A 2009–2010-es magyar labdarúgó-bajnokságban a ZTE az 5. helyet szerezte meg 53 ponttal. A lett Artjoms Rudņevs a bajnoki góllövőlista második helyén végzett 16 góljával.
A Magyar kupa döntőjébe első ízben jutott be a csapat, ahol a DVSC-től 3–2-es vereséget szenvedett. A döntőbeli szereplés eredményeként kvalifikálta magát a 2010–2011-es Európa-liga 1. selejtezőkörébe.
A legnagyobb rivális Szombathelyi Haladás csapata ellen veretlen maradt a csapat, ősszel 3–0-s győzelmet, tavasszal 1–1-es döntetlent játszottak egymással. A Magyarkupa során 2–0, illetve 1–1 lett az eredmény, így 3–1-es összesítéssel jutott tovább a ZTE a legjobb 16 csapat közé.
A csapat vezetőedzője a múlt szezonban kinevezett Csank János volt, aki egész évben irányította az együttest.
Az évad elején három jelentősebb távozó volt a klubnál, a házi gólkirály Waltner Róbert, a csapatkapitányi karszalagot kiérdemlő Szamosi Tamás és a védelem egyik legfontosabb embere, Sorin Botis. Az érkezők közül Đorđe Kamber, Milan Bogunović és Magasföldi József tudott meghatározó játékossá válni.
2009 nyarán Kereki Zoltánt nevezték ki a klub utánpótlás igazgatói posztjára.ztefc.hu: Kereki Zoltán lett a ZTE Utánpótlás Igazgatója, 2009. június 26.
A legtöbb néző a Haladás elleni 3–0-s győzelem alkalmából látogatott ki a ZTE Arénába, 7472 szurkoló foglalt helyet a lelátókon.ztefc.hu: ZTE–Haladás 3–0 , 2009. október 31.
Játékosstatisztikák Pályán töltött idő + Játékosok a bajnokságban pályán töltött idő és csapatbeli szereplésük szerint Név Összes játszott perc Kezdőcsapatban Csereként Összes mérkőzés Đorđe Kamber 2550 28 1 29 Vlaszák Géza 2520 280 28Máté Péter 2514 29 0 29Matej Miljatovič 2260 25 1 26 Kocsárdi Gergely 2251 26 3 29 Milan Bogunović 2166 25 0 25 Artjoms Rudņevs 2150 24 1 25 Magasföldi József 1892 26 3 29 Marián Sluka 1563 16 5 21 Horváth András 1354 15 7 22 Darko Pavićević 1281 13 7 20 Nenad Todorović 1247 13 6 19 Balázs Zsolt 1208 13 12 25 Leon Panikvar 1161 16 1 17 Illés Gyula 1105 11 7 18 Szalai Tamás 758 8 8 16 Kovács Gergő 553 5 8 13 Prince Rajcomar 516 5 5 10 Schultz Levente 372 2 11 13 Pogacsics Krisztián 180 2 0 2 Barna Zsolt 60 0 2 2 Petneházi Márk 20 0 2 2
Gólszerzők NévGóljaiBajnokságbanKupábanLiga KupábanÖsszesenArtjoms Rudņevs163120Darko Pavićević134118Magasföldi József7029Balázs Zsolt6118Illés Gyula4026Horváth András2215Đorđe Kamber2114Szalai Tamás2103Marián Sluka2002Nenad Todorović1113Máté Péter1102Matej Miljatovič1102Milan Bogunović1001Prince Rajcomar0134Vittman Ádám0033Polareczki Roland0011
Sárga és piros lapos figyelmeztetések Csak a bajnokságban + Sárga és piros lapot kapott játékosok Név Sárga lapok Piros lapokHorváth András 2 2Milan Bogunović 8 1Nenad Todorović 80Đorđe Kamber 7 0Magasföldi József 5 0Máté Péter 5 0Leon Panikvar 5 0Darko Pavićević 5 0Matej Miljatovič 4 0Illés Gyula 3 0Kocsárdi Gergely 3 0Artjoms Rudņevs 3 0Szalai Tamás 3 0Prince Rajcomar 2 0Barna Zsolt 1 0Kovács Gergő 1 0Schultz Levente 1 0 Változások a csapat keretében Érkezők Đorđe Kamber (DVTK) Milan Bogunović (DVTK) Schultz Levente (SV Wacker Burghausen) Leon Panikvar (Primorje Ajdovscina) Szalai Tamás (PMFC) Nenad Todorović (OFK Belgrád) Magasföldi József (BFC Siófok) Hadár Adrián (CS Mechel Câmpia Turzii) Barna Zsolt (MTK) - kölcsönben Prince Rajcomar (KR Reykjavík) Ante Knezović (Red Bull Salzburg ifi)Távozók Varga Róbert (Győri ETO) - kölcsönből vissza Hajdú Norbert (Újpest FC) - kölcsönből vissza Kemal Alomerović (FK Sloga Jugomagnat) Lukács Tihamér (FK Lokomotyiv Nyizsnyij Novgorod) Tóth Zoltán (Budapest Honvéd FC) Waltner Róbert (SV Mattersburg) Szamosi Tamás (PMFC) Sorin Botis (Budapest Honvéd FC) Horváth II András (PMFC) Sági Gábor Bozsik József (Szigetszentmiklósi TK) Borsos Dániel Ferkó Csaba (FC Tatabánya) Zsömlye György (Barcsi SC) Miszori László (Hévíz FC) Délczeg Gergely (BFC Siófok) Hadár Adrián (Clube Desportivo Pinhalnovense) Rábold Richárd (Budapest Honvéd FC) Legoza László (Soproni VSE) Mátyás Benjamin (?) Balogh Arnold (?) Burányi Tamás (DVTK) Domján Roland (Lombard Pápa)
Mérkőzések
SzínmagyarázatGyőzelem.Döntetlen.Vereség.
Soproni Liga 2009–10
Őszi fordulók
Elhalasztott mérkőzés.
Tavaszi fordulók
Elhalasztott mérkőzés.
Végeredmény
Az eredmények összesítése Az alábbi táblázatban összesítve szerepelnek a Zalaegerszegi TE FC 2009/10-es bajnokságban elért eredményei.
Ősz/tavasz (forduló)Otthon Idegenben––Őszi szezon (1–15.) 750216–11+515832313–13011Tavaszi szezon (16–30.) 843118–11+715733112–10+212 Összesen (1–30.) 1593334–22+12301565425–23+223
Helyezések fordulónként Forduló 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Helyszín O I O I I I O I O I O I O O I I O I O O O I O I O I O I I O Eredmény GY V V V V GY V D GY D GY GY GY GY GY GY D D GY GY D V D D GY GY V D GY GY Helyezés 4 12 14 1416 13 14 14 10 11 9 8 6 5 433 5 433 4 4 4 4 4 5 5 5 5 Helyszín: O = Otthon; I = Idegenben. Eredmény: GY = Győzelem; D = Döntetlen; V = Vereség.
Magyar kupa
Ligakupa
Csoportkör (B csoport)
A jegyzőkönyvből nem derül ki az összes gólszerző.http://www.ztefc.hu/index.php?pid=hir&id=1368
A B csoport végeredménye
SzínmagyarázatA csoportelső és csoportmásodik bejutott a középdöntőbe.A csoport többi helyezettje nem folytathatta a kupaszereplést.
Csapat
Lásd még 2009–2010-es magyar labdarúgó-bajnokság
További információk ZTE FC Hivatalos honlap Hivatásos Labdarúgók Szervezete MLSZ Adatbank
20092010 Kategória:Labdarúgócsapatok 2009–2010-es szezonja