Winkler József (Budapest, 1898. június 11. – St. Gallen, 1981. június) válogatott labdarúgó, kapus, csatár, labdarúgóedző. Testvér Winkler Róbert (1900–1971) szintén válogatott labdarúgó volt. A sportsajtóban Winkler I néven volt ismert.
Pályafutása Klubcsapatban A Winkler fiúk, az egyaránt a válogatottságig jutó Csibi (azaz József, a Winkler I.) és Róbert (Winkler II.), valamint a Vasast erősítő Ödön (Winkler III) igazi futballcsemeték voltak, mert apjuk részvevője volt annak a pékerdei emlékezetes találkozónak, amikor először kergettek futball-labdát Magyarországon. 1914–1920 között az MTK labdarúgója volt, ahol négy bajnoki címet szerzett a csapattal. Alapembernek csak Schaffer Alfréd távozása után (1919), utolsó teljes hazai idényében számított. 1920-ban Svájcba költözött, ottani második klubjából, a zürichi Young Fellows-ból is meghívást kapott a válogatottba 1925-ben. Meghívása szenzációnak számított itthon; ritkaságot jelentett akkor még egy légiós meghívása a nemzeti tizenegybe.
Magas termetű, de nehézkes mozgású technikás játékos volt. Eleinte kapusként játszott az MTK-ban, de csatárként lett válogatott.
A válogatottban 1916–1925 között négy alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban és egy gólt szerzett.
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1916–1917, 1917–1918, 1918–1919, 1919–1920
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók