Lakatos István (Budapest, 1980. november 10. –) író, képregényrajzoló és illusztrátor.
Általános iskolai tanulmányait Kiskunhalason végezte, majd Kecskemétre, a Piarista Gimnáziumba került. Érettségi után felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahol magyar-kommunikáció szakra járt, később magyarról esztétikára váltott.
Ebben az időben kezdett el írni DVD-kritikákat a Pesti Estbe, valamint részt vett az egyetemi újság, a Pázmány Campus szerkesztésében is, itt jelentek meg első illusztrációi és képregényei. Később az Új Ember ifjúsági lapjába, a Teofilba írt filmajánlókat és készített képregényeket. Első hosszabb képregénye egy Poe-feldolgozás volt, az Egy hordó amontillado.
2006-tól rendszeres résztvevője képregényes pályázatoknak. 2007-ben részt vett a Tehénparádé országos kiállításon egy Kívül nevezetű tehénnel, amelyet képregényfigurákkal díszített. 2007 és 2009 között a Magyar Képregény Akadémia csoport tagja.
Újabb képregényei a Műútban és a Pinkhellben jelentek meg. 2010-ben az előző év Alfabéta-díjasaként ő készítette a 6. Magyar Képregényfesztivál hivatalos plakátját. 2011-ben jelent meg Dobozváros című regénye, amely megnyerte az Év Gyermekkönyve 2011 díjat.
2021-ben Nimue néven gyermek- és ifjúsági képregénykiadót alapít.Poós Zoltán interjúja Lakatos Istvánnal
Képregények Kötetek Fabiola. Nicolas Wiseman regénye alapján írta Riedl Katalin; rajz Lakatos István, Riedl Katalin; Új Ember, Bp., 2009 Fabiola (Wiseman bíboros nyomán írta és rajzolta Riedl Katalin, hátterek: Lakatos István, Új Ember kiadó, 2009) Lencsilány; Nyitott Könyvműhely, Bp., 2010 (Artcomix) Dobozváros. Egy város, amit le kell győznöd; Magvető, Bp., 2011 Óraverzum. Tisztítótűz; Magvető, Bp., 2014 A majdnem halálos halálsugár. Emma és Tesla; Kolibri, Bp., 2015 A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot. Emma és Tesla 2; Kolibri, Bp., 2016 Mesék az ágy alól; Univerzál Kaméleon, Szolnok, 2017 (Kaméleon komix) Lencsilány; bőv., jav. kiad.; Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Bp., 2019 Rájás gerbaud; magánkiadás, 2022
Rövidebb képregények antológiákban, magazinokban Miserere homine (Műút, 2008) Morbidissimo (írta Kiss Ferenc, Képregény Info 4, 2008) Fekete csönd (Csáth Géza nyomán, Műút , 2009) A szörnyűséges lánctalpas bogár (Panel 2. különszám, 2009) Vasárnap (Pinkhell 6, 2009) Mátyás és a csecs! vitéz (népmese nyomán, Mátyás, a király antológia, 2009) Kutyabiznisz (Jászberényi Sándor novellája alapján, Mátyás, a király antológia, 2009) A bádogember meséje (Képregény Info 6, 2009) Meló (írta Uray Márton, Képregény Info 6, 2009) A kis gyufaárus lány (Műút, 2010) Lencsilány és a Kisgömböc (Műút, 2013) Baszki, Zsigmond! (Szépirodalmi Figyelő, 2022/1. szám)
Könyvillusztrációk Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről; ford. Kisbali Anna, ill. Lakatos István; Magvető, Bp., 2009 Ljudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről; ford. Kisbali Anna, ill. Lakatos István; Magvető, Bp., 2012 Bátky András: Bazsó és Borka. A kedves pincerém; rajz Lakatos István; Manó Könyvek, Bp., 2012 Bátky András: Bazsó és Borka. Borka nélkül a világ; rajz Lakatos István; Manó Könyvek, Bp., 2012 A PISA 2009 tartalmi és technikai jellemzői. Programme for International Student Assessment; ill. Lakatos István; Oktatási Hivatal, Bp., 2010 PIRLS és TIMSS 2011. Összefoglaló jelentés a 4. évfolyamos tanulók eredményeiről. Progress in international reading literacy study, trends in international mathematics and science study; angolra ford. Szipőcsné Krolopp Judit; ill. Lakatos István; Oktatási Hivatal, Bp., 2012 TIMSS 2011. Összefoglaló jelentés a 8. évfolyamos tanulók eredményeiről. Trends in international mathematics and science study; angolra ford. Szipőcsné Krolopp Judit, ill. Lakatos István; Oktatási Hivatal, Bp., 2012 Dóka Péter: A kék hajú lány; Móra, Bp., 2013 Mikó Csaba: Veszélyben a Tölgy! Csápy színre lép; rajz Lakatos István rajz; Kolibri, Bp., 2014 Felix Salten: Bambi; Lakatos István illusztrációival; Móra Könyvkiadó, Bp., 2015
Antológiák
Kiss Judit: Főzős képregények; 5Panels, Hosszúvölgy, 2014 Szűcs Gyula: Világvégi mesék; Lakatos István: Speed Limit 50; Chameleon Comix, Bp., 2016 Képtelen történetek, másvilági mesék; Lakatos István: Buta kis kövér kutya; Chameleon Comix, Bp., 2018 Lovász Andrea: Macskamuzsika; Cerkabella, Szentendre, 2018 Lovász Andrea: Dödölle; Lakatos István: Pici Mici; Cerkabella, Szentendre, 2019 Meseország mindenkié; Lakatos István: A boszorkány meséje; szerk.: Nagy Boldizsár; Labrisz Leszbikus Egyesület, Bp., 2020
Kiállítások Fejnélküli mesék (Budapest, Légó Galéria, 2008. szeptember 17, majd Eduárd galéria, 2008. november 15-december 1, megnyitotta az Eduárdban Kiss Ferenc) JAK Piknik (Budapest, U26, 2010. június 2., megnyitotta Kele Fodor Ákos) Műút-napok (Miskolc, Művészetek Háza, 2010. szeptember 17–30., megnyitotta k.kabai lóránt)
Díjak, elismerések III. díj, Art Comix pályázat (2006) III. díj (megosztva), Mátyás, a király pályázat (2008) Alfabéta-díj 2009, kép-novella kategóriában (Miserere homine) Aranyvackor díj (Dobozváros) Alfabéta-díj 2010, kép-novella kategóriába (Vasárnap) Alfabéta-díj 2010, az év képregényrajzolója Csodaceruza illusztrációs pályázat, megosztott 3. hely (2011) Év Gyermekkönyve 2011 (2012) Műút-nívódíj, képregény kategória, 2014
Források Lakatos István bemutatkozása a kiállítása előtt, Kiss Ferenc tolmácsolásában A Mátyás, a király pályázat honlapja Lakatos István írásai az Előszezon blogon
Interjúk Prae.hu, 2008. szeptember 2. (Toroczkay András) Index, 2009. június 14. (Szűcs Gyula) Elle, 2010. január (Karafiáth Orsolya) Geekz blog, 2010. március (Nagy Krisztián) Litera.hu, 2010. május 25. (Nagy Krisztián) Könyvesblog, 2010. május 30. (Szűcs Gyula) ekultura.hu, 2010. június 8. (Oravecz Gergely) Magyar Hírlap, 2010. június 10. (Markovics Péter)
További információk Trencsényi Zoltán: Egy Lencsilány, aki vonalas – Népszabadság, 2010. június 11. Kele Fodor Ákos kiállításmegnyitója Dobozváros a Moly.hu-n Dobozváros a Facebookon
Jegyzetek
Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar képregényrajzolók Kategória:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Élő személyek