(, 1874. március 25. – , 1926. április 25.),) hangul: 순종, : 純宗, Korea utolsó császára (1907–1910). -dinasztiájának tagja.
Élete koreai császár és koreai császárné egyetlen, felnőttkort elért gyermeke. Édesanyját, aki a japánok szemében szálka volt annak nagy hatalma és a férjére tett erős befolyása okán, bérgyilkosokkal meggyilkoltatták éjszaka, álmában törve rá 1895. október 8-án. Férje és fia pedig az orosz követségre menekült ekkor, és majdnem egy évig ott is tartózkodtak.
1898. szeptemberében a japánoknak tulajdonított „kávémérgezési összeesküvést” sikerült élve megúsznia mind neki, mind pedig az apjának, de a trónörökös maradandó károsodásokat szenvedett, és ennek következtében impotenssé vált, ami a dinasztiára nagy csapást jelentett, hiszen csak törvényes utódok örökölhették a trónt, mert ekkor még Szundzsong császár házasságon kívül született féltestvérei is ki voltak zárva a trónöröklésből.
császár 1907-ben az akkor ülésező második hágai békekonferencián titkos küldöttei útján megpróbált segítséget kérni a nyugati hatalmaktól az egyre erősödő japán befolyás megakadályozására, ám az ügy kitudódott, ezért 1907. július 20-án lemondatták a trónról az agg császárt fia, javára. 1910. augusztus 29-én végül a japánok őt is elmozdították a trónról, és annektálták Koreát, és a japán császárok felvették a Korea császára címet. A koreai császári család tagjait, japánosították, japán szokások folytatására kötelezték őket, és sokukat Japánba internáltak, ahol japán nemesség tagjaival házasították össze. Ezzel megkezdődött Korea 1945-ig tartó japán gyarmatosítása.
1910-től hivatalosan ő maradt a császári ház feje. 1926. április 25-én halt meg ban. Ekkor ifjabb öccse, az 1907-től trónörökös (1897–1970) herceg követte a császári ház fejeként, akit Nasimoto Maszako japán hercegnővel házasítottak össze 1920. április 28-án, és két fiuk született. első felesége Min trónörökösné (1872–1904) volt, gróf lánya, akivel 1882. november 20-án keltek egybe, de a trónörökösné még férje uralkodása előtt, 1904-ben meghalt, ezért 1907-ben, özvegye trónra lépésekor posztumusz császárnéi címet kapott. Második feleségével, császárnéval (1894–1966), aki őrgróf, udvarmester és főkamarás lánya volt, 1907. január 24-én házasodtak össze. Ő pár hónappal később, 1907. július 20-án, császárrá kiáltásakor valóban elnyerte a császárnéi rangot. Állítólagos impotenciája miatt, melyet 24 évesen a kávémérgezési összeesküvés következtében szerzett, egyik házasságából és házasságon kívüli kapcsolatból sem születtek gyermekei.
A trónörökös magyar szemmel Vay Péter misszionárius 1906-ban a következő visszaemlékezést tette a koreai császárral, való találkozásakor, amikor az akkor még trónörökös is láthatta apja mellett (a következő szöveg korabeli helyesírással íródott, így némileg eltér a mai változattól):Gróf Vay Péter (1864-1948) misszionárius, címzetes püspök, író. Rómában végzett tanulmányai után 1898-ban szentelték pappá. Rövid idő múlva elnyerte a szentmártoni javadalmas apátságot, majd apostoli protonotárius lett. 1917-ben az üszkübi püspöki címet kapta. Mint misszionárius bejárta a világ minden részét.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:I-dinasztia Kategória:1874-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Trónfosztott uralkodók