A 2010–2011-es Premyer Liqası (hivatalos nevén: Unibank Premyer Liqası) a azeri labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 19. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 10 csapat részvételével 2010. augusztus 7-én kezdődött és 2011. május 19-én ért véget.
A bajnokságot a Neftçi nyerte a nemzeti rivális Xəzər Lənkəran és a bronzérmes Qarabağ előtt. Ez volt a klub 6. bajnoki címe. Az élvonaltól a Simurq és az újonc MOİK Bakı búcsúzott, helyüket a másodosztály győztese, az Abşeron, és az ezüstérmes Rəvan vette át.
A gólkirály a grúz Qarabağ-csatár, Georgi Adamia lett 18 góllal, míg az Év Játékosá-nak járó díjat a Neftçi-játékos Ruslan Abışov vehette át.
A bajnokság rendszere A bajnokság 12 csapat részvételével őszi-tavaszi lebonyolításban zajlott és két fő részből állt: egy alapszakaszból és egy alsó- és felsőházi helyosztó rájátszásból. Az alapszakasz során oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással, mely során minden csapat minden csapattal kétszer játszott: egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként.
Az alapszakasz végső sorrendjét a 22 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont.
Azonos összpontszám esetén az alapszakasz sorrendjét az alábbi szempontok alapján határozták meg: a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
A kialakult sorrendnek megfelelően a bajnoki mezőnyt két részre bontották: az 1–6. helyezettek a felsőházi, a 7–12. helyezettek pedig az alsóházi rájátszásban folytatták. A csapatok csak az azonos csoporton belüli ellenfeleik ellen elért alapszakaszbeli eredményeiket vitték tovább a helyosztó rájátszásba, ahol újfent körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A helyosztó csoportok, egyben a bajnokság végső sorrendjét az alapszakaszbeli szempontok szerint határozták meg.
A felsőházi pontvadászat győztese lett a 2010–11-es azeri bajnok, az alsóházi rájátszás utolsó két helyezett csapata pedig kiesett a másodosztályba.
Változások a 2009–2010-es szezonhoz képest Kiesett a másodosztályba Standard Sumqayıt, 11. helyezettként Karvan, 12. helyezettként
Feljutott az élvonalba Gəncə PFK, a másodosztály győzteseként MOİK Bakı, a másodosztály ezüstérmeseként
Részt vevő csapatok Csapat Székhely Stadion 2009–10AZAL BakıBakıAZAL Stadion7.Bakı FKBakıTofik Bahramov Stadion 2.Gəncə PFKGəncəShehar Stadion 1. (II. o.)İnter BakıBakıŞəfa Stadion 1.MOİK BakıBakıMOİK Stadion2. (II. o.)Muğan SalyanSalyanSalyani olimpiai stadion 10.NeftçiBakıTofik Bahramov Stadion 5.QarabağAgdamQuzanlı olimpiai stadion 3.Qəbələ PFKQəbələQəbələ városi stadion 6.Simurq PFKZaqatalaZaqatala városi stadion8.TuranTovuzTovuz városi stadion9.Xəzər LənkəranLənkəranLənkəran városi stadion 4.
Alapszakasz Végeredménye
Eredményei
Helyosztók Végeredménye Felsőház (1–6. helyért)
| rowspan="2" style="background-color: #fafafa;" |
Alsóház (7–12. helyért)
| rowspan="4" style="background-color: #fafafa;" |
Eredményei Felsőház (1–6. helyért) Alsóház (7–12. helyért)
A góllövőlista élmezőnye Forrás: Azeri Labdarúgó-szövetség .
18 gólos Giorgi Adamia (Qarabağ)
15 gólos Bahodir Nasimov (Neftçi)
11 gólos Flavinho (Neftçi)
10 gólos Junivan Soares (Gəncə PFK) Rauf Əliyev (Qarabağ) Gvidas Juška (AZAL Bakı)
9 gólos Sabir Allahquliyev (Gəncə PFK) Deon Burton (Qəbələ PFK)
8 gólos Winston Parks (Xəzər Lənkəran)
7 gólos Jabá (Bakı FK) Rəşad Abdullayev (Neftçi)
Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. İnter Bakı Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Lech Poznań 0–1 1–0 1–1Tizenegyesekkel 9–8-as arányban a Lech Poznań együttese jutott tovább. Bakı FK Európa-liga 2. selejtezőkör Budućnost Podgorica 0–3A pályán elért 2–1-es eredményt az Európai Labdarúgó-szövetség törölte, és 3–0-s gólaránnyal a vendégcsapatnak adta, mivel a Bakı FK csapatában játékengedéllyel nem rendelkező labdarúgó lépett pályára. 2–1 2–4 Qarabağ Európa-liga 1. selejtezőkör Metalurg Szkopje 4–1 1–1 5–2 2. selejtezőkör Portadown FC 2–1 1–1 3–2 3. selejtezőkör Wisła Kraków 1–0 3–2 4–2 Rájátszás Borussia Dortmund 0–4 0–1 0–5 Xəzər Lənkəran Európa-liga 1. selejtezőkör Olimpia Bălți 1–1 0–0 1–1Idegenben szerzett több góllal az Olimpia Bălți jutott tovább. Megjegyzés: Az eredmények minden esetben az azeri labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlttel írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.
UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját az azeri csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Azerbajdzsán a 2010–11-es bajnoki évben 2,000 pontot szerzett, ezzel a 31. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 19.)
Csapat Bónusz Pont Átlag İnter Bakı 1 0 1 0 0 0 0,000 1,000 Bakı FK 1 0 1 0 0 0 0,000 1,000 Qarabağ 4 2 2 0 0 0 0,000 5,000 Xəzər Lənkəran 0 2 0 0 0 0 0,000 1,000 Összesen 6 4 4 0 0 0 0,000 8,000 2,000
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos oldal Eredmények és tabella az rsssf.com-on Eredmények és tabella a Soccerwayen
2010 azeri 1