Tokió (, , Hepburn-átírással Tōkyō, szoros átírással Tókjó, hivatalosan: 東京都, átírással: Tōkyō-to;OH. 248., KN. 533. 1868-ig: Edo) Japán fővárosa, közigazgatási központja, a japán kormány és a császár székhelye. Egyike Japán 47 prefektúrájának, nem egyetlen városként kormányozzák. Hozzávetőlegesen 14 millió ember – az ország lakosságának 10%-a – él Tokióban, míg a Nagy Tokió Agglomerációban 33–36 millióan laknak, és ezzel ez a világ legnépesebb urbanizált területe.
Mint az ország politikai, üzleti, gazdasági, oktatásügyi és kulturális központja, Japánon belül Tokióban van a legtöbb cég központja, gazdasági intézménye, egyeteme és főiskolája, múzeuma, színháza, vásárló és szórakoztató létesítménye. Rendkívül fejlett tömegközlekedéssel rendelkezik, ez főleg a vonatra és a metróra vonatkozik.
Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint tizennyolcadik, míg a Monocle 2015-ös felmérése szerint első a legélhetőbb városok listáján. Tokió az 1964. évi nyári olimpiai játékok után másodszor rendezhetett olimpiát, a 2020. évi nyári olimpiai játékoknak adott otthont.
Földrajz Tokió a Kantó régióban, a legnagyobb japán szigeten, Honsún fekszik. Központjának koordinátái 35° 41' ÉFSZ, 139° 46' KFH. Területe Ogaszavara-szigetekig terjed, amely a Csendes-óceánon 1000 km-re délkeletre található.
Éghajlat Tokió a nedves szubtrópusi éghajlati övben fekszik, párás, meleg nyarak és enyhe telek jellemzik időjárását. A legmelegebb hónap az augusztus, ekkor az átlaghőmérséklet 27,5 °C, január a leghidegebb hónap, ekkor az átlaghőmérséklet 6,0 °C. A városban mért legalacsonyabb hőmérséklet -9,2 °C volt, a legmagasabb pedig 39,5 °C.
Az éves csapadékmennyiség átlagosan 1530 mm körüli, havazás csak szórványosan jellemző. Tájfunok is előfordulhatnak, de ezek ritkán pusztító erősségűek.
Történelem
Tokió felemelkedése két emberhez köthető: Tokugava Iejaszu sógunhoz és Meidzsi császárhoz. 1603-ban, miután Japán addig háborúban álló részeit egyesítették, Tokugava Iejaszu Edóba (a mai Tokió) helyezte székhelyét. Emiatt a város nagyon gyors fejlődésnek indult, és hamar a világ egyik legnagyobb településévé vált. Lakossága már a 18. században elérte az 1 milliót. Spontán módon vált Japán fővárosává, még ha a császár Kiotót jelölte is ki a birodalma központjává. bélyegkép|250px|jobbra|Tokió 1945-ben bélyegkép|250px|jobbra|Tokió zászlaja, amelyet 1964. október 1-je óta használnak. A lobogón található nap egy stilizált kandzsi írásjegy, amely a város fejlődését szimbolizálja
263 évvel később a sógunátust megdöntötte két déli prefektúra (Csósú és Szacuma) és visszaállították a császári hatalmat. 1869-ben a névleges vezető, a 17 éves Meidzsi császár Edóba költözött, és a várost átnevezte Tokióra (a tokió szó jelentése „Keleti Főváros”). A város már ekkor politikai, gazdasági és kulturális központ volt, valamint a császár is ide helyezte a székhelyét, így Tokió az ország valódi fővárosává válhatott. Az Edo-kastélyból lett a tokiói császári palota.
Tokiót kétszer rázta meg hatalmas katasztrófa, melyből alig sikerült felépülnie. Először a nagy kantói földrengés 1923-ban, majd a második világháború. Az 1945 március 9-10-ei tokiói bombázás majdnem olyan pusztító volt, mint a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák együttvéve. Egész kerületek váltak a földdel egyenlővé. A város 2/5-e elpusztult és közel 110 000 lakos vesztette életét a gyújtóbombák hatására. Tokió lakossága a háború előtti 6.7 millióról 2.8 millióra apadt. Manapság már nem nagyon lehet ezeknek a nyomait látni a városon, de a lakók még mindig viselik a megrázkódtatás nyomait.
A háború után Tokiót nagyon fejlett földalatti- és vonathálózattal építették újjá, amit az 1964. évi nyári olimpiai játékokon mutattak be a világnak. A hetvenes években tovább fejlődött a város, megépült a Sunshine 60 felhőkarcoló és az új, sokszor vitatott repülőtér, a Narita (a városon kívül). A népesség a környező területeket is beleszámítva 11 millió főre duzzadt. A város földalatti- és vonathálózata a világ legforgalmasabb ilyen jellegű rendszere lett, miután egyre több ember költözött Tokióba. A 80-as években a lakásárak az egekbe szöktek egy spekulációs ingatlan-buborék miatt: sokan nagyon meggazdagodtak, de az 1990-es években a buborék kipukkadt, bankok és magánemberek tömege vesztette el minden pénzét emiatt. Ezután gazdasági recesszió következett, így ezt az időszakot „elveszett évtized”-nek nevezik, és ez a recesszió ma is tart.
