Kéri Kitty (született Kéri Katalin) (Budapest, 1972. november 22. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színigazgató.

Életpályája Édesapja fogorvos volt, édesanyja közgazdász. Édesapja révén van egy 19 évvel fiatalabb féltestvére, húga. Unokatestvére Hajdu Szabolcs filmrendező. Középiskolai tanulmányait a Karinthy Frigyes Gimnáziumban végezte 1987–1991 között. 1991–1995 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahol Horvai István és Kapás Dezső osztályában tanult.

Közben 1988–1991 között a Pinceszínház tagja volt. 1994–1995 között a Vígszínházban volt gyakornok. A következő tíz esztendőt a Vígszínházban töltötte (1994-2005). 2005–2010 között szabadfoglalkozású volt; ekkor a Vígszínházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Szigligeti Színházban valamint a Thália Színházban lépett fel.Kéri Kitty adatlapja a Kaposvári Egyetem honlapján (mk.ke.hu, 2017.11.08) 2010-2016 között a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt, mellette 2012-től a balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója.Blikk.hu 2023-tól rendez és szerepel a Soproni Petőfi Színházban.

2016-tól a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának művésztanára, majd osztályvezető tanára, tanszékvezető. 2017-től a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktorandusz hallgatója.

Családja Férje, Frank Róbert pszichológus és táncművész. 2023-ban jelentették be, hogy 20 év házasság után elváltak. Gyermekeik: Frank Flóra és Frank Dániel. Előbbi táncművész-koreográfus, utóbbi nemzetközi jogásznak tanul.

Évekig élt Balatonfüreden, majd 2025-ben visszaköltözött Budapest környékére.

Színházi szerepei

William Shakespeare: Ahogy tetszik... Juci Thomas Middleton–William Rowley: Átváltozások... Joanna Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés... Nasztaszja Jane Austen: Büszkeség és balítélet... Elizabeth Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté... Pasqua Spiró György: Dobardan... Barátnő Marcel Achard: Dominó... Lorette Marin Držić: Dundo Maroje... Laura Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában... Rachel Neil Simon: Furcsa pár... Cecily Lev Tolsztoj: Háború és béke... Liza Bolkonszkaja Grimm fivérek: Hamupipőke... Hamupipőke Alexandre Dumas: A három testőr... Ausztriai Anna Szomory Dezső: Hermelin... Maltinszky Manci Boguslaw Schaeffer: Kacsa... Nő Kalandra Fel! Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek... Grusa Calderón de la Barca: Két szék közt a pad alatt... Donna Beáta Shakespeare: Lóvátett lovagok... Francia királylány Carlo Goldoni: Mirandolina... Mirandolina Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus... Rea Makszim Gorkij: Nyaralók... Júlia Kárpáti Péter: Országalma... Mariska Horváth Péter–Presser Gábor–Sztevanovity Dusán: A padlás... Süni Gogol: A revizor... Altisztné Arthur Miller: A salemi boszorkányok... Tituba Michel Tremblay: Sógornők... Pierette William Shakespeare: Sok hűhó semmiért... Hero Balassi Bálint: Szép magyar komédia... Briseida George Bernard Shaw: Tanner John házassága (A Don Juan kód)... Anna Vas István–Illés Endre: Trisztán és Izolda... Fehérkezű Izolda Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok... Mária Krúdy Gyula: A vörös postakocsi... Tizenhárom Sári William Shakespeare: A windsori víg nők... Mrs. Ford Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő... Mrs. Smith Örkény István: A kudarcról lesz szó... A Bodó Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya... Durand-né Kornis Mihály: Halleluja... Anyós Jaroslav Hašek: Svejk... Kákonyiné Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok... Monika Stettler

Rendezései +SzerzőMűSzínházBemutató éveJoe DiPietro - Jimmy RobertsÁjlávjúSoproni Petőfi Színház2023John OsborneDühöngő ifjúságSoproni Petőfi Színház2023Robert ThomasNyolc nőKecskeméti Katona József Színház2020Friedrich SchillerStuart MáriaCsiky Gergely Színház2019Michael EndeA pokoli puncs-pancsPécsi Nemzeti Színház2018Carlo GoldoniChioggiai csetepatéCsiky Gergely Színház2018Ray CooneyCsalád ellen nincs orvosságVeszprémi Petőfi Színház2016Örkény IstvánKulcskeresőkVeszprémi Petőfi Színház2015

Filmjei Játékfilmek Esti Kornél csodálatos utazása (1995) Minden ember halandó (1995) A vád (1996) Az Operaház Fantomja (1998) Tactical Assault (1998) Kisvilma - Az utolsó napló (1999) Egy szoknya, egy nadrág (2005) S.O.S. szerelem! (2007) 9 és ½ randi (2008) S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás (2011) Pillangók (2014)

