A 2010–11-es Szúper Línga Eláda a görög labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 75. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 16 csapat részvételével 2010. augusztus 27-én kezdődött és 2011. április 17-én ért véget.

A bajnokságot az Olimbiakósz nyerte a címvédő Panathinaikósz csapata előtt, és 20. görög bajnoki címét ünnepelte. Az élvonaltól egyenes ágon AÉL 1964, valamint az újonc Panszeraikósz búcsúzott, az Iraklísz csapatát pedig kizárták.

A gólkirályi címet a Panathinaikósz francia csatára, Djibril Cissé nyerte el 20 találattal, az Év Játékosá-nak járó díjat pedig a bajnokcsapat két labdarúgójának, az argentin támadó középpályás Ariel Ibagazának, illetve a fiatal belga csatárnak, Kevin Mirallasnak adták át.

A bajnokság rendszere A pontvadászat 16 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal kétszer játszott, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként.

A bajnokság végső sorrendjét a 30 forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.

Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg: az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége; helyosztó mérkőzés

Az alapszakasz győztese lett a 2010–11-es görög bajnok. A 14., a 15., és a 16. helyen végzett csapatok kiesnek a másodosztályba, míg a 2–5. helyezett csapatok kerültek a Bajnokok Ligája-részvételt eldöntő rájátszásba, ahol újfent oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással.

Változások a 2009–2010-es szezon után Feljutott Olimbiakósz Vólu, a másodosztály bajnokaként AÓ Kérkira, a másodosztály ezüstérmeseként Panszeraikósz, a másodosztályú rájátszás győzteseként

Kiesett Levadiakósz, 14. helyen PASZ Jánina, 15. helyen Panthrakikósz, 16. helyen

Részt vevő csapatok 500pxA 2010–2011-es görög szuperliga csapatai

Név (használt, vagy rövidített név) Székhely Stadion 2009–10 AÉK Athína (Athén) Olimpiai Stadion 3. AÉ Láriszasz (AÉL 1964) Lárisza Alkazár Stadion 8. Árisz Theszaloníkisz (Árisz) Theszaloníki (Szaloniki) Kleánthisz Vikelídisz Stadion 4. Asztérasz Trípolisz Trípoli Asztérasz Trípolisz Stadion 12. Atrómitosz Athinón (Atrómitosz) Athína (Athén) Perisztéri stadion 7. Ergotélisz Iráklion Pangrítio Stadion 11. Iraklísz Theszaloníki (Szaloniki) Kaftanzóglio Stadion 10. Kavála Kavála Anthí Karajáni Stadion 6. AÓ Kérkira Kérkira (Korfu) Kérkirai stadion 2. (II. o.) Olimbiakósz Pireusz Karaiszkákisz Stadion 5. Olimbiakósz Vólu Vólosz Pantheszalikó Stadion 1. (II. o.) Panathinaikósz Athína (Athén) Olimpiai Stadion 1. Panióniosz Athína (Athén) Néasz Zmírnisz Stadion 9. Panszeraikósz Széresz Széreszi stadion 5. (II. o.) PAÓK Theszaloníki (Szaloniki) Túmbasz Stadion 2. Skoda Xánthi Xánthi Skoda Xánthi Aréna 13.

Alapszakasz Végeredménye

|rowspan="8" style="background-color: #fafafa;" |

Eredményei

A góllövőlista élmezőnye Forrás: Galanis Sport .

20 gólos Djibril Cissé (Panathinaikósz)

14 gólos Kevin Mirallas (Olimbiakósz)

12 gólos Ráfik Dzsebúr (Olimbiakósz) David Fuster (Olimbiakósz)

10 gólos Benjamin Onwuachi (AÓ Kavála)

9 gólos Ismail Blanco (AÉK) Denis Epstein (AÓ Kérkira) Kósztasz Mítroglu (Olimbiakósz / Panióniosz) Marko Pantelić (Olimbiakósz) Ignacio Scocco (AÉK)

Rájátszás a Bajnokok Ligájáért A rájátszásban az alapszakasz 2., 3., 4. és 5. helyezett csapatai vesznek részt, amely elsősorban a görög csapatok számára fenntartott második Bajnokok Ligája-helyről dönt. A csapatok oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással.

Az 5. helyezett csapat pontszáma képezi a rájátszásbeli kezdő pontszámok alapját. Az 5. helyezett csapat pontszámát egyenként kivonják minden rájátszásbeli csapat alapszakaszbeli pontszámából, majd az így képzett számokat elosztják öttel, végül a nem egész értéket kerekítik.

Panathinaikósz: 3 pont ((60 – 47) / 5 = 2,6, kerekítés után 3) AÉK: 1 pont ((50 – 47) / 5 = 0,6, kerekítés után 1) PAÓK: 0 pont ((48 – 47) / 5 = 0,2, kerekítés után 0) Olimbiakósz Vólu: 0 pont ((47 – 47) / 5 = 0)

Végeredménye

Eredményei

Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. Panathinaikósz Bajnokok Ligája Csoportkör FC Barcelona 1–5 FC København 0–2 Rubin Kazany 0–0 Rubin Kazany 0–0 FC Barcelona 0–3 FC København 1–3 PAÓK Bajnokok Ligája 3. selejtezőkör AFC Ajax 1–1 3–3 4–4Idegenben szerzett több góllal az Ajax jutott tovább. Európa-liga Rájátszás Fenerbahçe 1–0 1–1 (h.u.) 2–1 Csoportkör Club Brugge 1–1 Dinamo Zagreb 1–0 Villarreal CF 0–1 Villarreal CF 1–0 Club Brugge 1–1 Dinamo Zagreb 1–0 A 16 közé jutásért CSZKA Moszkva 0–1 1–1 1–2 AÉK Európa-liga Rájátszás Dundee United 1–0 1–1 2–1 Csoportkör Hajduk Split 3–1 Zenyit 2–4 Anderlecht 0–3 Anderlecht 1–1 Hajduk Split 3–1 Zenyit 0–3 Árisz Európa-liga 3. selejtezőkör Jagiellonia Białystok 2–1 2–2 4–3 Rájátszás Austria Wien 1–0 1–1 2–1 Csoportkör Atlético de Madrid 1–0 Rosenborg 1–2 Bayer Leverkusen 0–0 Bayer Leverkusen 0–1 Atlético de Madrid 3–2 Rosenborg 2–0 A 16 közé jutásért Manchester City 0–0 0–3 0–3 OlimbiakószEurópa-liga 2. selejtezőkör Besa Kavajë 5–0 6–1 11–1 3. selejtezőkör Makkabi Tel-Aviv 2–1 0–1 2–2Idegenben szerzett több góllal a Makkabi Tel-Aviv jutott tovább. Megjegyzés: Az eredmények minden esetben a görög labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlttel írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.

UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját a görög csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Görögország a 2010–11-es bajnoki évben 7,600 pontot szerzett, ezzel a 14. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 16.)

Csapat Bónusz Pont Átlag Panathinaikósz 0 0 0 0 2 4 4,000 6,000 PAÓK 1 3 0 3 3 2 0,000 11,500 AÉK 1 1 0 2 1 3 0,000 6,500 Árisz 2 2 0 3 2 3 0,000 11,000 Olimbiakósz 3 0 1 0 0 0 0,000 3,000 Összesen 7 6 1 8 8 12 4,000 38,000 7,600

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Eredmények és tabella a Soccerwayen

Kategória:Görög labdarúgó-bajnokságok görög 1