A Team Fortress 2 egy ingyenes, csapat-alapú, többjátékos, FPS videójáték, amelyet a Valve Corporation fejlesztett ki, a Team Fortress Classic folytatásaként. A The Orange Boxban jelent meg 2007. október 10-én Windowsra és Xbox 360-ra, majd egy hónappal később, november 22-én PlayStation 3-ra is kiadták (Xbox 360-on és PlayStation 3-on nem cross platformos játék). 2008-tól kezdve már Steamen lehetett megvásárolni online, vagy boltban a dobozos változatot melyet az Electronic Arts adott ki. 2011. június 24-én teljesen ingyenesé tették a játékot, így mai napig letölthető a Steam játékvásárló platformon.

A Team Fortress 2 fejlesztését John Cook és Robin Walker vezette, akik az eredeti Team Fortresst fejlesztették a Quake-hez 1996-ban. A játékot 1998-ban jelentették be, a Valve GoldSrc motorjára, de a megjelenésig sok mindent megváltoztattak. Például 1999-ben megváltoztatták a játékmenetet, hogy még inkább valósághűbb, háborús kinézet legyen, de ezt hamar lecserélték, így a végleges kiadásnak már képregényes kinézete volt, amit J. C. Leyendecker, Dean Cornwell és Norman Rockwell alkotott meg.

A játék két csapat körül forog, mindkettőben 9 játszható karakter van, akik különböző játékmódokon harcolnak, játékmódoknak megfelelő pályákon.

Az információ hiánya, valamint az, hogy a 6 éves fejlesztés során gyakorlatilag nem tudtak semmit sem a játékról, vaporware-nek nevezték el, és a Wired Newsban írtak egy cikket róla, ahol más, vaporware-nek kinyilvánított játékok is voltak. A játék megjelenésekor sok kritikát, díjat kapott a grafikai stílusáért, kiegyensúlyozott játékmenetért, és a karakterek személyiségéért.

Háttértörténet A Mann család háttér-története a 19. században kezdődik, a gazdag angollal, Zepheniah Mann-nal. Zepheniah Mann a Mann & Sons Munitions Concerns (ismertebb nevén: Mann Co.) cég tulajdonosa volt. Felesége, Bette, 1822. szeptember 2-án szülte meg három fiukat; Redmond Mann-t, Blutarch Mann-t és Grey Mann-t, de a szülés során meghalt. Bár Redmond és Blutarch teljesen egészséges volt, Gray viszont alul-súlyos volt, és még az anyja méhében megtanult folyékonyan beszélni. Zepheniah úgy döntött, hogy meg akarja fojtani, de mikor ezt megtette volna egy sas kiragadta a kezéből, és soha többé nem látta senki. Redmond és Blutarch úgy nőttek fel, hogy nem tudták, van egy harmadik testvérük is.

1850-ben Zepheniah Mann és két fia elköltöznek New Mexicóba és ott élik tovább mindennapjaikat. Redmond és Blutarch jó testvérekhez híven utálták egymást, folyamatosan harcoltak, ám ez a harc egyre inkább kezd eldurvulni. Apjuk a halálos ágyán Barnabus Hale-re hagyja a családi vállalkozást (Mann Co.), a cselédjét, Elizabeth-et, és az összes vagyonát, fiaira egy vasat sem hagy. Később a testvérek meggyőzték Barnabus-t hogy megvásárolhassák apjuk haszontalan földjét. Barnabus el is adta nekik a földet, ám mikor el akarták osztani egymás között a birtokot, mindkét testvér zsoldosokat fogadott ikertestvére ellen, hogy megszerezze magának az egész földet. Ezek a zsoldosok voltak a mai napig ismert és játszható karakterek a játékban: Scout (Felderítő), Soldier (Katona), Pyro (Lángszórós), Demoman (Robbantós), Heavy (Nehéz Fegyveres), Engineer (Mérnök), Medic (Orvos), Sniper (Mesterlövész), Spy (Kém).

Ez a konfliktus több, mint 30 évig tartott (1890 körül), de idős korukra sem sikerült megoldani ezt problémát. Blutarch felbérelt egy mérnököt, név szerint Radigan Conagher-t, hogy építsen neki egy gépet ami örökké életben tartja. Úgy gondolta, hogyha nem tudja legyőzni a testvérét akkor túl kell élnie őt, hogy elvegye a földjét. Az egyetlen probléma az volt, hogy egy kedves hölgy (Emily) megkérte Radigan Conaghert, hogy építsen a másik testvérnek is egy ugyanolyan gépet, némi Ausztrálium fejében. Senki nem tudja, hogy miért, de a férfi segített neki.

Team Fortress Classic:

Ez a játék az 1930-as években zajlódik, amikor a családi vállalkozást Bilious Hale veszi át és támogatja a két testvért fegyverrel és lőszerrel.

Team Fortress 2:

1968 nyarán a RED és a BLU cég újra felvett zsoldosokat hogy folytathassák az értelmetlen háborút. A háborúban Helen, az adminisztrátor (aki a játékban a hangosbemondón értesíti a játékosokat a fontosabb történésekről) és Miss Pauling, a helyettese segített mindkét csapatnak.

Mann vs. Machine:

1971-ben Gray Mann visszatért, és elmesélte testvéreinek hogy ki ő és mi történt vele az elmúlt években. Miután mindent elmondott, megölte testvéreit, és átvette a cégüket. A zsoldosok munka nélküliek lettek ezért Gray legyártott egy robot hadsereget, amivel a Mann Co.-t megtámadta, így a BLU és a RED zsoldosok összefogtak hogy megvédjék a céget.

Részletesebb leírás a háttér-történetről eredeti (angol) nyelven!

Játékmenet

Mint az elődei, a Team Fortress 2 is két ellentétes csapaton fókuszált. Ezek a csapatok a RED (Reliable Excavation & Demolition – Megbízható Földmunkák & Bontás) és a BLU (Builders League United – Építők Egyesült Ligája), ez a két cég titokban irányítja a világ összes kormányát. A játékos 9 játszható karakter közül választhat, mindegyik erősségével és gyengéjével. A korábbi Team Fortress kasztjai megtartották a személyiségüket. A játék 6 hivatalos pályával, azonban 13 extra és 8 aréna pályával bővült a későbbi frissítések során. Közösségi pályák is készültek a játékhoz. Amikor a játékos csatlakozik egy szerverhez az első alkalommal, egy bemutató videó jelenik meg a célokról. A körök alatt egy női hang tájékoztatja a játékosokat a főbb eseményekről. A szinkronhang Ellen McLain, aki a Valve többi játékánál is közreműködött (Portal: GLaDOS, Half-Life 2 széria; Overwatch). A hang értesíti a játékosokat hangosbemondón keresztül, hogyha például az ellenséges csapat elfoglalta a foglalási pontot, vagy a robbanótöltettel megközelítjük az utolsó foglalási pontot. A játékoslimit 16 Xbox 360-on és PlayStation 3-on. PC-n, a vanilla szerver 24 játékost tudott fogadni, de egy 2008-as frissítés során ez a szám 32-re emelkedett. Különböző modifikációk 34-re emelték az egyidejűleg egy szerveren lévő játékosok számát.

A Team Fortress 2 a Valve első olyan játéka, amely pontos statisztikát ad vissza, hogy hány órát/percet játszottunk egy-egy kaszttal, hány fejlövést adtunk, pontok a körökben kasztokra bontva. A statisztikák segítenek is a játékosoknak, ha elég közel érünk egy rekordhoz, akkor segít, hogy mennyi kell még a rekord megdöntéséhez. A Team Fortress 2 újdonsága még a rengeteg "teljesítmény" mindegyik kaszthoz, például 1 millió életerőt kell gyógyítanunk (Szanitécként), vagy ezer dupla ugrást kell végeznünk (felderítővel). Ha elértünk x számú teljesítményt, akkor mérföldkő-teljesítményeket is kapunk. Ha ezeket elérjük, akkor a kasztokhoz új fegyvereket is kapunk (bár a fegyverszerzési lehetőséget a Valve lényegesen megegyszerűsítette, a Steam Cloud adja véletlenszerűen a játékosoknak). A mérföldkövek és a statisztikák elérhetőek a játékos Steam profilján vagy Xbox Live profilján.

Osztályok A Team Fortress 2 legnagyobb erőssége a hihetetlenül kidolgozott csapatmunkában rejlik. 9 karakterrel tudunk játszani, akik mind igazi egyéniségek és a csapat csak akkor pompázhat teljes hatékonyságában, ha mindenki jelen van belőlük. A 9 osztály további három csoportra osztódik feladat szerint (támadók: Felderítő, Katona, Pyro; védekezők: Robbantós, Gépágyús, Mérnök; támogatók: Szanitéc, Mesterlövész, Kém). Természetesen attól függően, hogy melyik osztályba tartoznak, bármilyen feladatra használni lehet őket, csak éppenséggel ebben a legjobbak. Mindegyik karakter 3-féle fegyverrel rendelkezik: egy elsődleges (például a Gépágyú a Gépágyúsnál, vagy a Lángszóró a Pyro-nál), egy másodlagos (például a Sörétes puska, vagy a Jelzőpisztoly a Pyro-nál) és egy harmadlagos a közelharchoz (például a Felderítőnél a Testápoló, Pyro-nál a Tűzoltófejsze, Gépágyúsnál az Öklök).

Támadó osztályok

A Felderítő (Scout, szinkronhangja Nathan Vetterlein) egy hadaró baseball imádó Bostonból, Massachusettsből. Nagyon gyors (a leggyorsabban mozgó karakter), így nagyon nehéz eltalálni. Speciális képessége a dupla ugrás, aminek segítségével kétszer hosszabbat ugrik, továbbá irányt változtathat a levegőben, és magas eséseket úszhat meg sérülés nélkül. A felderítő az ellenőrzőpontokat (Control Point (CP)) is kétszer olyan gyorsan foglalja el, mint a többi kaszt és elég jó táska (intelligence) lopásra is, viszont kevés élete van (125 HP), a legtöbb fegyverrel akár egy kritikus találattal is leteríthetik. Fegyverei: elsődleges: Repeszpuska (Scattergun); másodlagos: Pisztoly (Pistol); közelharci: Baseball-ütő (Baseball Bat) A Katona(Soldier, szinkronhangja Rick May) egy amerikai katona. Felszereléséhez tartozik egy Rakétavető, amivel képes a rakétaugrásra (ilyenkor magát is megsebzi), mellyel feljuthat magasabb helyekre vagy óriási távokat tehet meg. A rakéták elég lassúak, viszont sokat sebeznek – bár egy Gépágyússal nehezen bír el. A Katona mozgási sebessége lassú (a második leglassabb a Gépágyús után), viszont életereje 200 HP, ami elég sok. Fegyverei: elsődleges: Rakétavető (Rocket Launcher); másodlagos: Sörétes Puska (Shotgun); közelharci: Lapát (Shovel) A Pyro (Pyro, szinkronhangja Dennis Bateman) egy ismeretlen nemű és származású személy, aki beöltözött egy tűzálló ruhába. A lángszórós képes lángra lobbantani az ellenfeleit (az ellenséges Pyro-kat tudja sebezni, de nem tudják azt meggyújtani), ezzel másodpercenként sebezheti őket, akkor is, ha nincs a közelükben. Mozgási sebessége közepes. Pyro elsődleges fegyvere a Lángszóró, amivel az égetésen kívül képes eloltani lángoló csapattársait, tárgyakat "fújhat" odébb (például a Robbantós Tapadóbombáit), vagy akár a Katona rakétáját is képes eltéríteni. Életereje 175 HP. Fegyverei: elsődleges: Lángszóró (Flamethrower); másodlagos: Sörétes Puska (Shotgun); közelharci: Tűzoltófejsze (Fire Axe)

Védekező osztályok

A Robbantós (Demoman, szinkronhangja Gary Schwartz) egy fekete, egyszemű skót, aki sokat iszik. A robbantós közepes sebességű osztály. Képes ő is egy rakéta ugráshoz hasonló dologra (Sticky Jump) a Tapadóbomba-vető segítségével. A Tapadóbombák jók az ellenség sarokba szorítására, csapdába vezetésére, valamint a táska (Intelligence) és az ellenőrzőpontok (Control Point) megvédésére is. Annak ellenére, hogy a Robbantós védekező kaszt, támadásra is kitűnően alkalmas. Fegyverei: elsődleges: Gránátvető (Grenade Launcher); másodlagos: Tapadóbomba-vető (Stickybomb Launcher); közelharci: Üveg (Bottle) A Gépágyús (Heavy, szinkronhangja Gary Schwartz) egy tipikus orosz katona, orosz akcentussal és egy Gépágyúval. Mozgási sebessége a leglassabb az összes karakter közül. Egy tölténnyel négy golyót is kilő (mire 200-ról 199-re csökken a töltények száma, a falon már négy golyónyom lesz). A Nem kell újratöltenie, de kb. 17-18 másodperc alatt kifogy a 200 töltény. Életereje 300 HP, ami viszont a legtöbb a játékban (ezzel kompenzálva a karaktér lassú mozgását). A gépágyús a Szanitécek kedvence, hiszen ha a már alapból sok életerőt túltöltik (Overheal), összesen 450 HP életerővel támadhatnak. Fegyverei: elsődleges: Gépágyú (Minigun); másodlagos: Sörétes Puska (Shotgun); közelharci: Öklök (Fists) A Mérnök (Engineer, szinkronhangja Grant Goodeve) egy Texasi mérnök. A mérnök az egyik legjobb védekező kaszt, hiszen építményeket építhet, amivel védheti az ellenőrzőpontokat. Legnagyobb ellensége a kém, aki könnyen képes tönkretenni az építményeit, de egy Übertöltött Gépágyúsnak sem túl nagy gond az építmények megsemmisítése. Háromféle építményt tud készíteni: egy Őrtornyot (Sentry Gun), egy Adagolót (Dispenser) és egy Teleportáló készüléket (Teleporter). A Mérnök is segíthet a támadásban, például egy teleporttal. Fegyverei: elsődleges: Sörétes Puska (Shotgun); másodlagos: Pisztoly (Pistol); közelharci: Franciakulcs (Wrench); PDA: Építő-Lebontó PDA (Engineer PDA/Build-Demolish PDA)

Támogató osztályok