth tér, Konzum áruház, Anyakönyvi Önkormányzat, APEH, Skála |- |8||Autóbusz-állomás||18||align=left| ||Távolsági autóbusz-állomás, Árkád, Vásárcsarnok |- |10||Bőrgyár||17||align=left| ||Pécsi Bőrgyár, Pannon Volán telephely |- |12||Béke utca ||15||align=left| ||Interspar |- |13||Temető északi kapu||13||align=left| ||Temető, Honvéd kórház |- |15||Temető déli kapu||11||align=left| ||Temető, Park Center |- |16||Littke József utca||9||align=left|
|18||Aidinger János út||7||align=left|
|19||Sztárai Mihály út||6||align=left| ||Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola |- |20||Csontváry utca||5||align=left| ||Apáczai Csere János Nevelési Központ |- |23||Gadó utca||3||align=left|
|24||Málom-hegyi út||2||align=left| ||Illyés Gyula Általános Iskola |- |25||Csipke utca||1||align=left|
|26||Fagyöngy utcavégállomás||0||align=left|
Források
072