Harnóczy Örs (Terény, 1947. május 13. – ) magyar fotóművész. Élete 1965-ben elvégezte a mezőgazdasági technikumit, 1984-ben tipográfiai szakon végzett a nyomdaipari technikumban, majd tipográfusként helyezkedett el. Társtulajdonosa a pécsi TÉR Nyomdai és Grafikai Stúdiónak, 1972-től foglalkozik rendszeresen fényképezéssel. 1977-ben a Mecseki Fotóklub tagja lett, 1981-ben vezetőségi taggá választották, egyben az ügyvezető elnöki tisztet is betöltötte. 1978-ban a Focus csoport egyik szervezője volt, valamint a Kortárs magyar fotográfia c. pécsi rendezvénysorozat szervezéséen dolgozott. 1991-ben tagja lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének, ugyanitt 1998-tól már vezetőségi tag. Egy időben kísérletezett diaporámákkal, jelenleg a polaroid eljárással foglalkozik. Munkái 9×12 cm-es negatívok, melyeket az emberi test részleteiről készíti. Egyúttal fotózza kortársait is, főként a pécsi művészeket és közéleti személyiségeket.

Egyéni kiállítások 1995 • Fotószobrok és a zokni, Pécsi Kisgaléria (kat. bev.: AKNAI T.) 1997 • Az öt X., Pajta Galéria, Salföld.

Kiállítások az adatbázisban

Borbély Tamás, Harnóczy Örs kiállítása (1995) Pécsi portrék (1999) Helyzetjelentés (2009)

Válogatott csoportos kiállítások 1978 • Szegedi Szalon 1980 • Nemzetközi Fotókiállítás, Malmö 1981 • Nemzetközi Kiállítás, Koper (YU) • Országos Diafórum, Pécs 1982 • Képek a zenéről, Pécs 1987 • Focus csoport, Fotóművészeti Galéria Jegyzetek

Források Artportal

Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek