Az Hagia Szophia (ejtsd: ajía szofía, görög betűkkel: Ἁγία Σοφία; ; ; újgörögösen: Ajía Szofía; a név jelentése: Szent [= isteni] Bölcsesség) bizánci építésű hajdani ortodox bazilika Isztambulban, Törökországban. 1453-tól, Konstantinápoly oszmán kézre kerülésétől kezdve 1934-ig mecsetként használták, 1934 és 2020 között múzeumként volt látogatható, 2020 júliusa óta azonban újra mecsetként funkcionál.
Neve kezdetben Nagytemplom (Megalé Ekklészia; Ecclesia Magna) volt. Az akkori általános közvélekedés szerint nem volt hozzá fogható méretű templom az egész korabeli „keresztény világ”-ban. Az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek és egyben az első képviselője annak a specifikusan bizánci architektúrának, melynek szellemében az épület domináns eleme a kupola. Ezt a fő stílusjegyet fejlesztette tovább az oszmán építészet Mimar Szinán építészzseni vezetésével a 16. században.
Az Hagia Szophia leírása 250px|thumb|A belső tér
Építészet Építészetileg az Hagia Szophia úgy jellemezhető, mint az összes akkor ismert építészeti elem tökéletes szintézise.
A templom különlegessége a többszörös kupolamegoldás, ami első pillantásra rendkívül instabillá teszi. Az újdonságot az épület óriási méretei: a 31 méter átmérőjűValójában nem pontosan kör alakú, az egyik irányban 31,88 méter, a másikban 30,88 méter az átmérője. →Irodalom, Fehér Géza Isztambul 58.o és 55,6 méter magas főkupola, valamint a megtámasztását biztosító rendszer jelentik. (Összehasonlításképpen: a magyar Országház kupolacsarnoka belül 27 méter magas, a kupola a toronnyal együtt 96 méterre magasodik. A szegedi fogadalmi templom kupolája belül 33,4, kívül 53,6 méter magas.) Előcsarnokaival együtt a alapterületű épület a sevillai katedrális megépítéséig (1196) a legnagyobb egyházi építmény volt.
A birodalomból összegyűjtött 100 építőmester alá beosztott 10 000 munkás 532-ben kezdte építeni és 5 év alatt fejezték be.Dr. Szabó-Pap Lóránt: Törökországi utazások, Fehér Géza: Isztambul és környéke →irodalomjegyzék A templom elődjeinek sorozatos tűzesetei miatt építésénél fát nem használhattak. Annak ellenére, hogy az építőanyag többsége a tartományok ajándékaként került a fővárosba, az építés költsége rendkívül tetemes volt.
A kupola támasztékát félkupolák adják, amelyek harántívű dongáit kívülről a narthex, illetve az apszis boltozata támasztja meg. A kupola súlyát a kupolatér sarkaiban négy masszív pillér hordja (2-2 észak-dél irányban kinyúlva), amelyeken a négy csegely nyugszik. Két kisebb pillér található még rejtve az átlós-konkhé és a harántdongák között is. A fő tartópilléreket habarcs nélkül, homokkő hasábokból, ón kötőelemekkel illesztették egybe és mindegyike megközelítőleg -es felületen támaszkodik a talajra. A pillérek között árkádos függönyfal tölti ki a teret. A pillérek belülről nem láthatók, belesimulnak a fal síkjába, azonban az épület külső részén vaskos támpillérként jelennek meg.Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete II. 24 o.
A templom belsejét negyven félköríves ablak árasztja el fénnyel. Ez az ablaksor kettős szerepet játszik: jelentős statikai szerepe van a gyűrőfeszültségek feloldásában (haránttámaszként), az árkádsoron át bejutó ellenfény pedig a kupola súlytalanságának benyomását kelti.
A keleti (liturgikus) és a nyugati (bejárati) boltívek félkupolákban folytatódnak, melyek ismét kisebb félkupolás, félig nyitott termeken nyugszanak, így tágítva tovább a már így is lenyűgöző méretű belső teret.
A templom középhajója 38,07 méter széles, az oldalhajók egyenként 18,29 méter szélesek. A belső tér 81,8 méter hosszú. A középhajó oszlopsorát zöld, thesszáliai márványoszlopok alkotják, míg a hat vörös porfíroszlop a libanoni Baalbekből, Jupiter templomából származik.
bélyegkép|jobbra|600px|1. Bejárat 2. Császár-kapu 3. Izzadó-oszlop 4. Mihráb 5. Minbar 6. Rácsos imahely a szultán részére 7 Omphalos (a „világ köldöke”) 8. Víztartó vázák a.) Bizánc-kori keresztelőkápolna, majd I. Musztafa sírja b.) II. Szelim oszmán szultán minaretjei
A földszinti kisebb tartóoszlopok epheszoszi, athéni, déloszi, héliopoliszi (Egyiptom) templomokat díszítettek. A felhasznált anyagokat szinte minden, akkoriban ismert márványlelőhelyről szállították. A padlót szürke és fehér erezetű zöld márvány, vörös porfir, valamint solnhofeni litográf pala borítja. A falburkolat zöld márványlapjait sárga, a vörös mezőket zöld keretek ékesítik.
