thumb|300px|right|A 2007-es magyarországi vasútbezárások térképe

2007. március 4-én a MÁV megszüntette a személyszállítást 14 vasútvonalon és vonalszakaszon, 478 kilométeren.Vasúti mellékvonalakat búcsúztattak, Origo, 2007 2007. március 3-án közlekedett utoljára személyvonat ezeken a szakaszokon, az érintett településeken azután Volán-társaságok menetrend-szerinti járatai folytatták a személyszállítást, ma viszont már a Volánbusz Zrt. látja el ezt a feladatot. A személyszállító vonatok leállítása után néhány vonalon a teherszállítás folytatódott. Alig egy hónap múlva a MÁV vonatpótló autóbuszokkal kiszolgált vonalain is az azóta a Volánbuszba beolvadt helyi volán társaságok vették át a személyszállítást.

Története A bezárások háttere A magyarországi szárnyvonalak személyforgalmának megszüntetésére a magyar kormány kezdeményezésére került sor. A 2006-os országgyűlési választás és a második Gyurcsány-kormány megalapítása után szinte azonnal a közbeszéd része lett az állam takarékoskodási kényszere, ezen belül a MÁV-csoport veszteségének tarthatatlansága. 2006 folyamán Kóka János közlekedési miniszter 81 mellékvonal bezárásának lehetőségét vizsgálta meg. Kóka elképzelései között eredetileg nem csupán a vasútvonalak személyforgalmának felszámolása, hanem regionális vasúti társaságok szervezése, a MÁV adminisztrációs személyzeti létszámának csökkentése, illetve a vasút és a busztársaságok közötti verseny korlátozása is szerepelt, ám ezek közül csak a vasútbezárás jutott el később a megvalósítás szakaszába. 2006 folyamán több felmérés és tanulmány is készült amelyekben 26 vasútvonal azonnali, további 23 vonal néhány éven belüli bezárását javasolták. A javaslat alapját az év szeptemberében elkészített forgalomszámlálás adta. A kora nyáron napvilágot látott szüneteltetési tervekből a minisztérium egyre-másra engedményeket kényszerült tenni. Többek között sikeresen lobbizott a forgalom fenntartásáért a Bakonyvasút Szövetség, Karsai József battonyai és Szirbik Imre szentesi polgármester. A leállítandó vonalakat tartalmazó lista 15-re rövidült 2006. december 1-jén, miután Kóka Jánost meghallgatta az Országgyűlés MSZP-frakciója, ám a bezárásokat ellenző baloldali képviselők csoportja a terv teljes visszavonását nem tudta elérni. Az ellenállás miatt a minisztérium nem csak az érintett vonalak körét szűkítette, de annak ideiglenes elhalasztására is kényszerült: a vonatok leállítására a 2006 decemberi menetrendváltás idejére kitűzött időpontban nem került sor. A szüneteltetésre ítélt vonalak köre 2007 január közepére vált véglegessé, akkor tűzték ki az utolsó üzemnapok időpontját is.

A kormányzat fő célja a MÁV veszteségeinek mérséklése volt, a mintegy 500 kilométernyi vasútvonal bezárásából körülbelül 6–7 milliárd forint megtakarítást remélt. Azonban a későbbiekben nem sikerült tisztázni, hogy a 2007-es vasútvonal-bezárások eredményeztek-e megtakarítást a MÁV számára. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) által 2009-ben közzétett adat szerint a bezárások miatt a vasút 11 dolgozóját küldték el (10-et nyugdíjba), a társaság számára jelentős költséget jelentő dolgozói bérezés így nem csökkent észrevehetően. Szintén 2009-ben Szép Béla szocialista országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy az üzemszünettel járó költségek (lopáskárok, őrzés stb.) vélhetően kiegyenlítik, ha ugyan meg nem haladják az üzemeltetés korábbi költségeit, így a 2007-es intézkedések veszteséget eredményeztek a vasúttársaság gazdálkodásában. 2010-ben Fellegi Tamás gazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy az addig bezárt 29 vasútvonal a MÁV veszteségeit alig 1%-kal mérsékelte.

Társadalmi reakció A kormányzat a vasútvonalak megszüntetését „szolgáltatóváltásként” kommunikálta, a megszűnő vonatok helyett azonos számú buszjáratot rendelt meg. A Kóka János által vezetett minisztérium a forgalom megszüntetését követő héten megjelent közleményében elégedetten nyugtázta a bezárások lebonyolítását. A parlamenti ellenzék fő erejét adó Fidesz hevesen bírálta a kormányzat vasútpolitikáját, több képviselője a vidék aljas ellehetetlenítésével vádolta a kormányt.

A bezárások tervezetét már az első, 28 vonalat tartalmazó változat nyilvánosságra kerülésekor támadták a jelentősebb környezetvédő szervezetek, köztük a Védegylet és a Levegő Munkacsoport. Ugyancsak rideg fogadtatásra talált a kormányzati terv az érintett települések önkormányzatainak körében. A legerősebb társadalmi ellenállás a 14-es számú vonal esetében bontakozott ki. A vasút fennmaradásában érdekeltek hiába mutattak rá a buszos forgalompótlás hiányosságaira, a személyforgalom felfüggesztését már nem tudták elkerülni. Csaknem valamennyi bezárt vonal esetében sor került kisebb tiltakozó megmozdulásra is.

Utóélete

2007 márciusa után a vasútbezárások témáját a kormányzat továbbra is napirenden tartotta, és további vasútvonalak bezárását kezdte vizsgálni, így két éven belül a 2009-es magyarországi vasútbezárások során újabb 24 vasútvonalon szűnt meg a személyszállítás. A 2010-ben hatalomra került második Orbán-kormány feladatának tűzte ki a bezárt vasútvonalak újranyitását ellenzékben tett ígéretei alapján, de ez mindössze 10 vasútvonalat érintett az összesen bezárt 38-ból. A 2007-es bezárások köréből csak egyetlen vonal nyílt újra, a , amelyen 2010. július 4-én újraindult a személyszállítás.

Érintett vasútvonalak listája Megszűnt vasúti személyszállítás Az alábbi vasútvonalakon a vasúti személyszállítás 2007. március 3-ával megszűnt, 2007. március 4-től a személyszállítást az érintett viszonylatokon Volán végezte, ma viszont a Volánbusz Zrt. végzi. bélyegkép|jobbra|250px|Üzemszünet a 14 hónappal a rendszeres forgalom leállítása után +Vonal számaBezárt vonalszakaszHossz (km)Jelenlegi állapot1386 Csak a Veszprémvarsány – Franciavágás üzemel, a Pápa-Franciavágás, Veszprémvarsány-Környe szakaszok a mellékvonalakat meghatározó kormanyrendeletből is törölve lettek. Pápa – Franciavágás között rendszeres teherforgalom volt 2022-ig, amikor a pápai reptér bővítése miatt a vasútvonal érintett szakaszát Pápa - Nagygyimót között elbontották. Ezután a teherforgalom Veszprémvarsány – Franciavágás közé terelődött át. További szakaszai forgalomból és fenntartásból ki vannak zárva.14 372010. július 4-én újraindult a személyszállítás. 2025. július 1-től a Gysev kezelésébe került.246Járható. Utoljára 2023. május 13-án közlekedett különvonat rajta. 2019-ben az újranyitását tervezték, ami a MÁV pályafenntartás ellenállása miatt meghiúsult. 2025. július 1-től a Gysev kezelésébe került.2731Hajmáskér - Papkeszi között rendszeres teherforgalom. Papkeszi - Lepsény között forgalomból kizárva. 2025. július 1-től a Hajmáskér-Csajág szakasza a Gysev kezelésébe került.6258Drávafok – Sellye – Vajszló között rendszeres teherforgalom. A vonal többi része hiányos, járhatatlan.7618Járhatatlan, forgalomból kizárva. 2023-ban a mellékvonalakat meghatározó kormanyrendeletből törölték.8455Végig járható. Kisterenye – Mátramindszent illetve Recsk-Parádfürdő – Kál-Kápolna között alkalmi teherforgalom.8817Forgalomból kizárva. Utoljára 2016. október 29-én közlekedett különvonat rajta.9515Sínlopások miatt járhatatlan. 2023-ban a mellékvonalakat meghatározó kormanyrendeletből törölték.11223Forgalomból kizárva. Utoljára 2019. szeptember 14-én közlekedett különvonat rajta.1298Forgalomból kizárva. Nincs teherforgalom.15150Kunszentmiklós-Tass – Solt között járható, szórványos teherforgalom. Solt és Dunapataj között járhatatlan, forgalomból kizárva.15239Kecskemét – Helvécia között szórványos teherforgalom 2026-ig. Helvécia – Fülöpszállás között forgalomból kizárva, pályafenntartási járművekkel járható.15331Rendszeres teherforgalom. A vonal teherforgalom céljából felújítást kapott és meghosszabbításra került Foktőig.

Megszűnt vasútpótló buszjáratok Az alábbi vasútvonalakon/vonalszakaszokon a vasúti személyszállítás korábban megszűnt, de mivel fennállt a MÁV szolgáltatási kötelezettsége, vasúti autóbuszokkal bonyolították le a forgalmat. Mivel ezek a buszjáratok vasúti járatpótlásnak minősültek, így vasúti menetrendben szerepeltek, vasúti díjszabással voltak igénybe vehetők. A vasútbezárással együtt ezeken a viszonylatokon is megszűnt a MÁV szolgáltatása, a helyettük Volán buszok indultak (ma viszont már ezeken a viszonylatokon is a Volánbusz Zrt. látja el ezt a feladatot).

+Vonal számaVonatpótló busz viszonylataVasúti forgalom megszűnése a viszonylaton48Tamási – Keszőhidegkút-Gyönk: 1990. április 1. A vonatpótló buszok a vasúti nyomvonaltól eltérően Tamási és Pincehely között közlekedtek.49 Dombóvár – Tamási: 1990. április 1. Tamási – Mezőhidvég: 1992. szeptember 26. Mezőhidvég – Lepsény: 1999. június 25. A közút eltérő vonalvezetése miatt a vonali vonatpótló buszok Fürgedet nem érintették, oda külön járatként Tamási – Fürged pótlóbuszok közlekedtek.62 Sellye – Középrigóc: 2006. május 7.64 Pécsvárad – Palotabozsok: 1997. május 31. Palotabozsok – Bátaszék: 2003. január 22. (A táblázat az utolsó vonatok közlekedésének a napját tartalmazza, a vasútpótló járatok indulása a következő nap volt.)

Jegyzetek

További információk

Magyarorszagivasutbezaras Kategória:Magyarország vasúti közlekedése