Luigi Comencini (Salò, 1916. június 8. – Róma, 2007. április 6.) olasz filmrendező, filmkritikus, forgatókönyvíró.
Életpályája Édesapja mérnök volt, így gyermekkorát Párizsban töltötte. Párizsban beleszeretett a moziba. Franciaországban építészetet tanult. 1938-ban Corrente című lapot indított Alberto Lattuadával, Mario Ferrarival, és annak kritikusa lett. Alberto Lattuadával és Mario Ferrarival létrehozta a Cineceta Italiana-t, az olasz filmarchívumot, és ennek évekig elnöke volt. 1945-től a milánói Avanti című napilap és a Tempo folyóirat filmkritikusa volt. Forgatókönyvíróként is dolgozott. 1946-tól rövidfilmeket, 1948-tól pedig játékfilmeket rendezett. 1981-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja volt.
Munkássága Első sikeres filmje 1949-re nyúlik vissza, melyet a Capri császára-val ért el. A világszerte nagy sikert aratott Kenyér, szerelem-sorozat (1953-1954) általa rendezett két darabjában a neorealizmus felszínes követőjének mutatkozott. Az egyszerű emberek világát ábrázolta, de inkább divatból, minden szociális tendencia nélkül. Legkiemelkedőbb filmje a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon kitüntetett Mindenki haza! (1960). Ez a tragikomikus történet a Badoglio-puccot követő időszakban játszódik, és egy a katonáskodásba belecsömörlött, az eseményekkel szemben passzívvá váló, utóbb magára eszmélő s a fegyvert immár tudatosan megragadó olasz katonatiszt kalandjait mesélte el. Társadalomkritikája az évek során mindinkább elmélyült.
Magánélete Felesége Giulia Grifeo volt. Négy gyermekük született: Cristina Comencini (1956), olasz forgatókönyvíró, rendező; Francesca Comencini (1961), olasz filmrendező, forgatókönyvíró; Paola Comencini és Eleonora Comencini.
Filmjei Filmrendezőként Gyerekek a városban (Bambini in città) (1946) (forgatókönyvíró is) Tilos lopni! (Proibito rubare) (1948) (forgatókönyvíró is) Capri császára (L'imperatore di Capri) (1949) (forgatókönyvíró is) A bűn kórháza (L'ospedale del delitto) (1950) Zárt zsalugáterek (Persiane chiuse) (1951) Heidi (1952) Kenyér, szerelem, fantázia (1953) (forgatókönyvíró is) Álmai poggyásza (La valigia dei sogni) (1953) (forgatókönyvíró is) Kenyér, szerelem, féltékenység (1954) (forgatókönyvíró is) A római lány (1955) (forgatókönyvíró is) Ablak a vidámparkra (La finestra sul Luna Park) (1957) (forgatókönyvíró is) Férjek a városban (Mariti in città) (1957) (forgatókönyvíró is) Veszélyes feleségek (Mogli pericolose) (1958) (forgatókönyvíró is) A szerelem meglepetései (Le sorprese dell'amore) (1959) (forgatókönyvíró is) …és azon a hétfő reggelen (Und das am Montagmorgen) (1959) (forgatókönyvíró is) Mindenki haza (1960) (forgatókönyvíró is) Tigrisen lovagolva (A cavallo della tigre) (1961) (forgatókönyvíró is)Agenore Incroccival, Furio Scarpellivel és Mario Monicellivel A rendőrfelügyelő (1962) Bube szerelmese (1964) (forgatókönyvíró is)Marcello Fondatóval és Carlo Cassolával Az én kis feleségem (1964) (forgatókönyvíró is)Mauro Bologninivel és Tinto Brasszal Cicababák (1965)Dino Risivel, Franco Rossival és Mauro Bologninivel Három szerelmes éjszaka (Tre notti d'amore) (1964)Renato Castellanival és Franco Rossival A hazudós lány (La bugiarda) (1965) (forgatókönyvíró is) Don Camillo elvtárs (1965) A megnemértett – Apa és fia (Incompreso: Vita col figlio), 1966 Ki a legjobb barátod? (1967) Olasz titkosszolgálat (Italian Secret Service) (1967) (forgatókönyvíró is)Leonardo Benvenutival, Piero De Bernardival és Massimo Patrisivel Casanova ifjúkora (Infanzia, vocazione e prime esperienze di Giacomo Casanova, veneziano), 1969 Pinokkió (1972) (forgatókönyvíró is) Kártyajáték olasz módra (1972) Szerelmi bűntény (1974) (forgatókönyvíró is) Istenem, milyen mélyre pottyantam (Mio Dio, come sono caduta in basso!) (1974) (forgatókönyvíró is) A vasárnapi nő (1975) Fura esetek (1976) A macska rejtélyes halála (1977) Forgalmi dugó (1979) (forgatókönyvíró is) Fordulj vissza, Eugenio! (Voltati Eugenio) (1980) A szív (1984) (forgatókönyvíró is) Történelem (1986) (forgatókönyvíró is) A calabriai fiú (1987) (forgatókönyvíró is) Bohémélet (La Bohème) (1988) Boldog karácsonyt... boldog új évet! (Buon Natale... Buon anno) (1989) (forgatókönyvíró is) Vigasztaló Marcelino (1991) (forgatókönyvíró is)
Forgatókönyvíróként Daniele Cortis (1947) A Po malmai (Il mulino del Po) (1949) A város védekezik (La città si difende) (1951)
Díjai Ezüst Szalag díj (1947) Gyerekek a városban Ezüst Medve díj (1954) Kenyér, szerelem, fantázia David di Donatello-díj (1967) Ki a legjobb barátod? Ezüst Szalag díj (1982) Cercasi Gesú (megosztva: Massimo Patrizi-vel) Golden Globe-díj a legjobb filmnek (1983) Cercasi Gesú
Jegyzetek
Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 200. old. Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
További információk
Kategória:1916-ban született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Olasz filmrendezők Kategória:Olasz forgatókönyvírók Kategória:Filmkritikusok Kategória:David di Donatello-díjasok