A kívülről dísztelen,Múzeummá alakításának évében festették vörösre tömegében meglehetősen nyomasztó hatású épületGraham Greene írja róla, hogy olyan, mint egy pályaudvar, sőt még egy embert is látott benne bőrönddel a kezében. (Utazások nagynénémmel c. könyvében) – különleges építészeti megoldásainak köszönhetően, belül rendkívül légies benyomást kelt. I. Justinianus udvari történésze, Prokopiosz írja: „Kupolája mintha aranyláncon az égboltról függne – lebeg a tér fölé”.Idézi Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete (1980) 24. o. Belső terében bizánc fénykorában alkalmazott díszítőeljárások teljes arzenálját felvonultatták, hogy az uralkodó hatalmának méltó hirdetője legyen. A kifinomult, cizelláltan faragott oszlopfők szórták, az aranyozott mozaiklapocskák százezrei pedig visszatükrözték az esténként meggyújtott, mintegy negyvenezer mécses ragyogását. Ebbe a pompás belső térbe nappal színes üvegablakokon keresztül hatolt be a fény. (A jelenlegi csiszolt üvegablakok török kézművesek munkái.)
A belső és a külső tér kontrasztja tudatos tervezés eredménye. A vele azonos korszakban épült templomok külseje, az Hagia Szophiával ellentétben, gazdagon díszített volt,különösen a Szíriában épült keresztény templomok az Hagia Szophia építőinek elképzelésében azonban az a puritán felfogás tükröződött, hogy a tökéletesség belülről fakad. A belépő megilletődötten áll a súlytalan görbületű boltozatok alatt, átérezve a tér szakrális jellegét. Nem csoda, hogy amikor I. Iusztinianosz császár 537 karácsonyának előestéjén (december 27.) először lépett a templomba, felkiáltott: „Áldott legyen az Úr, ki nekem megadá, hogy e nagy művet megalkossam! Salamon,A jeruzsálemi templomot építő Salamon király legyőztelek!” Természetesen a bizánci korban a szabad nézelődés csak kivételes személyeket illetett meg. A főhajóba a császár közvetlen környezete és a papság léphetett be.
A narthex északi végén lépcső nélküli feljárat vezet a karzatra, és feltehetően a hordszékes közlekedés megkönnyítése érdekében, nem építettek lépcsőfokokat a körkörös feljáróhoz. A bizánci korban a császári család és a nők foglaltak helyet a galérián .
Az Hagia Szophia építészeti megoldásai több évszázadon keresztül jelentettek kihívást a legnagyobb építészeknek. A neves török építész, Szinán (Mimar Koca Sinan), amikor 80 éves korában, 1569-ben elkezdte az Edirnei Selimiye dzsámi építését, teljesítményét az Hagia Szophiához mérte és büszkén jelentette ki, hogy sikerült annak kupolaátmérőjét 4, magasságát 6 rőffel túlszárnyalniaÚjabb mérések szerint azonban nem sikerült neki. →Iszlám művészet és építészet 554. o.
Díszítés és mozaikok 250px|thumb|Mozaik az Hagia Szophiában: Konstantin császár és I. Justiniánus császár műveikkel tisztelegnek Mária előtt 250px|thumb|Mozaik az Hagia Szophiában: Krisztus, IX. Konstantin és Zoe császárnő 250px|thumb|Mozaik az Hagia Szophiában: II. János és Eirene császárné (Piroska) tisztelegnek a Kis Jézust tartó Madonna előtt
A templom bejáratául szolgáló bronzkaput 880-ban készítették. Ez vezet a külső előcsarnokba (exonarthex), ahonnan két ajtó nyílik a tulajdonképpeni előcsarnokba (narthex). Az egyik ajtó fölött látható, a már török hódítók által is épen hagyott mozaik, amely Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal, jobbján Konstantin császár a város makettjével, balján a templomépítő I. Justinianus császárt az Hagia Szophia másával.
A császár részére fenntartott középső kapu felett látható a 9. században készült Jézus pannó. Ez a mozaik a pantokrátoralapító, világkormányzó Jézust ábrázolja Máriával és Gábor arkangyallal.
A déli karzat díszítései közül először a 12. századi Deészisz-mozaik tűnik fel, amely Jézust, Máriát és Keresztelő Szent Jánost ábrázolja. A töredékében fennmaradt alkotás a bizánci mozaikművészet remeke. A rendkívül kis darabokból összeállított kép olyannyira aprólékos, hogy Mária arcpírja és János ráncai is kivehetők. A mozaikkal szemben, az 1205-ben itt nyugovóra helyezett Enrico Dandolo velencei dózse sírlapjaÜresen, mivel azt a törökök 1456-ban kifosztották, csontjait szétszórták. található.
Két jelentős mozaik látható a császár részére fenntartott területen, mindkettő különleges történelmi értékkel bír.
A karzat bal oldalán a Pantokrátor Jézus mellett Zoé császárnét és harmadik férjét, IX. Konstantin Monomakhosz (1042–1055) császárt láthatjuk. Monomakhosz arcképe a mozaik többszörös átrakásáról tanúskodik, összhangban a történelmi leírásokkal, mely szerint Zoé császárnő előző két férjét húgával közösen gyilkolta meg, majd tette meg férjéül (egyúttal Bizánc császárának) a szenátor Monomakhoszt. Monomakhosz azonban már túlélte Zoét, és még két évig uralkodott a birodalmon.
A másik mozaik a magyar történelem szempontjából jelent érdekességet. A mozaikon Mária mellett II. Ióannész bizánci császár és felesége, Eiréné császárné (1088?–1132?) látható. Eiréné I. László magyar király (1077–1095) lánya és Könyves Kálmán király (1095–1118) unokatestvére volt, eredeti neve Piroska (régiesen Priszka).
Nevezetességek 250px|thumb|A Világ köldöke Jeles pont a templom keleti oldalánál, a padozaton egy különleges kövekből kirakott padlódarab. Ez az omphalos, a „világ köldöke”, amelyen az egykorú leírások szerint a bizánci császárokat koronázták.
A templom ugyanakkor jelentős zarándokhely is volt. A korabeli leírások szerint itt őriztek szilánkot Krisztus keresztjéből, Mária leplét, de a Krisztust megsebző lándzsa hegyétBede Márton: Isztambul 47. o.→forrásokRáth Végh István "Hatalom és pénz" c. könyve (1964, 344 o.) több mint 25 kegytárgyat sorol fel. Természetesen ezeknek a tárgyaknak az eredetisége kétséges. is itt tekinthették meg a zarándokok. Sajnos a kegytárgyak nagy részének az évszázadok során nyoma veszett, de nem elsősorban a török hódítás következményeként (hiszen ezek a tárgyak bizonyos értelemben a muzulmán hit ereklyéi is), hanem a velencei hódítás és fosztogatás következtében.
A templom egyik érdekessége az „izzadó oszlop”. A kőzet ugyanis az alatta elterülő víztározóból folyamatosan nedvességet szív fel, amely az oszlop oldalán kiütközik. A babona úgy tartja, hogy aki az oszlopot megérinti, annak kívánsága teljesül, ezért bronzzal fedett oldalán már kisebb lyuk keletkezett a másfél évezred során itt megérintett területen.
A bazilika mellett négy síremlék (türbe) található: II. Szelim türbéje (öt fiával együtt nyugszik itt, akiket III. Murád fojtatott meg), III. Murád türbéje (21 fiának társaságában van eltemetve, akiket III. Mehmed öletett meg), III. Mehmed oszmán szultán türbéje, ahol többek között I. Ahmed 3 fia, 14 lánya és 6 lánytestvére nyugszik), I. Musztafa türbéje a bazilika volt keresztelőkápolnájában, ahol I. Ibrahim szultán is helyet kapott.
Története
200px|thumb|balra| A Mihráb és két oldalán a hatalmas budai gyertyatartók thumb|200px|Kalligráfia 200px|thumb|jobbra| Díszes oszlopfő thumb|left|200px|Víztartó váza
Az első nagy templomot II. Constantinus – a városalapító Nagy Konstantin fia – itt építtette egy IV. századi, kisebb (pogány) templom helyén. Az építkezés 360-ban ért véget és az épületet Eudoxius pátriárka szentelte templommá. Az épületegyüttes eredeti elrendezésére az átrium egy részét és az oszlopfolyosót feltáró ásatásokból, illetve korabeli kéziratok utalásaiból alkothatunk képet. A feltételezések szerint hosszházú bazilika lehetett, mely a végén ívesen záródott. Mellékhajói fölött empórium zárta a teret.Kádár-Német-Tompos: Hagia Szophia 9. o.