Galambos Tamás, született boldogházi Kiss Tamás András (Budapest, 1939. november 18.) magyar festőművész. Stílusát poszt-naivnak, neoprimitívnek, korai alkotásai alapján pop-artnak tartják, az egykaptafás alkotók jeles képviselője. Kortárs figurális festészetünk egyik legjellegzetesebb képviselője. Aprólékosan kidolgozott színpompás formanyelvével, társadalmi-politikai témákat feszegető alkotásaival önálló és társtalan világot képvisel a hazai művészeti életben.
Élete Boldogházi Kiss László (1912-1991) és Kollmann Edit Ilona (1915-1993) gyermekeként született. 1953-ban nevelőapja dr. Galambos János örökbe fogadta.Nobilitas 2010, Magyar Történelmi Családok Egyesületének évkönyve, (Szerk.: Gudenus János József) Budapest 2010, 284-289 old. – Boldogházi Kiss Tamás András (ISSN1788-1552)Gudenus János József: Örmény eredetű nemesi családok genealógiája, Erdélyi Gyökerek Örmény Kulturális Egyesület, Budapest, 2010, 747. oldal () Szülei hadigyártulajdonosok és földbirtokosok voltak Heves-megyében, anyai nagyapja Kollmann János (1866–1949) a megyei gyáripar és iparfejlesztés meghatározó alakja volt.
A kommunista hatóságok ezért még gyermekként x-es származásúnak nyilvánították. Édesapját már 1945-ben őrizetbe vette a Vörös Hadsereg, rövidesen családtagjainak teljes vagyonát államosították, legtöbbjüket kitelepítették.Fehérvári Géza: Három nemzet szolgálatában – visszaemlékezések, Kairosz Kiadó, Budapest, 2008, 36-38. old., 57-58. old. () Az általános iskolát Egerben végezte, a cisztercitáknál, majd az Egri Lyceumban tanult, ahonnan osztályidegenként kizárták. Középiskolai továbbtanulása hatósági korlátozása miatt a profi sportolás (birkózásban több megyei és országos versenyen ért el helyezést) és a rajzolás vált fő tevékenységévé.
A festészet és művészettörténet alapjait Kéreg Istvánné Bánóczy Adrienn rajzszakkörében, már kisgyermekként elsajátította. Tizenegy évesen megyei rajzversenyt nyert apai nagyanyja (B. Kiss Endre Ágostonné, Czillér Irén, 1884–1962) portréjával – a képet a Megyei Pártbizottság tiltására nem állíthatták ki. Az Egerbe látogató Hárs László író, közéleti személyiség felfigyelt a koraérett alkotóra és hivatalos közbenjárásával elintézte a középiskolai felvételre jogosító engedélyt. A tanulmányok tényleges megkezdéséhez azonban édesanyja második férjének kellett a 13 éves gyermeket örökbe fogadnia.Somogyi F. Anikó: Mesék, mítoszok és valóság határvidékén, Magyar Hírlap, 2010. január 9. 16. old.
Középiskolai tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban fejezhette be, Sebestyén Ferenc tanítványaként. Főiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte 1959–1963 között, ahol Barcsay Jenő és Hincz Gyula tanítványa volt, ám Bernáth Aurél is figyelemmel kísérte és támogatta pályáját. Tanulmányútjai során járt többek között Skandináviában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is.Galambos Tamás képíró művészete (Szerk: Furkó Zoltán), Ajtósi Dürer Kiadó, Budapest, 1994. 5. old. ()
Munkássága Legtöbb egybegyűjtött munkája, különálló Galambos Gyűjtemény keretében, a Toyama-i (Japán) Nishida Múzeum tulajdonában van.
Ars poeticája „A festés számomra örökös szellemi kötéltáncot jelent a fikció és realitás, a szép és rút között. A mese mindig csak kifejezési forma, hogy annak segítségével minél több ember számára érthetően beszéljek a máról és mondjak véleményt a világról”
Alkotói stílusáról „A tudós és tanult festő képei, fanyar groteszkjei XX. század végi figurális festészetünk legszínpompásabb vonulatához tartoznak.” (Kernács Gabriella művészettörténész: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szerk.: Fitz Péter – Budapest, 1999)
„Szoktak »naiv festőnek« is nevezni. – Lehet, hogy naiv vagyok, mert jóhiszemű vagyok, hiszek az emberekben, az emberi jóságban. De nem vagyok naiv festő, a gondolataim nem naivak. Ami a festészetemben rokon a naivokkal, az választott formanyelv nálam.” „Valóban meseszerű és biblikus témájú festményeiben talán elsőre nem is vesszük észre a bírálatot. Galambosnak valóban egyik előképe a naiv, primitív festészet, kis ecsetet használ, a quattrocento egyes festőinek ötvösi aprólékosságával dolgozik, festi, dúsítja, sőt más hasonlattal is élhetünk, mintegy hímezi olajképeit. Méltóságteljesen színpompás, dekoratív és konstrukciójában gondosan felépített a képe.” (Frank János művészettörténész: Szóra bírt műtermek – Budapest, 1968.)
„Nem Picassot és nem Pollockot fedezte fel, hiszen őket könnyű és divat észrevenni, hanem azokat a forrásokat, amelyek közelebb állnak egy lehetséges kelet-európai atmoszféra mesés, derűs feldolgozásához. Az ikonokra tekintettel, de nem alázattal, vagy istenfélelemmel, hanem groteszk, játékos szemmel ...lehet komolyan is venni, de van benne egy adag tréfa is. Hiszen Galambos Tamás képei mégiscsak Galambos-képek, már azok és egyre inkább azzá válnak” (Perneczky Géza művészettörténész: Galambos Tamás kiállítása. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. Pécs, 1968).
„Galambos Tamás újrafogalmazza a mítoszokat, újrateremti hőseiket, színekkel, formákkal képein úgy, hogy egyszerre hirdeti a nemzedékek formálta tartalom igazságait, és a mai, XX. századi igazságokat, amit a festő, korunk művésze ad hozzá újrafogalmazásaihoz. Itt, ebben a többletben kell keresnünk Galambos piktúrájának értelmét; abban a sajátos viszonyulásban, amellyel felmutatja a bibliai történetet, kissé mosolyogva, ironikusan, de ugyanakkor nosztalgiával, az elmúlt, a letűnt és visszahozhatatlan iránt.” (Tölgyesi János művészettörténész: Galambos Tamás képei– Jelenkor 1968.)
„Az elmúlt években két tehetséges képviselője jelentkezett a neoprimitív törekvéseknek: az egyéni báju képeket festő Berki Viola ...és a vásári művészet dekorativitását idéző Galambos Tamás.” (Németh Lajos művészettörténész: Modern Magyar Művészet – Budapest 1972.)
„A pőre komikum nevettet csupán. Galambos humora nem felületes – a műfaj magasabb rendű formája: az irónia határvidékén hódít untalanul újabb és újabb tartományokat magának, anélkül azonban, hogy finom gunyorossága átmenetileg is puszta szellemességbe, sértő gúnyba csapna át. Festőnk mosolya megértőbb, megbocsátóbb, mintha fölényeskedő irónia lenne, még kevésbé, mintha csupán szatíra, mely ostoroz, néha öl. Galambos látásmódja bölcsebb, elnézőbb … a dolgokat szelíden átitató, így leplező humor.” (Lakatos István író, műfordító: Galambos Tamás képeiről. Galambos Tamás Képíró Művészete – Budapest, 1994)
„A festőileg, kompozicionálisan és a narratív mesélőkedv áradásában tökéletesen megoldott művek szemet megfogó szépsége nyomán előfordulhat a nézelődő magatartás. De igen-igen félreérthető lenne e piktúrának lényege, ha csak a naiv közlésmód hamvasságát dicsérnénk; Galambos Tamás munkásságában az eszközök megválasztása tudatos döntés eredménye, s az alkalmazás mikéntje sem egyszerűen attitűdkérdés. Mesterségbeli felkészültségét igazolja, hogy művészetében filozófiai igénnyel, világképi programmal érvényesül az az esztétikai minőség, amely az egyszerűség mögött rejlő nemes érzület, társadalmi vonzatú igazság hordozója.” (Bereczky Loránd művészettörténész: Galambos Tamásról. Galambos Tamás képíró művészete – Budapest, 1994)
„Galambos Tamás újrafogalmazza a mítoszokat, újrateremti hőseiket, színekkel, formákkal képein úgy, hogy egyszerre hirdeti a nemzedékek formálta tartalom igazságait, és a mai, XX. századi igazságokat, amit a festő, korunk művésze ad hozzá újrafogalmazásaihoz. Itt, ebben a többletben kell keresnünk Galambos pikturájának értelmét; abban a sajátos viszonyulásban, amellyel felmutatja a bibliai történetet, kissé mosolyogva, ironikusan, de ugyanakkor nosztalgiával, az elmúlt, a letűnt és visszahozhatatlan iránt.” (Tölgyesi János művészettörténész: Galambos Tamás képei. Jelenkor, 1968)
„A Galambos-képeken megidézett hangyák, sáskák és lepkék, a gyíkok, a kaméleonok, a portrészerűen megjelenített baglyok, a bibliai alakok, a diktátorok és a katonák, a mutatványosok, a bábjátékosok és az építmények, a tájak túlfokozott dekorativitása, tündökletessé, gyanúsan tetszetőssé érlelt szépsége furcsa, ambivalens befogadói érzetek élesztője. … A nagy egységekből felépített, világosan komponált – nagy távlatokat teremtő vagy parányvilágokat monumentálissá alakító, fölényes látószögek megnyitásával összegző hatású – műveket mérhetetlenül aprólékos kidolgozás, míves részletezés jellemez.” (Wehner Tibor: Borzolt illúziók – Galambos Tamás festészetéről. Mai Magyar Képzőművészet. 9, Galambos Tamás monográfia – Budapest, 2009)
Egyéni kiállítások (válogatás) 1960 Képzőművészeti Főiskola, Budapest 1964 Jurkka Teater, Helsinki, Finnország 1966 Mednyánszky Terem, Budapest 1968 Janus Pannonius Múzeum, Pécs 1968 Galleria Viotti, Torino, Olaszország 1968 Arno Art Gallery, Firenze, Olaszország 1968 Galleria d' Arte Venezia, Milánó, Olaszország 1970 Medgyessy Terem, Debrecen 1971 Galleria Viotti, Torino, Olaszország 1973 Salotto dell' Arte, Milánó, Olaszország 1974 Galleria Viotti, Torino, Olaszország 1974 Galleria dell Arte Arno, Firenze, Olaszország 1976 Atelier Mensch, Hamburg, Németország 1977 Wloclawek Városi Galéria, Lengyelország 1977 Slupsk Városi Múzeum, Lengyelország 1978 Gekkoso Gallery, Tokió, Japán 1978 Gekkoso Gallery, Szapporo, Japán 1978 Galerié sin Paora, Párizs, Franciaország 1979 Gekkoso Gallery, Kagoshima, Japán 1979 Gallery Kapa, Athén, Görögország 1981 Atelier Mensch, Hamburg, Németország 1981 Csók Galéria, Budapest 1982 Contini Galeria de Arte, Caracas, Venezuela 1982 Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1983 Kék Kápolna, Boglárlelle 1984 Hatvani Galéria, Hatvan 1984 Carchpenny Art Gallery, Los Angeles, USA 1985 Contini Galeria de Arte, Caracas, Venezuela 1986 Atelier Mensch, Hamburg, Németország 1986 Galleri Smedbyn, Huskvarna, Svédország 1988 Portals LTD, Chicago, USA 1990 Báthori Muzeum, Nyírbátor 1991 Daiwa Gallery, Toyama, Japán 1992 Hell und Hell. München, Németország 1992 Galerié Pro Arte Kasper, Morges, Svájc 1994 Contioni Galeria de Arte, Caracas, Venezuela 1995 Alstadthalle, Zug, Svájc 1996 Contini Galeria de Arte, Caracas, Venezuela 1997 Vigadó Galéria, Budapest 1997 Altstadthalle, Zug, Svájc 1999 Móra Ferenc Múzeum, Szeged 2003 Művészetek Háza, Eger 2005 Hamilton Aulich Art, Budapest 2005 Volks-Bank Galéria, Budapest 2007 Csók Galéria, Budapest 2009 Ráday Galéria-Faur Zsófi, Budapest 2010 Vármúzeum, Simontornya 2010 San Marco Művelődési Ház, Budapest 2011 Vármúzeum, Sárvár 2011 Ráday Galéria-Faur Zsófi, Galéria, Budapest 2012 Balatoni Múzeum, Keszthely
Csoportos kiállítások (válogatás) 1963 A Képzőművészeti Főiskola szocialista akadémikus szemlélete ellen rendezett, majd betiltott kiállítás. Képzőművészeti Főiskola, Budapest 1966-67-68-69-70-71-72-73 Stúdiókiállítás, Enst Múzeum, Budapest 1967-2011 Szegedi Nyári Tárlat 1968 XI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1969 Glagow-Rothenburg Schwabishall. Magyar Művészet kiállítássorozat. Anglia-Németország 1969 Magyar Művészet 1954-69-ig. Műcsarnok, Budapest 1970 Burre Galleries, New York 1970 Salone Regalo Novita, Genova, Olaszország 1970 Szilágy Gallery, Beverly Hills, Kalifornia 1971 Madison Squer Garden, New York 1971 Új Művek, Műcsarnok, Budapest 1971 Salon Grand Palais des Champs Elysées, Párizs 1971 Galeria Openo, Párizs 1971 Kunsthaus am Museum(Carola van Ham), Köln, Ny.Németország 1972 Salon 72 Grand Palais, Párizs 1972 Salon Comparaisons Grand palais, Párizs 1972 The Medici Gallery, London 1972-74-76-79 Morges Concours international Prix Pro Penture Naive, Svájc 1972 The Municipal Museum of Arts, Los Angeles 1972 Municipal Art Gallery, Los Angeles 1973 Musee de L, Athenee, Genf, Svájc 1973 Csontváry Terem, Budapest 1973-76-78 Musee d' Art Naif de Ille de France, Vicq, Franciaország 1974 Kunstmesse, Basel, Svájc 1975 Csontvári Terem, Jubileumi Kiállítás, Budapest 1975-76-77 Magyar Művészet, Tokyo-Kyoto, Japán 1975 Europaishe Malerei Kunstverein, Konstanz, Ny. Németország 1975 „Heves megyeiek” Hatvani Galéria, Hatvan 1975 Kulturhisstorisches Museum, Magdeburg. Ny. Németország