A Waffen-SS (fegyveres SS) az SS (Schutzstaffel) katonai szárnya volt. Az SS a Németországban 1933-ban hatalomra került, Adolf Hitler vezetése alatt álló Nemzetiszocialista Német Munkáspárt paramilitáris, félkatonai szervezeteként működött. Hitler az „európai új rend” létrehozására irányuló, Mein Kampf című könyvében kifejtett törekvéseiben vezető szerepet szánt az SS-nek és azon belül a Waffen-SS-nek. Az SS és a Waffen-SS tagjai a végletekig elkötelezett hívei voltak a nemzetiszocializmusnak, a náci fajelméletnek és keleti hódító törekvéseknek.
A második világháború idején a Waffen-SS a Wehrmacht általános alárendeltségében tevékenykedett, egységei és egyes tagjai azonban egyaránt gyakran és aktívan részt vettek háborús bűncselekményekben, hadifoglyok és a polgári lakosság elleni kegyetlenkedésekben, emberiesség elleni bűntettekben, népirtásban, a holokauszt végrehajtásában. A háború végső szakaszában az SS tagjai nagyon sok német katonát és civilt is meggyilkoltak dezertálás, illetve a védelmi erőfeszítések akadályozása (Wehrkraftzersetzung) vádjával (amelybe még a defetista megjegyzések is beletartozhattak). Ezek miatt a nürnbergi per során az egész SS-t, és benne a Waffen-SS-t bűnszervezetnek minősítette a nemzetközi bíróság.
Szervezeti-történeti áttekintés A Waffen-SS, csakúgy mint a teljes SS és általában a Harmadik Birodalom erőszakszerveinek szervezeti felépítésének alakulása a története során meglehetősen kaotikus, nehezen áttekinthető. Ebben nagy szerepe volt Hitler munkamódszereinek is.
A Waffen-SS mint az SS fegyveres ága többféle, az SS keretén belül már egy ideje meglévő fegyveres szervezet egyesítésével a gyakorlatban 1939 decemberében jött létre és egyben ekkor, a lengyelországi hadjárat idején esett át a tűzkeresztségen. Eredeti alkotórészei az ekkor már hadosztályi szinten szervezett SS-Verfügungsdivision, az SS-Totenkopfdivision valamint az addig önálló további SS-Totenkopfverbände nevű egységek voltak.Bernd Wegner: Hitlers Politische Soldaten: Die Waffen-SS 1933–1945. Paderborn 1983, S. 124 ff. 1940-re kiépült a Waffen-SS önálló katonai szervezete, aminek a megkoronázását az jelentette, hogy 1940 augusztusában Hitler engedélyezte a Kommandoamt der Waffen-SS nevű közös parancsnokság létrehozását az egész SS vezetősége, az SS Führungshauptamt (SS Vezetési Főhivatal) keretében, Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője (Reichsführer SS) közvetlen parancsnoksága alatt.
A Waffen-SS eredete 1933 márciusára vezethető vissza, amikor Sepp Dietrich 120 fő részvételével egy fegyveres csoportot hozott létre Sonderkommando néven Berlinben. 1933 novemberére már 800 tagja volt a rohamcsapatnak, és a müncheni sörpuccs 10. évfordulóján rendezett megemlékezésen halálig tartó hűséget esküdtek Adolf Hitler személyének. Az egység felvette a Leibstandarte Adolf Hitler azaz Adolf Hitler testőr-ezrede (rövidítve LAH) nevet. 1934. április 13-án, Himmler rendeletére az egység 1st SS Division Leibstandarte Adolf Hitler (1. SS hadosztály, Adolf Hitler testőrsége) (LSSAH) nevet kapta.
A Leibstandarte hűségét először 1934-ben, a hosszú kések éjszakája során demonstrálta, amikor Hitler politikai ellenfelei fizikai megsemmisítésének fő ereje lett a Gestapo mellett. Ezután az SA jelentősége nagyot csökkent, és a Hitler rendelkezésére álló különböző fegyveres szervezetek között vitathatatlan lett az SS vezető szerepe.
1934 szeptemberében Hitler jóváhagyta a SS-Verfügungstruppe (kb. „rendelkezésre álló csapatok”) (SS-VT) mint az NSDAP fegyveres szervezetének megalakítását, a saját parancsnoksága alatt. Ez a szervezet a Wehrmachtra támaszkodott fegyverzete és kiképzése tekintetében, és utánpótlását is a hadsereg sorozási rendszerén keresztül kapta meg, mégpedig egyelőre csak a hadsereg igényeinek kielégítése után.
A sorozott utánpótlás nehézségei ellenére Heinrich Himmler két új SS ezredet állított fel, az SS Germania és az SS Deutschland egységeket, amelyek együtt a Leibstandarte testőrségi egységgel és egy híradó egységgel alkották ettől kezdve az SS-VT-t (SS-Verfügungstruppe). Himmler ezenkívül létrehozott két katonai iskolát (SS-Junkerschule Bad Tölz és SS-Junkerschule Braunschweig) a Waffen-SS tisztjeinek képzésére. Mindkét iskolában a reguláris hadsereg módszereit és kiképzőit alkalmazták. bélyeg|A Leibstandarte SS Adolf Hitler díszelgése Berlinben, 1938
Himmler 1934-ben még szigorú követelményeket támasztott az újoncokkal szemben. Nőtlen, büntetlen előéletű németeknek kellett lenniük, akik 1800-ig visszamenőleg bizonyítani tudták árja származásukat. Négy éves kötelezettséget kellett vállalniuk. Koruk 17 és 23 év között lehetett, testmagasságuk minimum 174 cm kellett legyen a testőrség esetében. A koncentrációs táborok őrei esetében a korhatár 16–23 év között volt, a testmagasság 172 cm, és egy évre kellett aláírniuk. Az orvosi alkalmasság mellett fogtömésük sem lehetett, és látásuk tökéletes kellett legyen. 1938-ra a testmagassági követelményeket enyhítették, hat fogtömést engedélyeztek, és a látással kapcsolatban is tettek engedményeket. A háború kezdete után pedig már csak az alapvető orvosi alkalmasságot követelték meg. Vallásuk bármilyen lehetett a zsidó vallás kivételével, az ateistákat is kizárták.
Az SS tiszti állománya társadalmi szempontból változatos képet mutatott. Egy részük munkásszármazású volt, akik nem kerülhettek volna be a hagyományos német hadsereg tisztikarába. De voltak közöttük a régi elit leszármazottai is. A Wehrmacht tisztjeinek 49%-a származott katonacsaládból, az SS-VT-nél ez az arány mindössze 5% volt. A későbbi Waffen-SS-tábornokok 60%-a rendelkezett érettségivel és 20%-uk egyetemi végzettséggel is.
1936-ban Himmler Paul Haussert, a hadsereg korábbi altábornagyát nevezte ki az SS-VT főfelügyelőjének Brigadeführer rangban. Hausser hajtotta végre az SS-VT átalakítását egy igazi katonai erővé, ami elérte a reguláris hadsereg színvonalát. 1938 augusztusában Hitler rendeletben rögzítette, hogy az SS-VT-ben vállalt szolgálat egyenértékű a katonai szolgálattal.
A Wehrmacht nem kis ellenérzéssel és bizalmatlansággal figyelte az új, párhuzamos fegyveres erő létrehozását, csakúgy, mint korábban a SA rohamcsapatai létszámának és Ernst Röhm hatalmának növekedését, hiszen ez megtörte a német nemzeti hadsereg fegyveres monopóliumát. Gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb súrlódások a két testület tagjai között, különös tekintettel arra, hogy az SS lényegéhez tartozott az elitizmus, a kiváltságosság érzetének ápolása, a hadseregnek pedig a jelentős részben a régi arisztokráciából származó tisztjei gyakran lenézték, a politikai jöttmentek gyülekezetének tartották az SS-t. Amikor azonban Hitler megbizonyosodott arról, hogy hatalma a Wehrmacht felett is töretlen, úgy döntött, hogy a háborúban a Waffen-SS kisebb, hadosztály-, vagy ezred-szintű egységekben a Wehrmacht hadműveleti irányítása alatt harcol majd, ami csökkentette a hadsereg vezetőinek ellenállását és a két szervezet közötti súrlódásokat.
1940-ben az SS addig létező katonai jellegű egységeinek – a Leibstandarte Adolf Hitler (a Führer testőrsége), a Verfügungstruppe Division (különleges készültségi hadosztály) és a koncentrációs táborok őrségét adó Totenkopf (halálfejes) szervezet – összevonásával hozták létre új néven a Waffen-SS-t. Hadosztályai kezdetben hadrendi szám helyett nevet kaptak, hogy ezzel is elit jellegüket hangsúlyozzák. A második világháborúban a fegyveres SS egységei katonai alakulatként harcoltak. A lengyelországi hadjárat idején a Waffen-SS alakulatai még sok kritikát kaptak a Wehrmacht vezetőitől, később azonban, a keleti arcvonalon 1941–42-ben folytatott kegyetlen harcok során tanúsított kiemelkedő teljesítményükkel megalapozták katonai hírnevüket is. Fanatikus küzdelmük olyan mély benyomást gyakorolt Hitlerre, hogy elhatározta, növelni fogja a Waffen-SS alakulatainak számát és azokat kiemelt ellátásban, fegyverzetben részesíti. Ezért ezek az alakulatok ezentúl a német haderőn belül általában a legjobb felszereléseket kapták.
A katonai tevékenység mellett azonban a fegyveres SS egységei és tagjai a fasizmus hitleri változata, a nemzetiszocializmus iránt végletesen elkötelezett erőként a náci terror egyik fő végrehajtó erejévé váltak. A Waffen-SS tagjaira a felsőbbrendűségi érzés volt a jellemző, készek voltak arra, hogy a „birodalom ellenségeinek” megsemmisítésével „új európai rendet” hozzanak létre. Világképük legfontosabb elemei a kegyetlenség és a vasakarat voltak a „faji és nemzeti” túlélésért folytatott harcban. Ennek jegyében habozás nélkül, tömegesen kegyetlenkedtek fegyvertelen hadifoglyokkal és ártatlan civilekkel.
A második világháború éveiben a Waffen-SS nagy változásokon ment keresztül. 1939–41-ben még a Wehrmacht jelentős ellenállását kellett leküzdeni annak érdekében, hogy az újonnan felálló fegyveres erő a megcélzott katonai elit mivoltának megfelelő minőségű fegyvert és felszerelést kaphasson. A kezdetben csak néhány, az árják között is legárjábbnak számító észak-német fiatalokból álló elithadosztály helyébe álló 1945-re már 38 hadosztályt, mintegy katonát számláló, etnikai („faji”) szempontból meglehetősen heterogén szervezet lett. Katonai teljesítményük alapján azonban a Leibstandarte, Das Reich, Totenkopf, Wiking és Hitlerjugend hadosztályok továbbra is az elit elitjének számítottak.
A nem németek közül először, még 1941-ben a náci elmélet szerint a „germán fajhoz” tartozó skandinávok kaptak lehetőséget a csatlakozásra, majd a kelet-közép-európai államokban élő „népi németek” (Volksdeutsche) következtek. A háborús kudarcok nyomán később fokozatosan arra kényszerültek, hogy a szerintük „alsóbbrendű fajok” tagjai is bekerülhettek a fegyveres SS alakulataiba: muszlim bosnyákok, majd kozákok, majd ukránok, sőt a megvetett oroszok is. A háború vége felé aztán besorozottakból, csellengőkből, egykori hadifoglyokból és szétvert alakulatok maradványaiból is szerveztek hadosztályokat.
Az első időszakban létrehozott árja SS-hadosztályokat (a Leibstandarte Adolf Hitler, a Das Reich és a Totenkopf) gépesített lövész hadosztályként szervezték meg. A Totenkopf és a Leibstandarte részt vettek már az 1940-es franciaországi hadjáratban is, és a háborúnak ebben a korai szakaszában, az egyébként az árjának vagy hozzájuk közel állónak tekintett hadifoglyokkal szemben is brutális tömeggyilkosságokat követtek el (Le Paradis-i mészárlás, 97 brit hadifogoly; wormhouti mészárlás, 80 brit és francia hadifogoly).
Harcászati szempontból a Wehrmacht irányítása alá tartozott, ellátását azonban az SS-től kapta, és fegyelmileg is neki volt alárendelve. Elvileg önkéntesekből állt, de 1940-től sorozottak is megtalálhatók soraiban. Kiegészítése kiterjedt a Német Birodalmon kívülre is. Több hadosztálya jött létre – elsősorban kelet-európai – német kisebbségekhez tartozókból (úgynevezett népi németek), de fölállítottak lett, litván, holland és norvég SS-alakulatokat is. A kezdetben germán önkéntesekre korlátozott toborzás idővel kiterjedt minden mozgósítható európai népcsoportra. Így alakult francia, horvát, bosnyák, albán, orosz, ukrán, román, sőt tatár SS alakulat is. Magyar Waffen-SS alakulatokat is szerveztek. Ilyen volt a Hunyadi és a Hungaria SS hadosztály, illetve a Deák és a Ney csoport. Irányítása alá tartoztak olyan egységek is, mint a Vallon Légió, a Flamand Légió, a Holland Önkéntes Légió, a Francia Önkéntes Légió, a Norvég Légió, a Dán Szabadcsapatok, később a Brit Szabadcsapatok is. A spanyol Kék Hadosztály feloszlása után a fronton továbbra is szándékozni kívánó spanyolok léptek be a soraiba, valamint a skandináv egységek maradványaiból származó dán és norvég önkéntesek is jelentkeztek harcra.
Felszerelés, hadeszközök Egyenruhák