Tévéfilmek Freytág testvérek 1-5. (1989) Hajszál és csengettyű (1994) Kisváros (1997-1998) TV a város szélén (1998) Nyugat 100 - A vetélkedő (2008) Tűzvonalban (2008-2010) Kossuthkifli (2015) Rozmaring kunyhó (2022)

Szinkronszerepei

Brooklyn South: Off. Anne-Marie Kersey - Yancy Butler Sweet Valley: Cheryl Thomas - Tyffany Hayes Családi kötelékek: Lauren Miller - Courteney Cox Teljes bizonyossággal: Ellie Jones - Tracey Needham Tiltott szerelem: Manuela Itriaga - Betzabeth Duque Titkok és szerelmek: María José - Yadhira Carrillo Sea Quest - a mélység titka: Lt. J.J. Fredricks - Elise Neal Szex és New York: Charlotte York/MacDougal/Goldenblatt - Kristin Davis Bűbáj: Nancy Tremaine - Idina Menzel Bűbájos boszorkák: Prue Halliwell - Shannen Doherty (első hang, 1-2. évad) Zsaru az űrből: Mel Porter - Amy Price-Francis Bűvölet: Vera Medici - Valentina Vicario Gimiboszi: Linda Novotny - Delaney Driscoll Maffiózók: Valentina La Paz - Leslie Bega Vadmacska: Rosaura Ríos - Marlene Favela Dawson és a haverok: Audrey Liddell - Busy Philipps Rejtélyek kalandorai: Miranda Feigelsteen - Alisen Down Huff: Paula Dellahouse - Kimberly Brooks Eltűntnek nyilvánítva: FBI Agent Nicole Scott - Vivica A. Fox Max a zsaru: Júlia - Sandra Celas M, mint muskétás: Jacqueline Roget/Jacques LePonte - Karen Cliche Trópusi nyomozók: Gwen Cross - Ally Walker Lost – Eltűntek: Ana-Lucia Cortez - Michelle Rodriguez Hegyi mentők: Nurse Helen - Kim Vithana

Dr. Csont: Angela Montenegro - Michaela Conlin A sziget nővére: Nancy Guibui - Margaret Harvey Jericho: Heather Lisinski - Sprague Grayden Sophie - a nem kívánt jegyesség: Baronin Valerie von Viethoff - Melanie Blocksdorf Róma: Gaia - Zuleikha Robinson A vadmacska új élete: Natalia Ríos Soler - Marlene Favela A szerelem rabjai: Carolina Costas - Paula Siero Barátok és szerelmek: Gisela Castillo - Gabriela Platas Lalola: Griselda - Diana Lamas Seinfeld: Elaine Benes - Julia Louis-Dreyfus A csúf igazság: Abby Richter - Katherine Heigl Felkoppintva: Alison Scott - Katherine Heigl Mr. és Mrs. Smith: Jane Smith - Angelina Jolie Salt ügynök: Evelyn Salt - Angelina Jolie Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét: Isabel Lahiri - Catherine Zeta-Jones Torrente, a törvény két balkeze: Amparito - Neus Asensi Trója: Andromakhé - Saffron Burrows Holtidő: Krista Brooks - Gloria Reuben Underworld: Selene - Kate Beckinsale Büszkeség és balítélet: Charlotte Lucas - Claudie Blakley Superman visszatér: Kitty Kowalski - Parker Posey Míg a jackpot el nem választ: Tipper - Lake Bell Sky kapitány és a holnap világa: Franky - Angelina Jolie Horrorra akadva 4.: Holly - Carmen Electra Anyád napja: Charlotte "Charlie" Cantilini - Jennifer Lopez Doktor House: Dr. Remy Hadley (Tizenhármas) - Olivia Wilde Szex, hazugság, video: Ann Bishop Mullany - Andie MacDowell Paula és Paulina: Elvira - Azela Robinson

Díjai Varsányi Irén-emlékgyűrű (2005) Jászai Mari-díj (2026)Zoltán Erika, Törőcsik Franciska, Radics Gigi, Korda György, Deák Bill Gyula – Hankó Balázs átadta a 2026-os állami kitüntetéseket és művészeti díjakat. Nepszava.hu. 2026. márc. 13.

Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színészlexikon. Magazin Holding Kft. (1999)

További információk

Magyar Szinkron Színház Adattár Sztárlexikon

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Színigazgatók Kategória:Varsányi Irén-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar színészpedagógusok