A budapesti 28A jelzésű villamos a Blaha Lujza tér (Népszínház utca) és az Új köztemető (Kozma utca) között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

A 28A jelzésű járat hétköznap és munkaszüneti napokon üzemkezdettől 8 óráig és 16 órától üzemzárásig, szombaton egész nap jár (amikor a 28-as villamos nem közlekedik).

Története

1950 áprilisában az FVV a 28-as villamos Népszínház utca – Salgótarjáni utca – Részvényserfőzde szakaszán betétjáratot indított 28A jelzéssel a munkanapi csúcsidőszakokban. 1954. december 30-án megszűnt, legközelebb 1957. február 18-án indult újra a József körút és az Akna utca között. 1958. június 16-án, amikor a 28-as és a 37-es kőbányai útvonalát felcserélték, a Kőbányai útra terelt 28A-t az Orczy tér – Sörgyár szakaszra rövidítették. A betétjárat az évtized végén már korábbi végállomásai között közlekedett. A 28A villamos az 1970-es évek első felében szűnt meg, 1968 óta már a BKV üzemeltette.

2009-ben temetői sűrítő járatként indult újra a Mázsa tér és a Kozma utca között. A 2010-es temetői időszakban már a Keleti pályaudvartól indult. A BKV 2011-es paraméterkönyvének májusi bevezetésével a 28-as ismét végállomást cserélt a 37-essel, így útvonala az izraelita temetőig hosszabbodott – a korábbi végállomásaként szolgáló Gránátos utcai hurokvágányt még 1995-ben üzemen kívül helyezték. A 28-as a temető nyitvatartási idejében közlekedett, egyéb időszakokban a korábbi útvonalán újraindított 28A betétjárat pótolta. A jelzésütközés elkerülése érdekében a 2012-ben újraindult temető járat a 28B jelzést vette fel a viszonylatjelzés 2025-ös újbóli módosításáig (28E).

2013. november 4. és 2014. augusztus 31. között a Kőrösi Csoma Sándor úti villamospálya felújítása miatt a 28-as és a 28A összevonva, 28-as jelzéssel a Blaha Lujza tér és a Mázsa tér között megrövidítve közlekedett, forgalmukat a Maglódi úton ideiglenesen a 37-es villamos vette át. A felújítás elkészültével a betétjáratok önálló jelzése megszűnt, 2016. április 3-áig 28-asként közlekedtek, azóta ismét 28A-ként járnak. 2020. október 17-étől a 28-as családra beosztott Tatra típusú villamosokon engedélyezett a kerékpárszállítás.

Járművek A vonalon jellemzően ČKD–BKV Tatra T5C5K típus közlekedik, valamint hétköznap napközben és esténként TW 6000 típusú villamosok is járnak a vonalon. A viszonylatra a kocsikat Baross, Száva és a Zugló kocsiszín biztosítja.

Az M3-as metró belvárosi szakaszának felújítása alatt a Tatra villamosokra a megnövekedett kocsiigény miatt az 1-es és 1M viszonylaton volt szükség, ezért hétköznap csak TW 6000-es villamosok közlekedtek.

Útvonala Új köztemető (Kozma utca) felékeretnélküli|350pxBlaha Lujza tér M (Népszínház utca) vá. – Népszínház utca – Teleki László tér – Fiumei út – Orczy tér – Kőbányai út – Liget tér – Kőrösi Csoma Sándor út – Élessarok – Dreher Antal út – Maglódi út – Sírkert út – Kozma utca – Új köztemető (Kozma utca) vá. Blaha Lujza tér (Népszínház utca) feléÚj köztemető (Kozma utca) vá. – Kozma utca – Sírkert út – Maglódi út – Dreher Antal út – Élessarok – Kőrösi Csoma Sándor út – Liget tér – Kőbányai út – Orczy tér – Fiumei út – Teleki László tér – Népszínház utca – Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) vá.

Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között az Izraelita temetőig közlekedő 28-as villamos nincsen feltüntetve.

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok !Létesítmények |- |0||végállomás||36 |align=left| | Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Óbudai Egyetem-BGK, Corvin Áruház,New York-palota, Corvin Áruház, Uránia Nemzeti Filmszínház,Szent Rókus Kórház, EMKE szálloda, Nemzeti szálloda |- |1||II. János Pál pápa tér M||34 |align=left| | Erkel Színház |- |3||Teleki László tér||32 |align=left| | Piac, Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium |- |5||Magdolna utca||30 |align=left| | Kerepesi temető |- |7||Orczy tér||28 |align=left| | Baross kocsiszín |- |9||Kőbányai út 21.||26 |align=left| | Józsefvárosi piac |- |10||Kőbányai út 31.||24 |align=left|

|12||Kőbányai út / Könyves Kálmán körút||23 |align=left| |Népliget, Közlekedési Múzeum (épülő) |- |13||Eiffel Műhelyház||22 |align=left| |Operaház Eiffel Műhelyház |- |14||Kismartoni út||21 |align=left| |X. kerületi Szakorvosi Rendelőintézet, Elek Gyula Aréna |- |16||Mázsa utca||19 |align=left|

|19||Kőbánya alsó vasútállomás||17 |align=left|

|20||Szent László tér||15 |align=left| | X. kerületi Polgármesteri Hivatal, Szent László-templom |- |21||Szent László Gimnázium||14 |align=left| | Szent László Gimnázium |- |23||Élessarok||13 |align=left|

|25||Sörgyár||11 |align=left| | Dreher Sörgyárak Zrt. |- |27||Jászberényi út / Maglódi út||9 |align=left|

|28||Gitár utca||8 |align=left| | KMASZC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |- |29||Kocka utca||7 |align=left| | ELTE Levéltár, Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola |- |30||Kada utca / Maglódi út||6 |align=left|

|31||Bajcsy-Zsilinszky Kórház||5 |align=left| | Bajcsy-Zsilinszky Kórház |- |33||Venyige utca||4 |align=left| | Kőbányai bazár, Venyige utcai Büntetés-végrehajtási Intézet |- |35||Sírkert út||2 |align=left|

|36||Új köztemető||1 |align=left|

|37||Új köztemető (Kozma utca)végállomás||0 |align=left| | Kozma utcai Büntetés-végrehajtási intézet

Képgaléria

Jegyzetek

Megjegyzések

Források

Kategória:Budapest villamosvonalai Kategória:Budapest VIII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest X. kerületének közlekedése