Zsuráfszky Zoltán (Szikszó, 1956. szeptember 30. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar táncművész, koreográfus, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Életpályája Zsuráfszky Zoltán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szikszón született 1956. szeptember 30-án Zsuráfszky Zoltán és Réti Erzsébet gyermekeként.
1971–1975 között az Állami Balettintézet diákja volt. 1981–1985 között a Eszterházy Károly Főiskola (Eger) pedagógia–népművelés szakának hallgatója volt.
1973 óta néprajzi gyűjtésekben vesz részt Erdélyben, Lengyelországban, Magyarországon. 1975–1983 között a Magyar Állami Népi Együttes táncosa, majd tánckarvezetője volt. 1980–1990 között a JATE Néptáncegyüttesének művészeti vezetője volt. 1981–1991 között a gyöngyösi Vidróczki Együttes művészeti vezetője volt. 1984–1991 között a Kodály Kamara Táncegyüttes koreográfusa és művészeti vezetője volt. 1987-ben Egy mondat… című önálló estet mutatott be. 1991–1993 között a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője, 1993–2001 között pedig ügyvezető igazgatója volt. 2001 óta a Honvéd Együttes Budapest Táncegyüttesének művészeti igazgatója. 2014-től a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) művészeti vezetője. 2018. január 1-től a Honvéd Együttes ügyvezető igazgatója.
Magánélete 1986-ban házasságot kötött Zs. Vincze Zsuzsával. Négy gyermekük van: Zoltán (1984), Lilla (1989), Márton (1998), Fekete Zsuzsanna (1982).
Színházi munkái Árpád népe Ballada Ballare – Arany János balladák Bankett Bánk bán Bartók+Kodály Bartókozmosz Benyovszky Betyárvilág Boldog emberek Boldogasszony vendégség Bonchida háromszor Cigány kurázsi Csárdás! – A kelet tangója Csipkerózsika Diótörő Dózsa Dracula Drakula utolsó tánca Egri csillagok Fekete gyöngyök Háry János Hullámzó világ A hős és a csokoládékatona István, a király Kalotaszeg Kiegyezés Koldusopera Magyar Carmen Magyar hősök, csaták és szerelmek Makrokozmosz Mátyás, a világ királya Mezőség Nem élhetek muzsikaszó nélkül Sárkánymese Spirit of Hungary Szék Táncoló Tavasz A Tenkes kapitánya Téli Tánc Tündérmese Dózsa Lehár Ferenc: Cigányszerelem A hűtlen feleség Szabadság, szerelem – Petőfi a vitéz
Filmjei Szatmári bál (2004) Egy mondat a szerelemről (2006) Benyovszky (2008) A halálba táncoltatott leány (2011)
Kötetei Váradi Levente–Zsuráfszky Zoltán: Gyimestől Chicagóig. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes útinaplója; Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft., Bp., 2018
Díjai A Népművészet Ifjú Mestere (1977) Az Év Táncosa (1985) KISZ-díj (1987) SZOT-díj (1989) Magyar Művészetért díj (1989) Harangozó Gyula-díj (1993) Érdemes művész (2002) Az Év Koreográfusa díj (2005) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006) Kiváló művész (2010) Kossuth-díj (2013) Címzetes főiskolai tanár – Magyar Táncművészeti Főiskola (2015) "Szikszó Városért" Pro Urbe díj (2015) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2021) A Nemzet Művésze (2022)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
További információk Életrajza a Honvéd Együttes honlapján Táncélet.hu Színházi adattár
Férfitánc. Portré Zsuráfszky Zoltánról; interjú Jálics Kinga; Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft., Bp., 2016 (A magyar táncművészet nagyjai) Életrajza a Nemzeti Táncszínház honlapján
Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Szikszóiak Kategória:Gyöngyösiek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Harangozó Gyula-díjasok Kategória:1956-ban született személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai