Diego Roberto Godín Leal vagy egyszerűen Diego Godín (Rosario, Uruguay, 1986. február 16.) visszavonult uruguayi labdarúgó, hátvéd.

Pályafutása

Godín 2003-ban, a Cerróban kezdte profi pályafutását, 2006-ban, 20 évesen Uruguay egyik legerősebb csapatához, a Nacional Montevideohoz igazolt. Érettsége és jó vezetői képességei miatt hamar megkapta a csapatkapitányi karszalagot.

2007 augusztusában ötéves szerződést kötött a spanyol Villarrealal. 2007. október 7-én, az Osasuna ellen szerezte első gólját. Ez mindössze a második meccse volt új csapatában. A szezon végén a második helyen végzett a klub, ez máig a legjobb bajnoki helyezésük.

Atletico Madrid

2010. augusztus 4-én igazolt a kisebbik madridi klubhoz, miután az előző szezonban 36 meccsen három gólt szerzett. Első mérkőzését augusztus 27-én játszotta, az Internazionale elleni győztes UEFA-szuperkupa meccsen. 2013. augusztus 1-én új szerződést kötött, ami 2018-ig szól. 2014. május 17-én gólt szerzett a bajnokság utolsó fordulójában a FC Barcelona ellen(1-1),hozzásegítve csapatát a bajnoki címhez, ami 1996 óta az első volt. Egy hét múlva a Real Madrid elleni UEFA-bajnokok ligája döntőben is eredményes volt.(1-4)

Atlético Mineiro 2022. január 12-én egy évre aláírt a brazil CA Mineiro csapatához. Február 6-án debütált a Minas Gerais állami bajnokságban a Patrocinense ellen. 2022. június 20-án bejelentette, hogy távozik miután nem sikerült kezdőjátékossá válnia.

Vélez Sarsfield 2022. június 21-én az argentin Vélez Sarsfield másfél évre szerződtette.

2023. július 30-án bejelentette visszavonulását.

Porongos

Fél évvel visszavonulása után leigazolta a Porongos.

Válogatott

Godín 2005-ben, 19 évesen, egy Mexikó elleni barátságos meccsen debütált az uruguayi válogatottban. Részt vett a 2007-es Copa Américán és a 2010-es világbajnokságon. A 2011-es Copa America győztes csapatnak is a tagja volt. Részt vett a 2013-as Konföderációs kupán, és Oscar Tabárez őt tette meg csapatkapitánynak a 2014-es brazíliai világbajnokságon és a 2015-ös chilei Copa Americán is.

Sikerei, díjai Spanyol bajnok: 2013-14 Copa del Rey: 2012-13 Spanyol szuperkupa: 2014 UEFA-szuperkupa: 2010,2012 Európa-liga: 2011–12, 2017–18 UEFA-bajnokok ligája döntős: 2013-14, 2015-16 Copa America győztes: 2011

Játékos statisztikái Klubcsapatokban Legutóbb frissítve: 2020. július 28-án lett. KlubSzezonBajnokság KupaNemzetközi EgyébÖsszesenDivízióMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólCerro2003Primera División2000——20200414010——150200517100——1712005–0630500——305Összesen63610——646Nacional2006–07Primera División26040162—462Összesen26040162—462Villarreal2007–08La Liga2413070—3412008–093100070—3802009–103632060—443Összesen91450200—1164Atlético Madrid2010–11La Liga2501131103022011–1227210131—4132012–133515010104212013–1434452102205182014–153433091204842015–1631130120—4612016–1731350110—4732017–1830031120—4512018–19303206110395Összesen277172847767038927Internazionale2019–20Serie A2212070—311Teljes karrier4792840412087064640

A válogatottban Legutóbb frissítve: 2019. november 18-án lett

ÉvMérk.Gól 20051020069320078020089020099020107020119020129020131402014111201511320169120177020181102019110Összesen1358

Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Gól Végeredmény Verseny 1. 2006. május 27. Crvena zvezda Stadion, Belgrád, Szerbia 1–1 1–1 Barátságos mérkőzés 2. 2006. augusztus 16. Alexandriai stadion, Alexandria, Egyiptom 1–0 2–0 3. 2006. október 18. Centenario, Montevideo, Uruguay 1–0 4–0 4. 2014. június 24. Arena das Dunas, Natal, Brazília 1–0 1–0 2014-es világbajnokság 5. 2015. október 8. Hernando Siles, La Paz, Bolívia 1–0 2–0 2018-as világbajnokság-selejtező 6. 2015. október 13. Centenario, Montevideo, Uruguay 1–0 3–0 7. 2015. november 17. 1–0 3–0 8. 2016. június 5. University of Phoenix Stadium, Glendale, Egyesült Államok 1–1 1–3 Copa América Centenario

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Uruguayi labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Cerro labdarúgói Kategória:A Club Nacional de Football labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Cagliari labdarúgói Kategória:Az Atlético Mineiro labdarúgói Kategória:A Vélez Sarsfield labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Copa América-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói