Nyári Szakkollégiumi Találkozó (röviden NYATA) a magyar társadalom egy-egy problémája köré szerveződő felsőoktatási szakkollégiumi találkozó.

Története Az első Találkozót 1985-ben rendezték Szarvason. Azóta – néhány kivételtől eltekintve – kétévente, 2010-től pedig évente rendezik meg. Az első Nyári Találkozók erősen politikai töltetűek voltak, ellenzéki hangnemben szerveződtek; ugyanakkor céljuk volt az országban fellelhető problémák megvitatása. Az utolsó politizáló NYATA az 1988-as találkozó volt. A szakkollégiumok, mint szellemi műhelyek, elismerten komoly szerepet játszottak az átalakulás folyamatában, ugyanakkor a rendszerváltozás után nem kívánnak aktív politikai szerepet vállalni, szervezeti szabályukban rögzítik, hogy intézményesen nem fogalmaznak meg politikai véleményt.

2016-ban a NYATA szervezését négy szakkollégium: a budapesti Eötvös József Collegium, a szegedi Eötvös Loránd Kollégium, a szegedi Móra Ferenc Szakkollégium, valamint a pécsi Kerényi Károly Szakkollégium vállalata el. A XIX. NYATA 2016. augusztus 3 és 7 között kerül megrendezésre Szegeden, a Móra Ferenc Kollégium falai között. A Találkozó tematikája A következő 40 év köré épül, három fő kérdés mentén: mik azok a jelenleg megfigyelhető tendenciák, amelyek várhatóan hosszútávon meghatározzák a következő 40 év társadalmi, demográfiai, stb. fejlődését?

A Nyári Szakkollégiumi Találkozók helyszíne

Jegyzetek

Források http://nyata.hu/ http://nyata.rajk.eu/ https://web.archive.org/web/20160805072719/http://nyata2016.hu/

Külső hivatkozások http://nyata.hu/

Kategória:Magyarország szakkollégiumai