Tokiót sokszor erős földrengések rázták meg 1703-ban, 1782-ben, 1812-ben, 1855-ben és 1923-ban. Az 1923-as nagy kantói földrengés a Richter-skála szerinti 8,3-as erejű földrengés 142 000 embert ölt meg.
Közigazgatás
A Tokió prefektúra három nagy részből tevődik össze: 23 kerületből (a volt Tokió város), Tamából (Nyugat-Tokió) és a szigetekből. Tokió szárazföldi része a Tokiói-öböltől északnyugatra fekszik, kelet–nyugati irányban 90 km-ig, észak–déli irányban 25 km-ig húzódva. Keleten a Csiba, nyugaton a Jamanasi, délen a Kanagava és északon a Szaitama prefektúra határolja. A szárazföldi részt két részre, speciális kerületekre és Tamára oszlik.
A Tokió prefektúra magába foglalja még a Csendes-óceánban fekvő két szigetcsoportot, az Izu-szigeteket, amelyek majdnem párhuzamosan fekszenek az Izu-félszigettel, valamint az Ogaszavara-szigetcsoportot, amely több mint 1000 km-re található Japán fő szigeteitől.
A japán törvények értelmében Tokió metropoliszként (to, 都) van megjelölve. Közigazgatási felosztása megegyezik a többi prefektúrájáéval. Bár egy tucat rész fekszik kisebb területen, ezek is városnak vannak minősítve. Ide soroljuk a 23 kerületet, amelyek 1943-ig Tokió várost alkották, de most különálló, önkormányzó, polgármesterrel, városi tanáccsal és városi jogokkal rendelkező részekként vannak elismerve. Ezen kerületek mellett Tokió körülfog még 26 további várost (市 -si), öt kisvárost (町 -macsi) és kilenc falut (村 -mura), ezek mindegyike saját önkormányzattal rendelkezik. A lakosok által választott fővárosi és önkormányzati gyűlést a Tokiói Fővárosi Önkormányzat irányítja, amelynek székhelye Sindzsuku kerületben található.
bélyegkép|középre|800px|Tokió központja nyugat felé tekintve az egyik felhőkarcolóból: a Császári Palota és a körülötte fekvő hatalmas liget bélyegkép|jobbra|270px|Tokió kerületei
Tokió kerületei A 23 kerület (特別区, tokubecuku, szó szerint 'különleges kerületek') régebben Tokió várost alkotta, de ez 1943. július 1-jén egybeolvadt a Tokió prefektúrával (東京府, tókjófu), és így elvesztette törvényhatósági jogát. A kialakult város kerületekre lett felosztva, melyek mindegyike rendelkezik önkormányzattal, választott polgármesterrel és tanáccsal.
A 2020-as népszámlálási adatok szerint a 23 kerület összesített népessége millió fő.
A kerületek: Adacsi, Arakava, Bunkjó, Csijoda, Csúó, Edogava, Itabasi, Kacusika, Kita, Kótó, Meguro, Minato, Nakano, Nerima, Óta, Sibuja, Sinagava, Sindzsuku, Szuginami, Szetagaja, Szumida, Taitó, Tosima
Nyugat-Tokió (Tama) Tokió kerületeitől nyugatra, a metropolisz kisebb városokból és falvakból áll, amelyek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek mint Japán többi települései. Amíg ezeknek a városoknak a többsége csak „alvó városként” funkcionál a Tokió központjában dolgozó munkásoknak, néhányuk rendelkezik üzleti és ipari központokkal. Összefogó néven ezt a területet Tamának, ill. Nyugat-Tokiónak nevezik.
Szigetek A Tokióhoz tartozó szigetek összterülete kb. 406 km². Lakossága folyamatosan csökken, 2005. szeptember 1-jén 26 000 fő – a népsűrűség 65 fő/km² – volt.
Ez a terület természeti kincsekben és tengeri nyersanyagokban igen gazdag. Mindemellett azonban a szigetek kicsik, földrajzilag izoláltak, pénzügyileg gyengék és javítaniuk kell az életszínvonalt, fejleszteniük kell a tengeri és légi közlekedést valamint az orvosi ellátást.
Tokióhoz két szigetcsoport tartozik: az Idzu-szigetek és az Ogaszavara-szigetek. Az Idzu-szigetek amely egy vulkanikus szigetcsoport. A szigetek mind a 9 tagja része a Fudzsi-Hakone-Idzu Nemzeti Parknak, néhányukat az Edo-korszakban börtönként használták. Az Ogaszavara-szigetek (vagy Bonin-szigetek) 1000 km-re délre fekszenek Tokió központjától. A szigetcsoportot kb. 30 kisebb sziget alkotja, melyek közül csak Csicsi-dzsima és a Haha-dzsima lakott.
Gazdaság bélyegkép|jobbra|250px|Siodome: Tokió egyik gazdasági negyede
Tokióé a világ legnagyobb városi gazdasága: sok nemzetközi óriáscég, befektetési bank és biztosító társaság központja itt található, emellett Japán közlekedési, televíziós és információs központja is. GDP-je eléri az 1,315 milliárd dollárt, ami több, mint Kanadáé, Dél-Koreáé és Mexikóé együttvéve.
A második világháború utáni gazdasági növekedés alatt sok cég a központját más nagyvárosokból, például Oszakából is Tokióba helyezte. Ezzel kezdődött el a népesség rohamos növekedése, és a lakásárak égbe szökése.
A tokiói tőzsde a második legnagyobb tőzsde a világon.
Demográfia bélyegkép|jobbra|250px|Nagy forgalmú gyalogosátkelőhelya Sibuja pályaudvar mellett Népességének változása:
Tokió a világ egyik legnagyobb városa, 23 kerületében több mint 8 millió ember lakik. Nappal a népesség 2,5 millióval megnő, a városba érkező munkások és diákok miatt, akik naponta utaznak be a központba. Ez leginkább a három központi kerületben, Csijodában, Csuóban és Minatóban érezhető, ahol a három rész összlakossága éjjel 300 000, nappal viszont majdnem 2 millió fő.
Az ENSZ 2016-os becslése alapján a város lakossága 2030-ban 37 190 000 fő lehet.
Tokióban 5 jelentősebb kisebbség él: kínaiak (120 331), koreaiak (103 191), filippinók (31 505), amerikaiak (18 043) és a britek (7 585).
+A Tokió prefektúra népességeTerület szerintTokió prefektúra23 kerületNyugat-Tokió (Tama)Szigetek12,36 millió fő8,34 millió fő4 millió fő27 000 főKor szerintFiatalkorú (0-14 év között)Dolgozó (15-64 év között)Nyugalmazott (65 év felett)1,433 millió fő (12%)8,507 millió fő (71,4%)2,057 millió fő (16,6%)Napszak szerintNappal Éjjel14,667 millió fő12,017 millió főNemzetiség szerintKülföldi származású lakos353 826 főÉv szerint23 kerület1875 – 595 900 fő 1935 – 5 875 667 fő 2005 – 8 336 612 fő
Közlekedés bélyegkép|jobbra|A JR (Japán Vasutak) Jamanote-vonala, amely megkerüli Tokió központját bélyegkép|balra|A tokiói metróhálózat térképe. Tokióban működik a világ egyik legbonyolultabb metrórendszere
Tokió Japán legnagyobb belföldi és nemzetközi vasúti, közúti és légi csomópontja. A városi tömegközlekedés nagyrészt a tiszta és hatékony, bár néha zsúfolt földalatti- és vasúthálózaton zajlik, melyet több társaság üzemeltet. A buszok, villamosok és mágnesvasutak csak másodlagos szerepet töltenek be. A vasútállomások nem csak a közlekedés, hanem Tokió és Japán városi életének központjai.
A Tokió belvárosától néhány kilométerre fekvő Haneda nemzetközi repülőtér főként a belföldi, a Csiba prefektúrában található Narita nemzetközi repülőtér pedig a városba érkező nemzetközi forgalmat bonyolítja le.
A tokiói közlekedés legnagyobb része vasúton zajlik. A JR East működteti a legnagyobb vasúthálózatot Tokióban, magába foglalva a Jamanote-vonalat, amely körbejár a japán főváros központjában. A Tokyo Metro Co., Ltd. és a Tokyo Metropolitan Bureau of Transportation a város metróhálozatát, a fővárosi önkormányzat és a privát szállítók pedig a busz hálózatot üzemeltetik. A helyi, regionális és belföldi vasúti járatok a Tokió és a Sindzsuku pályaudvarról érhetők el.
Nevezetességek
bélyegkép|200px|jobbra|A császári palota előtérben a Szeimon Isibasi híddal bélyegkép|200px|A Tokió torony Minató városrészben
Templomok és szentélyek Szenszódzsi templom: buddhista templom Aszakuszában, amely 645-ben épült, és ezzel Tokió legöregebb temploma. Meidzsi szentély: sintoista szentély Tokió szívében, amelyet Meidzsi császárnak és hitvesének, Soken császárnőnek szenteltek. Szengakudzsi templom: kis templom Minatóban, ahol a 47 ronin van eltemetve Jaszukuni-szentély: sintoista szentély amely emléket állít a második világháborúban elesett japán katonáknak