bélyegkép|Volvo 7700A típusú busz a Blaha Lujza téren A budapesti 7A jelzésű autóbusz a Bosnyák tér és a Bornemissza tér között közlekedett 2013. június 1-jétől 2014. március 28-ig. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. és a VT-Arriva üzemeltette.

Története

1948. szeptember 6-án indult az első 7A járat a 7-es busz betétjárataként a Hungária körút és a Felszabadulás tér között.

A 7A járat 1983-tól 2005 decemberéig Baross tér, Keleti pályaudvar és Albertfalva, forgalmi utca között közlekedett. 2005-ben a 7-es és a 73-as járat meghosszabbításával szűnt meg a 7A. 2005-ös megszűnéséig a vonalon Ikarus 435 és Volvo 7700A közlekedett. 2013. június 1-jén a 7-es buszcsalád átszervezésével újraindították a 7A-t a Bornemissza tér és a Bosnyák tér között a megszűnő 173-as busz helyett. Az M4-es metró 2014-es átadásához kapcsolódóan átalakult a felszíni járatok közlekedése, ezért március 28-án megszűnt.

2022. augusztus 6-án R7A jelzéssel alkalmi retrójáratként újra közlekedett a Keleti pályaudvar és Albertfalva vasútállomás között, a járatra a nosztalgiaflotta Ikarus 284-es tolócsuklós autóbuszát osztották be.

Útvonala Bornemissza tér felé Bosnyák tér feléBosnyák tér vá. – Bosnyák tér – Thököly út – Baross tér – Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Tétényi út – Bornemissza tér vá.Bornemissza tér vá. – Tétényi út – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Baross tér – Thököly út – Bosnyák tér vá.

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon, de a Hermina út érintése nélkül közlekedő 7-es busz nincs feltüntetve!

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésének napján |- |0||Bosnyák térvégállomás||35 |align=left rowspan=2| |- |1||Bosnyák tér||∫ |- |2||Tisza István tér||33 |align=left| |- |3||Amerikai út||32

|4||Zugló vasútállomás||30 |align=left| |- |5||Hermina út||∫ |align=left| |- |7||Stefánia út||28 |align=left| |- |8||Cházár András utca||27 |align=left| |- |9||Reiner Frigyes park||26 |align=left| |- |11||Keleti pályaudvar M||24 |align=left| |- |13||Huszár utca||22 |align=left| |- |15||Blaha Lujza tér M||20 |align=left| |- |17||Uránia||19 |align=left| |- |18||Astoria M||17 |align=left| |- |20||Ferenciek tere M||15 |align=left| |- |22||Rudas gyógyfürdő||13 |align=left| |- |25||Szent Gellért tér||11 |align=left| |- |27||Móricz Zsigmond körtér||9 |align=left| |- |29||Kosztolányi Dezső tér||7 |align=left| |- |31||Karolina út||5 |align=left| |- |32||Szent Imre Kórház||4 |align=left| |- |33||Tétényi út 30.||3 |align=left| |- |35||Kelenföld, városközpont||2 |align=left| |- |36||Puskás Tivadar utca||1

|37||Bornemissza térvégállomás||0

Jegyzetek

További információk

Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai