Vajda Lajos Stúdió (VLS) 1972-ben alapították fiatal művészek, jeles alapítói feLugossy László.és ef Zámbó István, Matyófalvi Gábor, Holdas György, Aknay János. Székhely: Szentendre, Péter Pál utca 6. sz.

Tevékenysége

Fő célja kortárs művészek alkotásainak bemutatása, ma már Vajda Lajos Stúdió Galéria néven szerepel, sőt az eredeti műhely jelleget is hangsúlyozzák: Vajda Lajos Stúdió Galéria, VLS Pinceműhely. A névadó, Vajda Lajos kiváló festőművész nevét tiszteletből vették fel, természetesen nemcsak Vajda szürreális festési hagyományait óhajtották közvetlenül folytatni, az aktuális stílusirányok kaptak és kapnak teret, ezek közt a Vajdáéval is rokonítható szürrealizmus is ott szerepelt, de a dadaizmus, a happening is, a hírhedtté vált Nalaja happening az 1970-es években. 1980-tól az A. E. Bizottság zenekart hozták létre, amelynek énekese fe Lugossy László volt, további tagjai Wahorn András, Bernáthy Sándor, 1986-ig működtek.

Nagy tematikus kiállításokat rendeztek (Új Vegyes, SZAFT),Ironikus rövidítés:SZemélyes, szimbolikus, szürreális, szuverén; Absztrakt (alanyi); Figurális, fikciószerű; Tárgyias, multimédiás, magánmitológikus.) minden a non-konformizmusról és az életigenlésről szólt.

1973-ban nyitották meg pinceműhelyüket. Ami összekapcsolta az itt alkotó fiatal művészeket, az a konstruktív szürrealista tematika és a geometrikus-konstruktív irányzatok és a szürrealista-újprimitív vonulat. Az 1980-as évek második felében szabadiskolát nyitottak.

Az 1980-as évek végén együttműködtek a MAMŰ csoporttal, közös kiállításokat rendeztek, például Unicornis (1991). Később kisebb csoportok állítottak ki, köztük a Pentaton csoport (Aknay, Bereznai, Kis Tóth, Matyófalvi és Vincze) 1992-ben. Számos teljesen egyéni kiállítást is rendeztek.

30 éves jubileumi kiállítását 2002-ben a Műcsarnokban tartotta a szentendrei VLS.

VLS tagjai Azok nevei betűrendben, akik az 1970-80-as években és a 90-es évek elején csatlakoztak. Aknay János Agócs Attila Balogh István Vilmos Bereznai Péter Bernáthy Sándor Borgó György Csaba Bukta Imre Csajka Gábor Cyprian Gubis Mihály Győrffy Sándor Haász István Holdas György Imreh Tibor Joláthy Attila Kis Tóth Ferenc Krizbai Sándor Lois Viktor feLugossy László Matyófalvi Gábor Mikó F. László Selényi Károly István Szirtes János Tóth István Vincze Ottó Wahorn András ef Zámbó István

Jegyzetek

Források Kovalovszky Mária: A modern magyar festészet remekei : 1896-2003. Budapest : Corvina Kiadó, 2005. Vajda Lajos Stúdió lásd 173. p.  Kortárs művészeti lexikon. 3. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2001. Vajda Lajos Stúdió lásd 805. p. 

További információk Vajda Lajos Stúdió működése, artportal.hu

150px150px150px150px

Kategória:Művésztelepek, iskolák Kategória:Magyar képzőművészet Kategória:Magyar iparművészet Kategória:Magyar zenei intézmények Kategória:Szentendre kultúrája