Vágási Ferenc a Szomszédok című magyar szappanopera szereplője, 1962-ben született, karakterét Nemcsák Károly alakította.

Feri szinte minden epizódban szerepelt. Foglalkozása nyomdász (később számítógépes szerkesztéssel is foglalkozik), felesége Vágási Judit, aki tanárnő a Lantos utcai Általános Iskolában.

Fóton nevelkedett állami gondozásban, 1987-ben költözött feleségével a budapesti gazdagréti lakótelepen levő Lantos utca 8. szám alá.Szomszédok 1. rész

Ferinek és Jutkának egy gyerekük születik, Vágási Mátyás. Családjáról szinte semmit nem lehet tudni, Jutka a sorozat elején kutatott Feri családja után.Szomszédok 23. rész Állítólagos édesanyja Vágási Margit (Hacser Józsa) Békés megyében él és alkoholproblémákkal küzd, édesapja pedig "Gáspár bácsi", aki borász, azonban van egy állítólagos húga is, Gáspár Erzsike személyében, azonban ezt a szálat a szappanopera folyamán elvarrták.

Feri több nyomdánál dolgozott, másodállásban bútorokat pakolt („keccsölt”)Szomszédok 132. rész és otthoni munkát is vállalt saját számítógépén, nagy álma volt beszállni az internetbe és egy Microsoft Windows 95 programot venni 10 ezer forintért.Szomszédok 223. rész

Segít Hegyi Bernátnak (Kutya bácsi) a ház adminisztrációjában, cserében használhatja az olvasószobát dolgozni.

Érdekességek A szerepet korábban Horváth Ádám Ujlaki Dénesnek ajánlotta fel, aki nem vállalta el, mert úgy érezte, nem tudná összeegyeztetni színházi munkájával. A sorozatban a legtöbb verekedős jelenet középpontjában Vágási Feri volt. Nemcsák Károlyt a stábtagok a gazdagréti BatmanTV2 Frizbi Hajdú Péterrel c. műsorból becenévvel illették. A valóságban Nemcsák Károly nem ért a számítógéphez.A 2010-es Szomszédok partin említette a színész

Jegyzetek

Kategória:A Szomszédok szereplői