A Brain Drill technikás death metalt játszó együttes, mely 2005-ben alakult Kaliforniában. Eddig két nagylemezt jelentettek meg a Metal Blade kiadónál. A zenekar alapítója Dylan Ruskin gitáros, aki fő dalszerző is egyben.
Története A Brain Drill eredetileg egy projektként indult, melyet Dylan Ruskin gitáros hozott létre 2005-ben. Ő ekkoriban egy Burn at the Stake nevű dallamos thrash/death metal formációban is játszott. Ruskin célja egy olyan death metal zenekar megalapítása volt, mely a brutalitás mellett, a technikás hangszerkezelést is előnyben részesíti, ezért felkereste a színtér egyik leggyorsabban játszó dobosát, Marco Pitruzellát, aki korábban a Vile, a Vital Remains, és a The Faceless mellett még rengeteg extrém metal zenekarban dobolt. Néhány hónapos jammelés után csatlakozott hozzájuk Steve Rathjen énekes. Ezután a trió Zack Ohren producer segítségével felvette a 6 számos The Parasites demót, mely 2006 májusában jelent meg. Marco 500 dollárt kapott a felvételekért, de annyira megtetszett neki a zene, hogy teljes értékű tagként maradt a zenekarban. Ezt követően Rathjen elhagyta a zenekart, helyére Andre Cornejo került. Később Jeff Hughell basszusgitáros csatlakozott hozzájuk, aki korábban a Vile tagja volt. A demó megjelenését követően a Job for a Cowboy és a Cannibal Corpse nyitózenekaraként kaptak meghívást, ezért Steve Rathjen gyorsan visszatért, hogy újra a zenekar énekese legyen.
A demó hatalmas feltűnést keltett, napi 15-20 ezren hallgatták meg a csapat myspace oldaláról. Alex Webster is felfigyelt a zenekarra, majd felhívta rájuk a Metal Blade Records figyelmét is. A zenekar 2007-ben szerződött az új kiadóval. Zack Ohren producerrel készült el az Apocalyptic Feasting névre keresztelt debütalbum, mely 2008. február 5-én jelent meg, rajta a demó összes dalával és további négy szerzeménnyel. Az albumot a Metal Blade kiadó egy Alex Webstertől kölcsönvett mondattal reklámozta.
Az album nemcsak szélsőséges brutalitásával, de a zenészek technikás hangszerkezelése révén is feltűnést keltett az underground metal körökben. A kritikák gyakran emlegették úgy a Brain Drill zenéjét, mint a Cannibal Corpse és a Psyopus zenei világának ötvözete.http://www.nuskull.hu/?m=article&a=sa&id=2698 Marco Pitruzzella és Jeff Hughell néhány koncert után kilépett a zenekarból. Ruskin közzétett egy nyilatkozatot a zenekar myspace oldalán, mely nem zárta ki a feloszlás lehetőségét sem. A zenekar azonban megcáfolta a plelykákat, nekiálltak dobost és basszusgitárost keresni. Ron Casey dobos és Ivan Munguia basszusgitáros lettek az új tagok, így a zenekar már velük rögzítette a második albumot. A készülő lemezről egy dalt (Monumental Failure) hozzáférhetővé tettek a myspace oldalukon is. A teljes nagylemez végül 2010 májusában Quantum Catastrophe címmel jelent meg, mely folytatta az elődje által megkezdett brutális és technikás death metal irányvonalat. Videóklip a Beyond Bludgeoned című dalhoz készült.https://www.youtube.com/watch?v=o0LjQlf2fJw
2019-ben az együttes feloszlott.
Tagok Dylan Ruskin – gitár (2005–napjainkig) Steve Rathjen – ének (2005–napjainkig) Ron Casey – dob (2009–napjainkig) Ivan Munguia – basszusgitár (2008–napjainkig)
Korábbi tagok Marco Pitruzzella – dobos (2005–2008) Andre Cornejo – énekes (csak koncerten) (2006) Jeff Hughell – basszusgitáros (2006–2008) Joe Bondra – dobos (csak koncerten) (2009) Jamie Zoethout – dobos (csak koncerten) (2009)
Diszkográfia The Parasites (demó, 2006) Apocalyptic Feasting (2008) Quantum Catastrophe (2010)
Jegyzetek
További információk
Brain Drill biográfia a Metal Blade honlapján
Kategória:Kaliforniai könnyűzenei együttesek Kategória:Amerikai death metal együttesek Kategória:2005-ben alakult együttesek Kategória:2019-ben feloszlott együttesek