Michael Sheehan Bradley (Princeton, 1987. július 31. –) amerikai válogatott labdarúgó.
Apja, Bob Bradley az amerikai válogatott szövetségi kapitánya volt.
Karrierje MetroStars
Bradley első felnőtt csapata a ma New York Red Bulls néven ismert MetroStars volt. 16 évesen, a 2004-es drafton igazolták le. A csapatnak ekkor édesapja volt az edzője.
Első szezonjában még egyáltalán nem játszott, részben sérülés miatt, azonban 2005-ben már általában stabil kezdő volt. Pár héttel azután, hogy apját menesztették, a Chivas ellen megszerezte első gólját a felnőtt mezőnyben.
Heerenveen
2006 telén a holland élvonalbeli SC Heerenveen játékosa lett, nem egészen 19 évesen a valaha volt legfiatalabban eladott MLS-játékos. Először áprilisban, az AZ ellen kapott szerepet. Első félszezonja rögtön jól sikerült, nagyban hozzájárult a fríz klub UEFA-kupa-szerepléséhez. A veterán Paul Bosvelt visszavonulásával ő örökölte meg a helyet a pálya közepén.
2008 januárjában megdöntötte a legtöbb amerikai játékos által európai bajnokságban szerzett gól rekordját, amit előtte Brian McBride tartott 13 találattal. Ezt múlta felül Bradley három góllal.
Mönchengladbach
2008-ban, a nyári átigazolási időszak utolsó napján lett a Borussia Mönchengladbach játékosa. Az átigazolás díja tisztázatlan. Később kiderült, hogy Bradley megegyezett a Birminghammel egy cseréről abban az esetben, ha a klub megtartja élvonalbeli tagságát. Mivel ez nem sikerült, Bradley maradt Németországban. Bemutatkozására szeptember 20-án, a Hertha BSC ellen került sor, első gólját pedig a bajor óriásklub, a Bayern München ellen szerezte.
A 2009-10-es szezon kezdetén volt egy kisebb nézeteltérése Michael Frontzeck vezetőedzővel a játékidőt illetően, ám később ismét stabil kezdő lett belőle.
Aston Villa
2011 januárjának végén az Aston Villa megkapta kölcsönben Bradley-t, aki nem került végleg a birminghamiekhez, Alex McLeish menedzser ugyanis nem tartott rá igényt.
Chievo Verona
2012 nyarán némi meglepetésre Olaszországba, a Chievo Veronához szerződött.
AS Roma
A veronaiaknál nyújtott jó teljesítménye felkeltette az AS Roma érdeklődését, amely meg is szerezte őt 2012. július 16-án. Bradley négy évre írt alá.
Válogatott
A válogatottban 2006. május 26-án mutatkozott be Venezuela ellen.
2006 végén jelentették be, hogy a válogatott szövetségi kapitánya Bob Bradley lesz, Michael azóta meghatározó tagja a nemzeti csapatnak. A 2007-es CONCACAF-aranykupa alatt kezdő volt, és nagyban hozzájárult az amerikaiak győzelméhez, bár az elődöntőben, Kanada egy durva szabálytalanság miatt kiállították.
A következő hónapban, az U20-as világbajnokságon minden meccsen kezdőként lépett pályára, a nyolcaddöntőben, Uruguay ellen győztes gólt is szerzett.
A felnőttválogatottban első gólját 2007 októberében, egy Svájc elleni barátságos meccsen szerezte. Ebben az évben nyújtott teljesítménye miatt az év fiatal sportolója lett.
Az örök rivális Mexikó elleni vb-selejtezőn, addigi legjobb meccsén két gólt is szerzett.
A 2009-es konföderációs kupa döntője volt az amerikaiak eddigi legnagyobb felnőtt szinten elért sikere. Bradley itt is folyamatosan játszott. Egyetlen gólját a csoportmeccsek során, Egyiptom ellen szerezte. Ez a gól kellett ahhoz, hogy az amerikaiak továbbjussanak. Az elődöntőben Jorge Larrionda játékvezető kiállította, így nem szerepelhetett a döntőben, amelyet Brazília kétgólos hátrányból fordítva nyert meg.
Bekerült a 2010-es vb-n szereplő keretbe is. A második csoportmérkőzésen, Szlovénia ellen a válogatott kétgólos hátrányból állt fel, ő szerezte az egyenlítő gólt.
Karrierje statisztikái Klub
|2004||rowspan="2"|MetroStars||rowspan="2"|Major League Soccer||0||0||0||0|||||||||||0||0 |- |2005||30||1||1||0|||||||||||31||1
|2005–06||rowspan="3"|Heerenveen||rowspan="3"|Eredivisie||1||0|||||||||||||||1||0 |- |2006–07||21||0|||||||||||||||21||0 |- |2007–08||30||16|||||||||||2||2|||32||18
|2008–09||rowspan="2"|Borussia Mönchengladbach||rowspan="2"|Bundesliga||28||5|||||||||||||||28||5 |- |2009–10 30||1||1||0||||||||||31||1 52||16||||||||||2||2||54||18 58||7||2||0||||||||||60||7 140||24||3||0||||||2||2||143||24
Válogatott góljai
#IdőpontHelyszínEllenfélÁllásVégeredményKiírás01.2007. október 7.St. Jakob-Park, Bázel, Svájc1 – 01 – 0Barátságos02.2008. június 15.Home Depot Center, Carson, USA2 – 08 – 0Vb-selejtező03.2008. szeptember 10.Toyota Park, Bridgeview, USA1 – 03 – 0Vb-selejtező04.2009. február 11.Columbus Crew Stadium, Columbus, USA1 – 02 – 0Vb-selejtező05.2 – 006.2009. június 21.Royal Bafokeng Stadium, Phokeng, Dél-afrikai Köztársaság2 – 03 – 0Konföderációs kupa07.2009. október 14.RFK Memorial Stadium, Washington, USA1 – 22 – 2Vb-selejtező08.2010. június 18.Ellis Park Stadium, Johannesburg, Dél-afrikai Köztársaság2 – 22 - 2Világbajnokság
Sikerek Klub Toronto MLS bajnok: 2017 MLS alapszakasz győztes: 2017 Keleti főcsoport győztes: 2016, 2017, 2019 Kanadai kupagyőztes: 2016, 2017, 2018
Válogatott USA CONCACAF-aranykupa: 2007, 2017 Konföderációs kupa döntős: 2009
Jegyzetek
Források
Profilja a MetroStars weboldalán
Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Amerikai olimpikonok Kategória:1987-ben született személyek Kategória:A New York Red Bulls labdarúgói Kategória:A Heerenveen labdarúgói Kategória:A Borussia Mönchengladbach labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Chievo labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Toronto FC labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek