A Doktor House című amerikai kórházsorozat második évadát 2005. szeptember 13-án mutatták be az Egyesült Államokban a FOX csatornán. Magyarországon 2007 márciusában debütált a TV2-n, majd 2023-ban új szinkronnal a SkyShowtime streamingszolgáltatónál.

Az évad során House próbál megküzdeni a Stacy iránti érzelmeivel, miközben a nő, akinek férjét, Markot porfíriával diagnosztizálták, a kórházban kezd el dolgoznihttps://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2005/11/07/AR2005110701123.html.

Az évad szinkronizálása közben hunyt el Szakácsi Sándor, aki House magyar hangja volt. A szinkron már korábban elkészült, ugyanis az eredeti tervek szerint a TV2 már 2006 augusztusában, az első évad után közvetlenül leadta volna a második évadot is, ezért annak felét leszinkronizáltatták. Végül csak a következő év márciusában, már Szakácsi halála után mutatták be az egészet. A 2007. június 6. napján bemutatott "Figyelemelterelés" című rész első felében még Szakácsi szinkronizált, a reklámszünetet megelőzően egy pár másodpercig a "Szakácsi Sándor (1952–2007)" felirat volt látható a képernyőn, majd a reklám után már Kulka János szinkronjával folytatódott az epizód. Ez azonban csak ennél a vetítésnél volt így, az RTL 2025-ben úgy vetítette az epizódot, hogy nem volt szinkroncsere, így a teljes 12. részt Szakácsi Sándor hangjával hallható.

Szereplők

Főszereplők

Hugh Laurie mint Dr. Gregory House (magyar hangja Szakácsi Sándor a 12. rész első feléig, Kulka János a 12. rész 2. felétől, a SkyShowtime szinkronjában Fekete Ernő) Lisa Edelstein mint Dr. Lisa Cuddy (magyar hangja Györgyi Anna) Omar Epps mint Dr. Eric Foreman (magyar hangja Holl Nándor) Robert Sean Leonard mint Dr. James Wilson (magyar hangja Selmeczi Roland, a SkyShowtime szinkronjában Varga Gábor) Jennifer Morrison mint Dr. Allison Cameron (magyar hangja Zsigmond Tamara) Jesse Spencer mint Dr. Robert Chase (magyar hangja Fekete Zoltán)

Visszatérő szereplők

Sela Ward mint Stacy Warner (magyar hangja Kocsis Mariann) Stephanie Venditto mint Brenda Previn nővér Currie Graham mint Mark Warner Diane Baker mint Blythe House R. Lee Ermey mint John House Charles S. Dutton mint Rodney Foreman Ron Perkins mint Dr. Ron Simpson

Vendégszereplők Laura Allen, Yareli Arizmendi, Matthew John Armstrong, Mackenzie Astin, Christine Avila, Marshall Bell, Peter Birkenhead, Tamara Braun, Yvette Nicole Brown, Dan Butler, Scott Michael Campbell, Christopher Carley, Jewel Christian, Michelle Clunie, Aasha Davis, Thomas Dekker, Stephanie Erb, Elle Fanning, Bruce French, Erica Gimpel, Greg Grunberg, Wings Hauser, Taraji P. Henson, Howard Hesseman, Wil Horneff, Ryan Hurst, James Immekus, LL Cool J, William Katt, Mimi Kennedy, Edward Kerr, Elias Koteas, Nathan Kress, Tom Lenk, Ron Livingston, Samantha Mathis, Jayma Mays, Eddie Mills, Cynthia Nixon, Michael O'Keefe, America Olivo, Kip Pardue, Randall Park, Sasha Pieterse, Kristoffer Polaha, Clifton Powell, Keri Lynn Pratt, Cameron Richardson, Charlie Robinson, Ignacio Serricchio, Vicellous Reon Shannon, Allison Smith, Christie Lynn Smith, D. B. Sweeney, Chris Tallman, Michelle Trachtenberg, Hillary Tuck, Alanna Ubach, Stephanie Venditto, Tom Verica, J.R. Villarreal és Julie Warner.

Cselekmény

Források

02