A 2010–2011-es Ligue 1 a francia labdarúgó-bajnokság 72. alkalommal megrendezésre került legmagasabb szintű versenye. A pontvadászat 20 csapat részvételével 2010. augusztus 7-én kezdődött és 2011. május 29-én ért véget.

A bajnokságot 57 év után a Lille nyerte a címvédő Olympique Marseille, és az Lyon előtt. Ez volt a klub 3. bajnoki címe.

A bajnokság rendszere A pontvadászat 20 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal kétszer játszott, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként.

A bajnokság végső sorrendjét az utolsó, 38. fordulót követően az alábbi szempontok szerint határozták meg: a bajnokságban szerzett pontok összege; a bajnokságban elért győzelmek száma; a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége.

A bajnokság győztese lett a francia bajnok, míg az utolsó három helyen végzett csapat kiesett a másodosztályba.

Változások a 2009–2010-es szezonhoz képest Kiesett a másodosztályba Le Mans UC 72, 16. helyen US Boulogne, 17. helyen Grenoble, 18. helyen

Feljutott a másodosztályból SM Caen, a másodosztály győztese Stade Brestois, a másodosztály ezüstérmese AC Arles-Avignon, a másodosztály bronzérmese

Részt vevő csapatok Csapat Székhely Stadion Vezetőedző 2009–10 AC Arles-Avignon Avignon Parc des Sports Michel Estevanz 3. (II. o.) AJ Auxerre Auxerre Stade de l'Abbé-Deschamps Jean Fernandez 3. Stade Brestois Brest Stade Francis-Le Blé Alex Dupont 2. (II. o.) SM Caen Caen Stade Michel d'Ornano Franck Dumas 1. (II. o.) Girondins de Bordeaux Bordeaux Stade Chaban-Delmas Jean Tigana 6. RC Lens Lens Stade Félix-Bollaert Jean-Guy Wallemme 11. Lille OSC Lille Stade Nord Lille Métropole Rudi Garcia 4. FC Lorient Lorient Stade du Moustoir Christian Gourcuff 7. Olympique Lyonnais Lyon Stade de Gerland Claude Puel 2. Olympique de Marseille Marseille Stade Vélodrome Didier Deschamps 1. AS Monaco Monaco Stade Louis II Guy Lacombe 8. Montpellier Hérault Montpellier Stade de la Mosson René Girard 5. AS Nancy Nancy Stade Marcel Picot Pablo Correa 12. OGC Nice Nizza Stade du Ray Éric Roy 15. Paris Saint-Germain Párizs Parc des Princes Antoine Kombouaré 13. Stade Rennais Rennes Stade de la Route de Lorient Frédéric Antonetti 9. AS Saint-Étienne Saint-Étienne Stade Geoffroy-Guichard Christophe Galtier 17. Sochaux Montbéliard Stade Auguste Bonal Francis Gillot 16. Toulouse FC Toulouse Stadium Municipal Alain Casanova 14. Valenciennes FC Valenciennes Stade Nungesser Philippe Montanier 10.

Végeredmény

| rowspan="11" style="background-color: #fafafa;" |

Eredmények

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Eredmények az uefa.com-on Eredmények az soccerwayen

2010 francia 1