Torma Imre (Makó, 1893. december 3. – Makó, 1954. január 4.)Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 6/1954. folyószáma alatt. magyar festőművész.
Élete
Makó Honvéd városrészében született Torma Imre és Gyüge Erzsébet fiaként. Paraszti származású volt, apja kisparasztként, napszámosként kereste kenyerét. Tehetségére már az elemi iskolában felfigyeltek. 1907-ben szobafestő-tanuló lett, majd 1910-től segéd. Egy évet dolgozott Aradon, 1911-től egy fővárosi díszítő-festő vállalat alkalmazásában állt.
1914 őszén bevonult katonának, az orosz és az olasz fronton teljesített szolgálatot. Megsebesült, vérhastól szenvedett, hallása is megromlott. Egészségi állapota miatt leszerelték.
1920-ban felvételt nyert a budapesti Iparművészeti Főiskolába, festő szakon tanult. Mestere Simay Imre volt; tanulmányait 1924-be fejezte be. Nappal a rákospalotai Grünfeld üveggyárban dolgozott, éjjel tanult. A főiskola igazgatója, Gróh István tanársegédi állást ajánlott föl számára, de azt a csekély javadalmazás miatt nem fogadhatta el.
1924-ben a monzai Ifjúsági Világtalálkozón, 1937-ben egy nápolyi kiállításon részesült elismerésben. 1926-ban visszatért szülővárosába, Makóra, Bálvány utcai házban műtermet alakított ki.
Korai festményei főként a Maros-part fűzfáit ábrázolják, de szívesen festett paraszti zsánerjeleneteket és virágcsendéleteket is. Később a szimbolikus ábrázolás felé fordult. 1945 után többnyire munkásokat és a termelő munkát ábrázoló képeket festett. Alkotásainak jó részét olajfestékkel, vászonra festette; nagyszámú képei közt csak két akvarell található.
Halálát hűdéses elmezavar okozta. Felesége Kiss Erzsébet Mária volt, akivel 1944-ben kötött házasságot Makón.
Kiállításai Csoportos kiállítások (válogatás) 1947: Ecsődi Ákos, Loós János, Torma Imre festményei és Nagy Gyula szobrai, Iparostanonc-iskola, Makó 1972: Makó a festészetben, Pénzügyi palota, Makó
Egyéni kiállításai (válogatás) 1930: Makó 1935: Kass-szálló, Szeged 1936: Vármegyeháza, Makó 1958: József Attila Múzeum, Makó (emlékkiállítás) 1958: Móra Ferenc Múzeum, Szeged (emlékkiállítás) 1958: Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely (emlékkiállítás) 1983: József Attila Múzeum, Makó (gyűjteményes kiállítás) 1993: József Attila Múzeum, Makó (centenáriumi emlékkiállítás)
Ismertebb munkái
Ásóra támaszkodó paraszt Asztalosok Dáliák (1939) Háború Kubikusok Makói piac a Duna-parton Marosi strandút Maros-part (1931) Olvasó nő Önarckép Öreg paraszt Őszirózsák Rózsák Szántás Virágcsendélet Virágcsendélet kosárban Horthy Miklós (László Fülöp képének másolata, 1939) A makói görögkatolikus templom freskói (1928) A hegyfalui Gerliczy-kastély freskóinak restaurálása (1929) A battonyai görögkeleti templom seccói (1938) A budapesti egyetemi templom falképeinek restaurálása (1928) A rákospalotai templom oltárképének megfestése, falképeinek restaurálása (1928)
Emlékezete
Szülővárosában, Makón utcát neveztek el róla.
Jegyzetek
Források
Forgó Géza: Horthy Makón, Makói Városvédő- és Szépítő Egyesület, Magony-Dornbach Bt., Makó, 2001 Magyar életrajzi lexikon: 1000-1990. Szerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Arcanum. 2001.[ Online elérés] Torma Imre életrajza az Artportal.hu weboldalon
Irodalom Szelesi Zoltán: Torma Imre, Művészet, 1962/2. Kelemen Ferenc: Torma Imre emlékezete, Csongrád megyei Hírlap, 1963/305.
Külső hivatkozások
Torma Imre életrajza a Kieselbach Galéria és Aukciósház honlapján
Kategória:Magyar festők Kategória:Makóiak Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar szobafestők Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek