Erdőss Pál (Dunaföldvár, 1947. február 9. – Budapest, 2007. február 14.) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező.

Életpályája Pályáját a Magyar Televízióban kezdte, ahol 1965–1967 között felvételvezető és rendezőasszisztens volt. 1967-től 1972-ig a Mafilm-nél rendezőasszisztensként dolgozott. 1972–1980 között a Magyar Televízió, 1980–1986 között a Dárday István vezetésével működő Társulás Filmstúdió rendezője, majd a Hétfői Műhely Stúdió igazgató-helyettese volt.

Első önálló rendezésére a Balázs Béla Studióban nyílt lehetősége. Legtöbb filmjét a Társulás Stúdió alkotójaként rendezte, köztük első nagyjátékfilmjét (Adj király katonát!), mely a cannes-i fesztiválon a legjobb első filmnek járó Arany Kamera díjat kapta (1983). Filmjeiben a dokumentarista irányzatot követte, a valóságközeli dokumentarista stílust játékfilmjeiben sikerrel juttatta érvényre. Számos tv-filmet rendezett és irányításával készültek a televízió Megidézett történelem és A 20. század vitatott személyei című történelmi sorozatai is.

Filmjei

Szalay Sándor akadémikus Sándor, lemossuk a gyalázatot! Marton Lajos Magyar történelmi arcképcsarnok Kilencszáz év üzenete Jövőnk záloga a család Interferenciák Headway Hajdanában, danában... Europica Varietas Arthur Miller: Az ügynök halála (színházi előadás felvétele) A rendszer logikájából Virágvasárnap (1969) Én vagyok Jeromos (1970) Madárkák (1971) Horizont (1971) Valami mást... (1972) Utazás Jakabbal (1972) Volt egyszer egy család (1972) Regruták (1973) Petőfi ’73 (1973) Kakuk Marci (1973) Álljon meg a menet! (1973) Álmodó ifjúság (1974) A járvány (1975) Az utolsó tánctanár (1975) Hajdúk (1975) Jutalomutazás (1975) Kenyér és cigaretta (1975) Ékezet (1977) Tárgyilagosan (1977) Egyszeregy (1978) Iskolai végzettsége nincs (1979) Gondozza az állam (1979) A baj ott kezdődik (1980) A föld nem tud futni (1980) Békeidő (1980) Adj király katonát! (1982) ...vagyunk az Ifjú Gárda... (1983) Hazárdjáték (1984) Visszaszámlálás (1986)

Gondviselés (1987) Filmszemle ’87 (1987) Pókok (1989) Családi kör (1989, 1999-2000) A túlélés ára (1990) Homo novus (1990) Erózió (film) (1992) Kölcsönkapott idő (1993) (producer is) Fényérzékeny történet (1993) (író is) Gyerekgyilkosságok (1993) (író is) Vérvonal (1993) Hárman a Hafer utcából (1994) A naplopó (1994) Gyilkos kedv (1996) Érzékek iskolaja (1996) (író is) Rendszerváltó évek (1997) Színészfejedelem (1998) Apa és fia (1998) Családi album (2000-2002) (író is) Magyarok Portugáliában (2000) Lisszabon II. (2000) A Szent Korona kálváriája (2000) Határtalanul (2001) A nemzet oltára (2001) Műemlékvédelem Hollandiában (2002) A tudomány kincsesháza (2002) Vitatott személyek (2003) Térképek és városképek (2003) Párhuzamos életutak (2003) Nagy Imre első kormánya (2003) Medicik és magyarok (2003) Ezer év ezernyi emlék (2003) Kiliki a Földön (2004) Kapcsolj fénysebességre (2004) A Habsburgok és Magyarország (2004) Üvegfal (2005) Utas és holdvilág (2005) Róma pápái és a magyarok (2005) Indián nyár (2006) Budakeszi srácok (2006)

Díjai A filmszemle díja (1983) Arany Kamera-díj (Cannes, 1983) Arany Leopárd-díj (Locarno, 1983) Gene Moskowitz-díj (1986) Balázs Béla-díj (1987) Troiai nagydíj (1991)

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf KIadó

További információk

Index.hu EST.hu

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Dunaföldváriak Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok