Schulek Csaba (1971. május 29. –) magyar műsorvezető, médiaszakember, ingatlanfejlesztő.

Életpályája Schulek Ágoston edző és Szkalla Edit gyermekeként született.

Egyetemi tanulmányait a Testnevelési Egyetemen végezte, ahol 1994-ben tanári diplomát szerzett. 1992-ben került a Duna TV-hez, ahol a Híradó műsorvezetője és bemondója lett. Egy évvel később ugyanitt a sportosztály egyik alapítója. 1999–2004 között a Duna TV sportosztályának főszerkesztője volt, 2004–2011 között a Telesport főszerkesztője. 2011 júliusától 2012 szeptemberéig az MTVA Sportjogkereskedelmi és nemzetközi projektvezetője. 2011 októberében az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) sportbizottságának alelnökévé választották.

2013 januárjától a Magyar Vitorlás Szövetség Vitorlázás című havilapjának főszerkesztője, 2014 januárjától a BMSK Zrt. Sportlétesítmény-fejlesztési igazgatója. 2016 januárjától 2018 júniusáig a Dentsu Aegis Network sportdivíziójának magyarországi vezetője. A Tour de Hongrie kerékpáros versenyek és a hazai tömegsport futóversenyek történetének első élő televíziós közvetítéseinek alapítója és producere. 2018. június 1-től a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. 2019 júliusától ugyanitt a létesítményfejlesztésért és nemzetközi stratégiai sportkapcsolatokért felelős elnöki tanácsadó lett.

2018 óta főállásban ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, elsősorban bontásra ítélt épületek megmentése, felújítása a fő profilja. Szabadidejében sportrendezvények műsorvezetésével, közvetítések szervezésével foglalkozik.

Tisztségei 2002–2003: A Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi tagja 2007–2012: Az Európai Műsorsugárzók Uniója (European Broadcasting Union, EBU) Sportbizottságának tagja 2008–2010: Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség Sajtóbizottság elnöke 2011–2012: Az Európai Műsorsugárzók Uniója (European Broadcasting Union, EBU) Sportbizottságának alelnöke 2012–: A BOM Alapítvány szakmai bizottságának tagja 2011–2014: A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Elnökségének tagja

Díjai, kitüntetései 2006: A MOB-médiadíj oklevele, "A Telesport hitelességének és régi fényének visszaállításáért" 2006: A Nemzeti Sportszövetség Év sportújságírója díja 2008: Nívódíj a Pekingi Olimpia és a Labdarúgó Eb közvetítéséért

Kapcsolódó szócikkek Schulek Csaba egyenes ágú ősei: Schulek család (felvidéki)

Jegyzetek

Források MTV Archívum Magyar Televízió http://olimpia.hu/a-korcsolyazok-kozgyulese-ujra-kosa-lajost-valasztotta-elnoknek-orendi-mihalyt-schulek-csaba-valtja

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar bemondók Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Schulek család