A 2008. évi nyári olimpiai játékokon az atlétika női 100 méteres síkfutás versenyszámának selejtezőit és döntőjét augusztus 16-án és 17-én tartották a Pekingi Nemzeti Stadionban. A döntőt Jamaica atlétái dominálták. Az aranyérmet az elődöntőből legjobb idővel döntőbe kerülő Shelly-Ann Fraser szerezte meg 10,78-as idővel, még az ezüstérmen két honfitársa, Sherone Simpson és Kerron Stewart osztozott. Ők mindketten 10,98 alatt teljesítették a távot, így a bronzérmet nem osztották ki.
A kvalifikáció során az A-szint 11,32 másodperc, míg a B-szint 11,42 másodperc volt.
Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
Világrekord10,49Indianapolis, USA1988. július 16.Olimpiai rekord10,62Szöul, Dél-Korea1988. szeptember 24.
A versenyen új rekord nem született.
Eredmények
Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő: Q: továbbjutás helyezés alapján q: továbbjutás időeredmény alapján PB: egyéni legjobbja SB: 2008-ban addigi legjobb eredménye NR: országos rekord
Előfutam Az első forduló futamait augusztus 16-án tartották. Minden futam első három helyezettje automatikusan a második fordulóba jutott. Az összesített eredmények alapján pedig a legjobb időeredménnyel rendelkező 10 futó került tovább.
NévNemzet1.8 Oludamola Osayomi 11,13 Q2.8 Debbie Ferguson 11,17 Q3.8 Daria Korczyńska 11,22 Q, PB4.9 Jevgenyija Poljakova 11,24 Q5.1 Torri Edwards 11,26 Q6.10 Kerron Stewart 11,28 Q7.1 Jeanette Kwakye 11,30 Q7.4 Chandra Sturrup 11,30 Q9.10 Ezinne Okparaebo 11,32 Q, NR10.5 Kim Gevaert 11,33 Q10.7 Ivet Lalova 11,33 Q10.3 Muna Lee 11,33 Q13.6 Shelly-Ann Fraser 11,35 Q14.7 Montell Douglas 11,36 Q15.2 Christine Arron 11,37 Q16.2 Lauryn Williams 11,38 Q17.4 Kelly Ann Baptiste 11,39 Q17.8 Yomara Hinestroza 11,39 q19.5 Julija Nyeszcjarenka 11,40 Q20.10 Laverne Jones-Ferrette 11,41 Q21.4 Lina Grincikaite 11,43 Q21.3 Anita Pistone 11,43 Q23.3 G'ozal Xubbiyeva 11,44 Q24.7 Virgen Benavides 11,45 Q, SB25.9 Jade Bailey 11,46 Q25.2 Tahesia Harrigan 11,46 Q, SB27.6 Vida Anim 11,47 Q28.3 Virgil Hodge 11,48 q28.9 Sherone Simpson 11,48 Q30.10 Barbara Pierre 11,52 q31.4 Semoy Hackett 11,53 q32.10 Natalja Murinovics 11,55 q32.8 Sasha Springer-Jones 11,55 q, SB34.2 Lucimar de Moura 11,60 q34.9 Natalija Pohrebnyak 11,60 q36.7 Franca Idoko 11,61 q36.3 Natalja Ruszakova 11,61 q38.6 Ruddy Zang Milama 11,62 Q39.1 Myriam Leonie Mani 11,64 Q40.2 Sherry Fletcher 11,65 40.6 Laura Turner 11,6540.5 Thi Huong Vu 11,65 Q43.1 Inna Eftimova 11,6744.8 Mae Koime 11,6845.9 Tezdzsan Naimova 11,70 46.5 Halimat Ismaila 11,7247.5 Fukusima Csiszato 11,7448.4 Affoué Amandine Allou 11,7549.7 Pia Tajnikar 11,8249.9 Jutamass Thavoncharoen 11,82 SB51.1 Vang Csing 11,8752.7 Ahamada Feta 11,8853.4 Walentina Nazarowa 11,9454.5 Sonia Williams 12,0455.6 Nirinaharifidy Ramilijaona 12,0756.6 Timicka Clarke 12,1657.10 Charlene Attard 12,20 58.7 Fatou Tiyana 12,25 PB59.2 Dána Abd er-Razzák 12,36 PB60.3 Kin Yee Wan 12,3761.2 Sadaf Siddiqui 12,41 62.7 Beauty Nazmun Nahar 12,5263.10 Michaela Kargbo 12,54 64.8 Hinikissia Ndikert 12,5565.8 Franka Magali 12,57 PB 66.10 Milena Milašević 12,65 67.6 Montserrat Pujol 12,7368.1 Ani Hacsikjan 12,7669.1 Ivana Rozsman 12,9270.4 Titlinda Sou 12,98 PB71.3 Garíd Grúf 13,07 NR72.6 Jessica Aguilera 13,1572.10 Csandra Thapa 13,15 74.1 Peoria Koshiba 13,1875.6 Pauline Kwalea 13,28 PB76.5 Cora Alicto 13,31 PB76.3 Elis Lapenmal 13,3178.9 Vaszíla Szaad 13,60 NR79.3 Búnku Kámára 13,6980.9 Maria Ikelap 13,73 SB 81.9 Philajlak Szakpraszöt 13,86 82.1 Buszajna el-Jakúbi 13,9083.2 Asenate Manoa 14,05 NR 84.4 Fathia Ali Bourrale 14,2985.5 Robina Muqimyar 14,80
Negyeddöntő A második forduló futamait is augusztus 16-án rendezték. A futamok első három helyezettje jutott be az elődöntőbe, illetve az összesítésben a leggyorsabb csatlakozott még hozzájuk.
NévNemzet1.4 Kerron Stewart 10,98 Q2.2 Sherone Simpson 11,02 Q3.1 Shelly-Ann Fraser 11,06 Q4.4 Lauryn Williams 11,07 Q5.2 Muna Lee 11,08 Q6.4 Kim Gevaert 11,10 Q7.1 Jevgenyija Poljakova 11,13 Q, SB8.4 Julija Nyeszcjarenka 11,14 q, SB9.2 Chandra Sturrup 11,16 Q10.1 Jeanette Kwakye 11,18 Q, PB11.3 Debbie Ferguson 11,21 Q12.3 Oludamola Osayomi 11,28 Q13.5 Torri Edwards 11,31 Q14.3 Vida Anim 11,32 Q15.5 Lina Grincikaite 11,33 Q, PB16.3 Christine Arron 11,3616.4 Tahesia Harrigan 11,36 SB18.2 Montell Douglas 11,3819.2 Virgen Benavides 11,40 SB19.5 Ivet Lalova 11,40 Q21.3 Daria Korczyńska 11,4122.2 Kelly-Ann Baptiste 11,4223.1 Virgil Hodge 11,4523.5 Ezinne Okparaebo 11,4525.4 Semoy Hackett 11,4626.4 G'ozal Xubbiyeva 11,4926.3 Natalja Ruszakova 11,4928.2 Natalja Murinovics 11,5129.1 LaVerne Jones-Ferrette 11,5529.2 Natalija Pohrebnyak 11,5531.5 Barbara Pierre 11,5632.5 Anita Pistone 11,5633.5 Ruddy Zang Milama 11,5934.1 Myriam Léonie Mani 11,6535.3 Yomara Hinestroza 11,6635.1 Ene Franca Idoko 11,6637.1 Jade Bailey 11,6737.4 Lucimar Aparecida de Moura 11,6739.3 Vu Thi Huong 11,7040.5 Sasha Springer 11,71
Elődöntő A két elődöntő első négy helyezettjei jutottak a döntőbe.
NévNemzet1.1 Shelly-Ann Fraser 11,00 Q2.2 Kerron Stewart 11,05 Q3.1 Muna Lee 11,06 Q 4.1 Lauryn Williams 11,10 Q5.1 Sherone Simpson 11,11 Q6.2 Torri Edwards 11,18 Q7.2 Jeanette Kwakye 11,19 Q8.2 Debbie Ferguson 11,22 Q8.1 Chandra Sturrup 11,2210.2 Julija Nyeszcjarenka 11,2611.2 Kim Gevaert 11,3012.2 Jevgenyija Poljakova 11,38 13.2 Oludamola Osayomi 11,44 14.1 Lina Grincikaite 11,5015.1 Ivet Lalova 11,5115.1 Vida Anim 11,51
Döntő A döntőt augusztus 17-én futották.
Hely.NévNemzet 4 Shelly-Ann Fraser 10,78 PB 2 Sherone Simpson 10,98 7 Kerron Stewart 10,98 4.8Lauryn Williams11,03 5.5Muna Lee11,076.9Jeanette Kwakye11,14PB7.3Debbie Ferguson11,198.6Torri Edwards11,20
Források
N00100