Gróf szklabinyai és blatnicai Révay István (Tajna, 1899. május 6. – Bécs, 1989. október 30.) történész, demográfus, politikus és újságíró.

Élete

Édesapja: gróf Révay Simon (1865–1928); édesanyja: gróf Szapáry Ilma (1872–1947) – anyai nagyapja: gróf Szapáry Gyula (1832–1905) Magyarország miniszterelnöke – egyik testvére: gróf Révay József (1902–1945) filozófus volt.

Magyaróváron, a Gazdasági Akadémián tanult és szerzett oklevelet (1920), majd a felvidéki birtokán gazdálkodott. A két világháború között a felvidéki közéletben is szerepet vállalt. A csehszlovákiai magyar társadalom és művelődés egyik szervezője: a felvidéki Magyar Közművelődési Szövetség elnökhelyettese (1927–1934), a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség alapító elnöke (1928–1935) és a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület ügyvezető elnöke (1936–1938) volt. Az első bécsi döntés (1938) után egy ideig Szlovenszkóban maradt, ahol az Egyesült Magyar Párt komáromi kongresszusán (1939. január 19.) a Felvidéki Magyar Párt ügyvezető elnökévé választották.

1941-ben Budapestre költözött. Már előbb a Magyar Statisztikai Társaság tagja lett (1939). Bars és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye képviseletében az országgyűlés felsőházának tagja (1941–1944), a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület társelnöke (1944) volt. 1945 után kinevezték a Teleki Pál Intézet igazgatójának. 1945 és 1948 között az Intézet igazgatója volt, közben szakértőként részt vett a 2. világháborút lezáró párizsi béke magyar delegációjának munkájában. (1946–1947).

1949-ben emigrált Magyarországról. Norvégiába, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözött (1951). Megalakulásától részt vett a Magyar Nemzeti Bizottmány munkájában. New Yorkban a Szabad Európa Bizottság kutatóosztályának munkatársa volt, egy ideig annak magyar részlegét vezette (1951–1958). 1967-től Ausztriában élt. Bécs közelében, Korneuburgban lakott. Tagja volt a Magyar Nemzeti Bizottmánynak, vezetőségi tagja a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának, és mint a kisebbségi kérdés szakértője részt vett más emigráns szervezetek munkájában is. Ausztriában, történészként a csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai, kárpátukrajnai magyar kisebbség problémáival foglalkozott. Ebből a tárgykörből jelentek meg tanulmányai a Katolikus Szemlében, az Új Látóhatárban és a Handbuch der europäischen Volksgruppen c. sorozatban (1970).

Irodalmi hagyatékát, valamint anyaggyűjtését a budapesti Ráday Levéltárnak hagyta.

Korneuburgban temették el.

Elismerései Magyar Érdemrend középkeresztjeNemzeti Újság 21/71, 11 (1939. március 28.)

Főbb művei Önálló művek A csehszlovákiai magyar sport szervezete és tevékenysége 1933-ban – Léva, 1934. A belvederei magyar–szlovák határ – A Magyar Statisztikai Társárasság kiadványa, Budapest, 1941. Csallóköz nemzetiségi statisztikai térképei az 1773, 1830, 1880, 1890, 1900, 1910, 1920, 1930. évi adatok alapján – A Magyar Statisztikai Társárasság kiadványa, Budapest, 1946. Hungarian minorites under Communist rule – 1958. Hungarians in Czechoslovakia (többekkel) – 1959. Magyarok Erdélyben – Köln, 1963. Az erdélyi helyzet – Róma, 1966. A magyar kisebbségek mai helyzete. – Integratio, Wien, 1972; Europa Club, 1973, 156–186. o.

Tanulmányai a Katolikus Szemlében A csehszlovákiai magyarság mai helyzete – 1958. 2. sz. 79–82. o. A jugoszláviai magyarság mai helyzete – 1958. 4. sz. 177–179. o. A kárpátaljai magyarság mai helyzete – 1958. 3. sz. 130–131. p. A csehszlovákiai magyarság élete 1958-ban – 1959. 2. sz. 142–144. o. A jugoszláviai magyarság élete 1958-ban – 1959. 4. sz. 319–321. o. A kárpátaljai magyarság élete 1958-ban – 1959. 3. sz. 221–222. o. A csehszlovákiai magyarság helyzete 1959-ben – 1960. 2., 3. sz. 139–143., 222–227. o. A kárpátaljai magyarság hírei 1959-ben – 1960. 3. sz. 227–228. o. A jugoszláviai magyarság élete – 1961. 1., 2. sz. 58–64., 139–146. o. Újabb jelenségek a magyar kisebbségek életében – 1961. 3. sz. 224–227. o. Árulás népünk ellen. Öt magyar kisebbség sorsa a vasfüggöny mögött – 1962. 3. sz. 161–169. A magyar kisebbségek 1968 után Csehszlovákiában – 1973. 1. sz. 73–74. o. A magyar kisebbségek 1968 után Jugoszláviában – 1973. 1. sz. 76–78. o. A magyar kisebbségek 1968 után Kárpátalján – 1973. 1. sz. 79–80. o. A magyar kisebbségek 1968 után Romániában – 1973. 1. sz. 75–76. o.

Források Magyar katolikus lexikon – XI. kötet (Pol–Sep) – Szt. István Társulat, Budapest, 2006, 591–592. o. – – Hozzáférés ideje: 2010. november 19. 21:40 A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól napjainkig – Hozzáférés ideje: 2010. július 27. 22:00 A nemzetiségi irodalom válogatott bibliográfiája – Hozzáférés ideje: 2010. július 27. 22:00 Új magyar életrajzi lexikon – főszerkesztő: Markó László – V. k. P–S – Magyar Könyvklub, 2004, 720–721. o. –

Irodalom Deák Ernő: Feladva a leckét. – Révay István koporsójánál. Bécsi Napló 1989/6. sz. Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. Pozsony, 1967. Turczel Lajos: Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–1938. Pozsony, 1993.

Jegyzetek

Kategória:Bécsiek Kategória:Tajnasáriak István Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar demográfusok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Egyesült Magyar Párt-tagok