A 2010-es úszó-Európa-bajnokságot ("úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó-Európa-bajnokság") 2010. augusztus 4. és augusztus 15. között rendezték meg Budapesten. A hosszútávúszó versenyeket Balatonfüreden tartották. Budapest 2008. szeptember 27-én kapta meg az Eb rendezési jogát. Budapest korábban három alkalommal rendezett Eb-t, 1926-ban, majd 1958-ban, legutóbb pedig 2006-ban.
Összesen 61 versenyszámban avattak Európa-bajnokot. Úszásban a férfiaknál és nőknél is egyaránt 20-20, hosszútávúszásban 3-3, valamint 1 csapatversenyt, műugrásban 5-5 versenyszámot rendeztek. Szinkronúszásban 4 versenyszámban hirdettek győztest.
Az Európa-bajnokságon 43 ország 966 sportolója vett részt, ami az Európa-bajnokságok történetében rekord volt.
A magyar csapat 6 aranyérmet, 4 ezüstérmet és 4 bronzérmet nyert. Cseh László és Hosszú Katinka két–két egyéni aranyérmet nyert, valamint Gyurta Dániel lett Európa-bajnok, és a női 4×200 méteres gyorsúszásban is magyar győzelem született. Magyar váltó utoljára az 1952-es olimpián, valamint az 1954-es Európa-bajnokságon nyert.
Eseménynaptár ● Megnyitó ünnepség ● Versenynap ● Döntő(k) ● Záró ünnepség
Augusztus 456789101112131415T Ünnepségek ● ● Úszás455747840 Hosszútávúszás221117 Műugrás11222210 Műúszás224 Döntők 2 2 1 3 3 4 6 6 9 6 9 10 61
Úszás SElőfutamok (selejtezők)EElődöntőkDDöntőAz előfutamokat mindennap 9:30-tól, az elődöntőket és a döntőket 17:00 – 19:00 között rendezik.
+Férfi Augusztus9101112131415 50 m-es gyorsSED100 m-es gyorsSED200 m-es gyorsSED400 m-es gyorsSD800 m-es gyorsSD1500 m-es gyorsSD 50 m-es hátSED100 m-es hátSED200 m-es hátSED 50 m-es mellSED100 m-es mellSED200 m-es mellSED 50 m-es pillangóSED100 m-es pillangóSED200 m-es pillangóSED200 m-es vegyesSED400 m-es vegyesSD4 × 100 m-es gyorsSD4 × 200 m-es gyorsSD4 × 100 m-es vegyesSD
+Női Augusztus9101112131415 50 m-es gyorsSED100 m-es gyorsSED200 m-es gyorsSED400 m-es gyorsSD800 m-es gyorsSD1500 m-es gyorsSD 50 m-es hátSED100 m-es hátSED200 m-es hátSED 50 m-es mellSED100 m-es mellSED200 m-es mellSED 50 m-es pillangóSED100 m-es pillangóSED200 m-es pillangóSED200 m-es vegyesSED400 m-es vegyesSD4 × 100 m-es gyorsSD4 × 200 m-es gyorsSD4 × 100 m-es vegyesSD
Műugrás SSelejtezőDDöntő
+Férfi Augusztus9101112131415 1 mSD 3 mSD10 mSD 3 m-es szinkronSD10 m-es szinkronSD
+Női Augusztus9101112131415 1 mSD 3 mSD10 mSD 3 m-es szinkronSD10 m-es szinkronSD
Műúszás SSelejtezőDDöntő
Augusztus45678 egyéniSD párosSD csapatSD kombinációs kűrD
Hosszútávúszás DDöntő
Augusztus45678 Férfi 5 kmD Férfi 10 kmD Férfi 25 kmD Női 5 kmD Női 10 kmD Női 25 kmD Csapat 5 kmD
A magyar versenyzők eredményei
Úszásban a 800 és 1500 méteres távok kivételével valamennyi számban négy magyar versenyző indult. Úszásban azonban az azonos nemzet úszói közül csak a két legjobb versenyző juthatott tovább a következő fordulóba, az időeredmények sorrendjében.
Érmesek ÉremVersenyzőVersenyszámDátumCseh LászlóúszásFérfi 200 m vegyesHosszú KatinkaúszásNői 200 m vegyesGyurta DánielúszásFérfi 200 m mellMutina ÁgnesDara EszterHosszú KatinkaVerrasztó EvelynúszásNői 4 × 200 m gyorsHosszú KatinkaúszásNői 200 m pillangóCseh LászlóúszásFérfi 400 m vegyesHosszú KatinkaúszásNői 400 m vegyesVerrasztó EvelynúszásNői 200 m vegyesJakabos ZsuzsannaúszásNői 200 m pillangóVerrasztó DávidúszásFérfi 400 m vegyesKis GergőúszásFérfi 400 m gyorsJakabos ZsuzsannaúszásNői 400 m vegyesMutina ÁgnesúszásNői 200 m gyorsBarta NóraműugrásNői 3 m műugrás
Éremtáblázat (A táblázatban Magyarország eltérő háttérszínnel kiemelve.) HelyezésNemzetAranyEzüstBronzÖsszesen1.1378282.893203.887234.667195.656176.644147.344118.32499.222610.144911.124712.120313.113514.112415.101216.020217.010117.010117.010120.0022Összesen616261184 Férfi 5 km-es hosszútávúszásban holtverseny miatt két bronzérmet osztottak ki. Női 100 m-es mellúszásban holtverseny miatt két ezüstérmet osztottak ki, bronzérmes nem volt.
Eredmények Úszás CR: Európa-bajnoki rekord ER: Európa-rekord Férfi 50 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 15.Frédérick Bousquet21,49Stefan Nystrand21,69Fabien Gilot21,76100 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 13.Alain Bernard48,49Jevgenyij Lagunov48,52William Meynard48,56200 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 11.Paul Biedermann1:46,06Nyikita Lobincev1:46,51Sebastiaan Verschuren1:46,91400 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 9.Yannick Agnel3:46,17Paul Biedermann3:46,30Kis Gergő3:48,14800 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 13.Sébastien Rouault7:48,28CRChristian Kubusch7:49,12Samuel Pizzetti7:49,941500 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 11.Sébastien Rouault14:55,17Pál Joensen14:56,90Samuel Pizzetti14:59,7650 m-es hátúszásDöntő: augusztus 12.Camille Lacourt24,07Liam Tancock24,70Guy Barnea25,04100 m-es hátúszásDöntő: augusztus 10.Camille Lacourt52,11ERJérémy Stravius53,44Liam Tancock53,86200 m-es hátúszásDöntő: augusztus 14.Sztanyiszlav Donyec1:57,18Markus Rogan1:57,31Benjamin Stasiulis1:57,3750 m-es mellúszásDöntő: augusztus 14.Fabio Scozzoli27,38Dragos Agache27,47Lennart Stekelenburg27,51100 m-es mellúszásDöntő: augusztus 10.Alexander Dale Oen59,20CRHugues Duboscq1:00,15Fabio Scozzoli1:00,41200 m-es mellúszásDöntő: augusztus 12.Gyurta Dániel2:08,95CRAlexander Dale Oen2:09,68Hugues Duboscq2:11,0350 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 10.Rafael Muñoz Perez23,17Frédérick Bousquet23,41Jevgenyij Korotiskin23,43100 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 14.Jevgenyij Korotiskin51,73CRJoeri Verlinden51,82Konrad Czerniak52,16200 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 12.Paweł Korzeniowski1:55,00Nyikolaj Szkvorcov1:56,13Ioannis Drymonakos1:57,10200 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 11.Cseh László1:57,73CRMarkus Rogan1:58,03Joe Roebuck1:59,46400 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 15.Cseh László4:10,95Verrasztó Dávid4:12,96Gal Nevo4:15,104 × 100 m-es gyorsúszás váltóDöntő: augusztus 9. Jevgenyij LagunovAndrej GrecsinNyikita LobincevDanyila Izotov3:12,46CRFabien GilotYannick AgnelWilliam MeynardAlain Bernard3:13,29Stefan NystrandLars FrölanderRobin AndreassonJonas Persson3:15,074 × 200 m-es gyorsúszás váltóDöntő: augusztus 14.Nyikita LobincevDanyila IzotovSzergej PerunyinAlekszandr Szuhorukov7:06,71CRPaul BiedermannTim WallburgerRobin BackhausClemens Rapp7:08,13Yannick AgnelClément LefertAntton HarambouréJérémy Stravius7:09,704 × 100 m-es vegyesúszás váltóDöntő: augusztus 15.Camille LacourtHugues DuboscqFréderick BousquetFabien Gilot3:31,32CRSztanyiszlav DonecRoman SzludnovJevgenyij KorotiskinJevgenyij Lagunov3:33,29Nick DriebergenLennart StekelenburgJoeri VerlindenSebastiaan Verschuren3:33,99
Női 50 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 15.Therese Alshammar24,45Hinkelien Schreuder24,66Francesca Halsall24,67100 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 11.Francesca Halsall53,58Alekszandra Heraszimena53,82Femke Heemskerk54,12200 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 14.Federica Pellegrini1:55,45CRSilke Lippok1:56,98Mutina Ágnes1:57,12400 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 15.Rebecca Adlington4:04,55Ophélie-Cyrielle Étienne4:05,40Lotte Friis4:07,10800 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 12.Lotte Friis8:23,27Ophélie-Cyrielle Étienne8:24,00Federica Pellegrini8:24,991500 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 14.Lotte Friis15:59,13Grainne Murphy16:02,29Erika Villaecija16:05,0850 m-es hátúszásDöntő: augusztus 14.Alekszandra Heraszimena27,64CRDaniela Samulski27,99Mercedes Peris Minguet28,01100 m-es hátúszásDöntő: augusztus 12.Gemma Spofforth59,80Elizabeth Simmonds1:00,19Jenny Mensing1:00,72200 m-es hátúszásDöntő: augusztus 10.Elizabeth Simmonds 2:07,04Gemma Spofforth2:08,25Duane da Rocha Marce2:10,4650 m-es mellúszásDöntő: augusztus 15.Julija Jefimova30,29CRKate Haywood31,12Jennie Johansson31,24100 m-es mellúszásDöntő: augusztus 11.Julija Jefimova1:06,32Rikke Møller PedersenJennie Johansson1:07,36200 m-es mellúszásDöntő: augusztus 13.Anasztaszija Csaun2:23,50CRSara Nordenstam2:24,42Rikke Møller Pedersen2:24,9950 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 10.Therese Alshammar25,63Jeanette Ottesen25,69Melanie Henique26,09100 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 13.Sarah Sjöström57,32Francesca Halsall57,40Therese Alshammar57,80200 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 15.Hosszú Katinka2:06,71Jakabos Zsuzsanna2:07,06Ellen Gandy2:07,54200 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 12.Hosszú Katinka2:10,09CRVerrasztó Evelyn2:10,10Hannah Miley2:10,89400 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 9.Hannah Miley4:33,09CRHosszú Katinka4:36,43Jakabos Zsuzsanna4:37,924 × 100 m-es gyorsúszás váltóDöntő: augusztus 9.Daniela SamulskiSilke LippokLisa VittingDaniela Schreiber3:37,72Amy SmithFrancesca HalsallJessica SylvesterJoanne Jackson3:38,57Josefin LillhageTherese AlshammarSarah SjöströmGabriella Fagundez3:38,814 × 200 m-es gyorsúszás váltóDöntő: augusztus 12.Mutina ÁgnesDara EszterHosszú KatinkaVerrasztó Evelyn7:52,49Balmy CarolieEtienne Ophelie CyriellFarrell MargauxMuffat Camille7:52,69Rebecca AdlingtonJazmin CarlinHannah MileyJoanne Jackson7:55,294 × 100 m-es vegyesúszás váltóDöntő: augusztus 15.Gemma SpofforthKate HaywoodFrancesca HalsallAmy Smith3:59,72Henriette StenkvistJoline HöstmanTherese AlshammarSarah Sjöström4:01,18Jenny MensingCaroline RuhnauDaniela SamulskiSilke Lippok4:03,22
Műugrás
Férfi 1 m-es műugrásDöntő: augusztus 11., 15:30Illja Kvasa433,90Patrick Hausding430,25Javier Illana414,353 m-es műugrásDöntő: augusztus 13., 19:00Patrick Hausding463,20Ilja Zaharov458,15Jevgenyij Kuznyecov455,8010 m-es toronyugrásDöntő: augusztus 15., 19:00Sascha Klein534,85Patrick Hausding516,45Vadim Kaptur515,803 m-es szinkronugrásDöntő: augusztus 12., 15:30Illja KvasaOlekszij Prihorov 431,67Stephan FeckPatrick Hausding427,95Dmitrij SzautyinJurij Kunakov410,4310 m-es szinkronugrásDöntő: augusztus 14., 15:30Sascha KleinPatrick Hausding478,11Viktor MinyibajevIlja Zaharov466,95Timofei HordeicsikVadim Kaptur426,03 Női 1 m-es műugrásDöntő: augusztus 10., 15:30Tania Cagnotto299,70Anna Lindberg293,70Anasztaszija Pozdnyakova282,653 m-es műugrásDöntő: augusztus 14., 19:00Nagyezsda Bazsina324,10Anasztaszija Pozdnyakova316,40Barta Nóra291,7510 m-es toronyugrásDöntő: augusztus 12., 19:00Christin Steuer354,50Bátki Noémi343,80Julija Koltunova340,453 m-es szinkronugrásDöntő: augusztus 15., 15:30Tania CagnottoFrancesca Dallapè327,90Olena FedorovaHanna Piszmenszka312,00Anasztaszija PozdnyakovaSzvetlana Filippova307,5010 m-es szinkronugrásDöntő: augusztus 13., 15:30Christin SteuerNora Subschinski319,68Julija ProkopcsukAlina Csaplenko306,30Monique GladdingMegan Sylvester300,66
Csapat
A csapat versenyszám csak bemutatóként szerepelt az Európa-bajnokságon.
CsapatChristin SteuerSascha Klein398,15Julija KoltunovaIlja Zaharov396,35Claire FebvayMatthieu Rosset381,00
Szinkronúszás egyéni szabad programDöntő: augusztus 7., 10:00Natalja Iscsenko98,900Andrea Fuentes96,600Lolita Ananaszova93,000páros szabad programDöntő: augusztus 8., 10:00Natalja IscsenkoSzvetlana Romasina98,700Ona CarbonellAndrea Fuentes96,700Darja JuskoKszenija Szidorenko93,400csapat szabad programDöntő: augusztus 7., 18:00Natalja IscsenkoElvira HaszjanovaDarja KorobovaAlekszandra PackevicsSzvetlana RomasinaAlla SiskinaAnzselika TyimanyinaAlekszandra Zujeva99,000Clara BasianaAlba CabelloOna CarbonellMargalida CrespíAndrea FuentesThaïs HenríquezPaula KlamburgCristina Salvador96,900Lolita AnanaszovaInha HilljerOlena HrecsikninaJulija MarjankoOlekszandra SzabadaKaterina SzadurszkaKszenija SzidorenkoAnna Volosina92,800kombinációs kűrDöntő: augusztus 8., 18:00Anasztaszija JermakovaNatalja IscsenkoElvira HaszjanovaDarja KorobovaOlga KuzselaAlekszandra PackevicsSzvetlana RomasinaAlla SiskinaAnzselika TyimanyinaAlekszandra Zujeva 98,300Clara BasianaAlba CabelloOna CarbonellMargalida CrespíAndrea FuentesThaïs HenríquezPaula KlamburgIrene MontrucchioIrina RodríguezCristina Salvador97,000Lolita AnanaszovaInha HilljerOlena HrecsikninaDarja JuskoOlha KondrasovaJulija MarjankoOlekszandra SzabadaKaterina SzadurszkaKszenija SzidorenkoAnna Volosina94,100
Hosszútávúszás A hosszútávúszó versenyeket Balatonfüreden rendezték. Férfi