Walleshausen Gyula (Baja, 1923. július 19. – Gödöllő, 2010. április 22.) könyvtáros, történész, címzetes egyetemi tanár.
Életútja Felsőfokú tanulmányait 1946 és 1949 között a Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1958 és 1963 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta. 1966-ban doktorált.
1946-tól 1951-ig a Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtárosaként dolgozott. 1953 és 1971 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem könyvtárosa, majd igazgatóhelyettese volt. 1971-ben a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára igazgatóhelyettesévé nevezték ki. Innen 1978-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Könyvtára igazgatói (1985. január 1-jétől főigazgatói) posztjára került. 1985-ben vonult nyugdíjba.
1964 és 1983 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Ellenőrző Bizottságának elnöke volt. 1983-tól 1987-ig az Egyetemi Könyvtárigazgatók Tanácsának elnöki posztját töltötte be.
1997-ben megszerezte a történettudományok kandidátusa fokozatot, 2009-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki.
Munkássága Kutatóként a könyvtári hálózatok együttműködésével, a tárolókönyvtárakkal kapcsolatos kérdésekkel, a könyvtári tájékoztatás módszereivel és könyvtári etikával foglalkozott. A Közgazdasági Egyetem könyvtárvezetőjeként irányította az új szolgáltatások bevezetését, és elkészítette az intézmény új épületbe telepítésének terveit. Jelentős szerepet játszott a könyvtári ismeretek oktatásának országos szervezésében, a bibliográfiai kurzusok meghonosítója volt az agráregyetemen.
Mintegy száznyolcvan publikáció fűződik nevéhez.
Díjai 1977-ben Szocialista Kultúráért kitüntetéssel, 1980-ban Szabó Ervin-emlékéremmel ismerték el munkásságát.
Főbb művei Monográfiák A mezőgazdasági tudományos kutatás és tájékoztatás segédkönyvei (Gödöllő, 1957) A mezőgazdasági tájékoztatás segédkönyvei (Budapest, 1968) A könyvtárvezetés főbb elméleti kérdései (Budapest, 1970) A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818–1993) (Mosonmagyaróvár, 1993) Erzsébet királyné és falkavadászatai (Budapest, 1998) A jászfelsőszentgyörgyi Vörös Sarok Vadásztársaság története (Jászfelsőszentgyörgy, 2007) Kosáry Domokos, a tudományszervező könyvtárigazgató (Gödöllő, 2009)
Tanulmányok Erzsébet királyné és az angol–ír kiegyezés. Zempléni Múzsa, 2004. 3. sz. 14–22. o. A rohonci gazdaképző intézet. Vasi Szemle, 2005. 1. sz. 47–67. o. Denis professzor és tanítványa, Festetics György. Könyvtári Figyelő, 2008. 1. sz. 64–74. o.
Szerkesztett kötetek Az Agrártudományi Egyetem emlékkönyve, 1945–1970 (Budapest, 1970) Hej! Élet, élet, gazdászélet... Óvári gazdászok visszaemlékezései (Mosonmagyaróvár, 1993) A Gödöllői Agrártudományi Egyetem jubileumi emlékkönyve, 1920–1995 (Gödöllő, 1995)
Irodalom Kitüntetések. Statisztikai Szemle, 1977. 11. sz. 1157–1158. o. Koósné Török Erzsébet – Kissné Bognár Krisztina: In memoriam dr. Walleshausen Gyula (Baja, 1923. július 19. – Gödöllő, 2010. április 22.) Könyvtári Levelező/lap, 2010. 5. sz. 16–17. o. Magyar könyvtártörténeti kronológia 996–2007 1–3. Összeáll.: Gerő Gyula. Budapest, 2009, Országos Széchényi Könyvtár. MTI Ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk.: Hermann Péter. Budapest, 2008, MTI. 1193. o. Szabó Ervin-díjas könyvtárosok 1980. Könyvtáros, 1980. 11. sz. 652–654. o.
Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Bajaiak Kategória:Gödöllőiek Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Szabó Ervin-emlékérmesek