Az A Matter of Life and Death a brit Iron Maiden tizennegyedik nagylemeze, mely 2006. augusztus 28-án jelent meg világszerte. Olaszországban és Finnországban már augusztus 25-én, míg az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban csak szeptember 5-én került a boltok polcaira.
Áttekintés A lemez nem egy konceptalbum, de a háború és a vallás visszatérő témák az album szövegeiben. Ezt támasztja alá a háborús tematikájú borító is. A lemezcímet az azonos című, második világháborús film alapján választották, melynek főszereplője a Brit Királyi Légierőnél szolgáló pilóta. Emellett Bruce Dickinson azt is nyilatkozta, hogy a címet (és az albumon szereplő sötét tematikájú dolgokat) részben a zenekari tagok gyermekkori élményei is inspirálták, amit a hidegháború évei alatt tapasztaltak.
A lemez felvételei az "Eddie Rips Up the World Tour" turné után kezdődtek meg, melyeket, csakúgy, mint az előző Dance of Death lemez esetén, most is a londoni Sarm West stúdióban rögzítettek. 2000 óta ez már a harmadik olyan lemezük volt, amelyet azonos felállás készített el, így a Powerslave óta a második legstabilabb tagság alkotja a zenekart. Az addig megjelent Iron Maiden albumok közül ez lett a leghosszabb 71 perc 54 másodperces játékidejével. Összességében pedig a második leghosszabb albumuk a The Final Frontier után. Erre az albumra kerültek fel a zenekar addig leghosszabb számai, melyek átlagos ideje több mint 7 perc. A Piece of Mind, a The X Factor és a Virtual XI után ez a negyedik olyan stúdióalbumuk, melyet nem egy, a lemezen is szereplő dal után neveztek el. A lemez borítóját Tim Bradstreet készítette el, ami az előző lemez frontjával ellentétben kedvező kritikákban részesült. Tim legismertebb műve a Megtorló című képregény grafikái.
Zenei irányvonal Zeneileg a Brave New World és a Dance of Death lemezek irányvonala teljesedik ki, még hosszabb és összetettebb dalok formájában. Így ez lett az addigi legkomplexebb, legprogresszívabb és legsötétebb hangulatú albumuk. A lemezt dinamikai és tempóváltásokban gazdag, epikus dalok teszik ki nagyrészt, de az olyan rövidebb dalokban, mint a Different World vagy a The Pilgrim, is jelen van egyfajta melankolikusabb hangnem. A produceri munkálatokat ezúttal egymaga Kevin Shirley végezte el. A These Colours Don't Run című dal azoknak az embereknek a megszemélyesítése, akiknek a háború a munkájuk. A szám témája a lojalitás, az elvhűség, valamint önmagad feláldozása egy olyan ügyért, amely nem önző. A The Longest Day egy háborús nóta, mely a normandiai partraszállás napját dolgozza fel. A For the Greater Good of God a vallás árnyoldalait feszegeti.
Megjelenés Az albumról két kislemezt adtak ki, a The Reincarnation of Benjamin Breeg és a Different World címűeket. A zenekar honlapján már a megjelenés előtt bele lehetett hallgatni az albumba. Először a Different World, majd a Brighter Than a Thousand Suns dalokat tették közre. A "Different World" dalra videóklipet is forgattak, mely hasonló animációs megoldásokat tartalmaz, mint a Wildest Dreams.
A normál CD-s kiadás mellett megjelent egy limitált számú, bónusz DVD-t is tartalmazó kiadás. A közel egyórás DVD tartalmaz egy félórás dokumentum filmet, videófelvételeket, valamint részleteket a stúdiós munkálatokról. A "The Making of A Matter of Life and Death" című filmet az a Matthew Amos rendezte, aki már a The Early Days és a Death on The Road DVD-n is dolgozott már velük. A bónusz DVD-n megnézhető a The Reincarnation of Benjamin Breeg promó videója is. A lemezt bemutató "A Matter of Life and Death Tour" turné észak-amerikai, japán és európai koncertjein teljes egészében előadták a lemezt. A 2006. december 23-i Earl's Court-ban adott londoni koncerten jelentették be, hogy többet nem fogják az egész anyagot előadni.
Fogadtatás A lemez igen pozitív kritikákban részesült. Az angol Metal Hammer 10 pontból 10-et adott rá, míg Kerrang! 5-ből 5-öt és kijelentette, hogy egy klasszikus született. De ezenkívül a Sputnik Music is maximális pontszámot adott rá. A Classic Rock olvasói év lemezének szavazták meg. Csakúgy mint az előző lemezt ezt is érték elégedetlenebb kritikák, a Rolling Stone az 5 csillagból 3-at adott, és megállapította, hogy a zenekar "elegánsan öregszik". Az album kereskedelmileg is széles sikereket ért el. A UK Albums Chart listáján a 4., míg a Billboard 200-on a 9. helyen nyitott. Ezzel ez volt az első olyan Iron Maiden album, mely az amerikai eladási listákon bekerült a top 10-be. Ezen kívül 11 országban vezette az eladási listákat. A kiadvány Indiában is hatalmas sikereket aratott, ez volt ott az első heavy metal album, amely – az előkelő – 4. helyen nyitott, majd a 2. helyig kúszott fel. Továbbá azon kevés rock/metallemezek közé tartozik, melyek platinalemez státuszt értek el az országban.
A lemezmegjelenés napján több mint 220 000 darabot adtak el belőle, két nap múlva pedig már félmilliót. A kiadás után egy héttel már 1 milliónál is több példányt értékesítettek belőle. Finnországban az első héten aranylemez minősítést kapott. Összességében 34 országban került be a top 20-as listákra. Magyarországon a 2. helyen nyitott a MAHASZ eladási listáján.
Az album dalai
Bónusz dalok (iTunes kiadás)
Közreműködők Bruce Dickinson – ének Dave Murray – gitár Janick Gers – gitár Adrian Smith – gitár, vokál, gitárszintetizátor a "Brighter than a Thousand Suns" című számban. Steve Harris – basszusgitár, vokál, billentyűs hangszerek Nicko McBrain – dob
Helyezések és eladások
ListaPozícióIndia#2Kanadai albumlista#2Német albumlista#1Brit albumlista#4U.S. Billboard 200#9U.S. Billboard Top Rock Albums#4Svájc#2Chile#3Spanyolország#4Finnország#1Görögország#1Brazília#1Olaszország#1Törökország#2Svédország#1Írország#5Szlovénia#1Szerbia#1Horvátország#1Magyarország#2Csehország#1Norvégia#2Lengyelország#1Egyesült Arab Emírségek#5
OrszágHitelesítésÉrtékesítésBrazíliaAranyABPD searchable database . Hozzáférés ideje: December 29, 2008.50,000+KanadaAranyCRIA Gold & Platinum certifications for October 2006 . Hozzáférés ideje: July 25, 2007.50,000+Egyesült KirályságAranyBPI searchable database. Hozzáférés ideje: December 29, 2008.100,000+India2× Platina40,000+FinnországPlatina30,000+SvédországArany30,000+GörögországArany10,000+OlaszországArany10,000+SvájcArany15,000+
Jegyzetek
További információk ironmaiden.lap.hu
Kategória:2006 nagylemezei Kategória:Heavy metal albumok Kategória:Iron Maiden-albumok